...…………………………Balázs……………………………………………..

 Balázs sokkal többet tudott a korabeli szakembereknél. Tulajdonképpen ismerte a jövőt. Tisztában volt vele, hogy az ő jövőképe nem csupán fantazmagória, hanem maga a valóság! Ez a tény, nem csak szakmai tudásának, vagy rendkívüli intelligenciájának volt köszönhető. Intuíciói olyan biztonságos következtetésekhez vezettek, melyeket ellenőrzés nélkül is konkrét eredménynek tekintett a szakma elitje. Rengeteget olvasott, és akkor is okokon, összefüggéseken, és egymástól távolállónak tűnő részleteken gondolkodott, amikor éppen krimit nézett, vagy horgászott. Különleges adottsága, melynek köszönhetően két-három helyre tudott figyelni egyszerre, szép jövőt sejtetett. E-mellett nem volt szüksége 5 óra alvásnál többre, már gyermekkorában sem, ráadásul majdnem mindent megjegyzett, ami körülötte történt, anélkül, hogy akarattal memorizálta volna az információkat. Balázs mégis megakadt egy ponton. A világ, talán legkiválóbb Gazdaságpolitikus társadalomtudósa, egyszerűen képtelen volt olyan hamis eredményeket kreálni, melyek a mindenkori hatalomnak megfeleltek volna.
 Túl a Krisztusi koron, közelről sem tűnt többnek 25-30-nál. Családja nem volt, tán, mert sosem találta meg azt a nőt, aki miatt feladná totális szabadságát. Barátja sem sok, mert egyszerűen nem volt rá szüksége, és ez fordítva is igaznak tűnt. Pedig Balázs nem volt „magának való” remete. A vidám, kellemes természetű, külsőre kimondottan arányos, jóképű fickónak egyetlen szerelme, tulajdonképpen a tudása volt…illetve: Kitti, a gyerekkori szerelem, akivel máig sokat beszélgetett telefonon, vagy Interneten keresztül, de Kittitől a távolság, és a sors fizikailag elszakította. Kitti is egyedül élt, és Balázs mindig azt hitte, direkt. Tán, mert utálja az embereket, vagy mert csak a férfiakat, vagy mert… Ki tudja? Balázs néha ott aludt Kitti házában, és kitti is Balázsnál, ha éppen pesten járt, de soha nem történt köztük semmi.
 Kitti szülei nagyon hamar mentek el. Alig lett nagykorú, amikor apja, és anyja lényegében egyidőben szenvedtek balesetet. Keresztanyja segítette tovább, aki valóban minden szeretetet, és anyagi támogatást megadhatott, ezért meg is adott a lánynak, hiszen neki sem volt rokona a lányon kívül.
 Balázs írásba feledkezve, gondolkodása második szintjén a lányt látta maga előtt. Miközben kattogott a billentyűzet, ő egészen 5 éves koráig visszautazott gondolatban. Apja ölében ült, aki a családi ereklyéket rendezgette. Kittit, néhány perce vitték el szülei. A Balázsban létrejött  szociális hiányt Apja töltötte ki.
-Ez a dédapádé volt!- mutatta a márvány tintatartót- Akkoriban nem volt még öntöltő toll, hanem tintába mártották az iront, és úgy rajzolták a betűket. Ezt a keresztet pedig apám kapta. Pilóta volt, méghozzá a legjobb! 12 orosz, és 13 más ellenséget lőtt le.
-De az Oroszok nem is voltak ellenségek Apa!
-Hát most már tulajdonképpen nem azok. Persze tudnék érdekes dolgokat mondani. Milyen barát az, amelyik kisajátítja a gyáradat, a családi birtokot és beköltöztet a házadba egy vadidegen parasztot…

-Áron! Hagyd már ezzel a gyereket! Hiszen csak 5 éves! - rivallt apjára Balázs édesanyja.- mellesleg mi a bajod Ivánnal, meg a családjával? Nekünk úgyis nagy lenne ez a hodály. Kitti pedig egy angyal, és szinte családtag!- Kitti, a szomszéd kislánya egyidős volt Balázzsal, és leginkább, valóban egy élő angyalkához hasonlított.
 A budai villa igazából elég lett volna 3, 4 családnak is. Eredetileg Áron családjának a tulajdonában állt, mint ahogy az a kőbányai kisgép üzem is, amit valójában nem a szovjetek vettek el, hanem a háború miatt sajátított ki az állam. A családi birtok, pedig beolvadt egy TSZ-be, ahol Áronnak annak ellenére munkát ajánlottak, hogy nem számított feddhetetlen kádernak, mert bár nyíltan nem bírálta a szocialista rendszert, mindenki tudta, milyen ellenérzéseket táplál a proletárdiktatúra ellen.
 Iván, és felesége részére, az ötvenes években utalták ki a villa felét. Iván édesapja a Vöröshadsereg tisztje volt, édesanyja a Német birodalomból szökött keletre. Ennek okán Iván  nem csak, hogy anyanyelvi szinten beszélte mindkét nyelvet a Magyar, és az angol mellett, de politikailag is kiváló megítélésben lehetett része. Gyerek korától érdekelte a haditechnika, a csillagászat, az űrhajózás, és minden olyan tudomány, amely a homályos jövőt kutatja. Vidékről költöztek Áronékhoz. Mivel a Pártnak szüksége volt Iván munkájára, de Zalát Iván munkaterületét majd egy napi út választotta el a fővárostól, ki kellett számukra találni egy olyan megoldást, amely egzisztenciálisan megfelel Iván beosztásának, elég tágas, és közel van a városközponthoz, nem mellékesen pedig valaki állandóan őrzi a házat. Mivel Áron a házban lakott, lévén a sajátja, az objektum védelmét feltűnés nélkül megoldották. Áron mérsékelt reakciós nézeteit is ellenőrizni tudták Iván által, aki nagyon hamar alkalmazkodott a helyzethez. Nem úgy, mint Áron. Benne mindig is megmaradt az a kis tüske, attól függetlenül, hogy valójában kedvelte Ivánt és párját. Amikor Heni- Iván felesége kislánynak adott életet, Áron majdnem annyira örült, mint saját fiának, aki pont egy héttel volt idősebb Kittinél.
 A gyerekek, tulajdonképpen együtt nőttek fel. A szomszéd viszony hamarosan tovább mélyült. Iván, és asszonya rengeteget dolgoztak valamin, amihez olykor több napra vidékre kellett utazniuk. Ilyenkor Kittit is vitték néha, de a kislány sem a hosszú utat, sem az unalmas felvigyázókat nem honorálta kitörő örömmel. Áronék szívesen vigyáztak hát a kislányra. Ha hétköznapra esett a pesztraidő, a gyerekek együtt tanultak, mintha testvérek lennének. Hétvégén kirándultak, színházba, múzeumba jártak. Az idegenek mindig azt hitték, ők egy komplett család. Ilona örömmel szépítette, öltöztette az aranyszőke angyalkát, és az sem esett nehezére, hogy egy fagyival, vagy sütivel többet vegyen. A gyerekek kiválóan megértették egymást, sőt, mivel nem nap, mint nap laktak együtt, a testvéri kényszer sem rontotta kapcsolatukat.
- Jól van na!- válaszolt Áron a párjának, és folytatta a régi emlékekhez kötődő meséket. – ezt a levelet nagyapád kapta, személyesen Horthy Miklóstól! Volt idő, amikor ezért börtönbe csuktak volna.
-Miért? Olyan van benne?- kérdezte a kisfiú.
-Csak egy köszönet van benne, de voltak idők, amikor ez a köszönet, és egyáltalán: Horthy halálos bűnnek számítottak.
-Csak nem tudsz elkanyarodni?- kérdezte morcosan Ilona.
-Ne kötözködj már! A tény, az tény. Attól, hogy hallgatunk valamiről, ami megtörtént, attól a hatásai ugyanúgy megvannak.
-Nem azt mondtam, hogy nincs igazad! Mindössze azt, hogy Balázs mindössze 5 éves, és valószínűleg sokkal inkább érdeklik a farkasok, meg óriások, mint a kommunista kiáltvány, és  az államosítás folyamata.
-Jól van! Úgyis megbukik az egész, mert ha egy ember hatalmat kap a kezébe, akkor nem az egyensúly, meg a béke érdekében fogja felhasználni, hanem a saját hatalmának a növelésére. Soha egyetlen egyenlőségalapú ideológia nem győzheti le a magánérdeket, és annak jogosságát!- ebben pedig sajnos igaza volt.
-Mondod te! Mert a családod gazdag volt, és tanulhattatok, amíg mások éppen annyi pénzt kaptak az üzemetekben, vagy a földeteken, amennyiből vegetálhattak. Büszkén pakolgatod a családi ereklyéket, miközben nem gondolsz bele, hány millió szerencsétlennek kellett meghalni, nem csak a háborúban, amit szintén az arisztokraták kapzsisága miatt vívtak, de gyógyítható betegségekben is, mert nem volt pénz kályhára, vagy rendes ételre. Persze a te nagyapád vadászni járt, meg Operába, meg öltönyben olvasgathatta Villont. De az én szüleim csoda, hogy túlélték a gyerekkori betegségeket! Nekik nem csak öltönyre nem tellett, de a nagyságos urak úgy bántak velük, mint alacsonyabb rendű lényekkel, mert nekik nem volt pedigréjük, mint a tieidnek!
 Balázs csak ült apja ölében, és hallgatta a vitát, amiből ezen a szinten, valószínűleg egy szót sem értett, de az ellentétet nyilván megérezte.

Milyen érdekes, hogy megmaradt benne ez az emlék is, pedig igazi jelentősége számára, akkor még nem volt.
 Megszólalt a telefon. Tudta, hogy Kitti az, hiszen az internacionálé hangjai csak az ő hívását jelezték. Nem célzásként, inkább a művészi tökéletesség miatt rendelte kittihez pont ezt a zenét.
-A gondolat teremtő ereje!- köszönt be Balázs.- épp a gyerekkorunk járt az eszemben.
-Akkor szép gondolataid lehettek!- válaszolt vidáman Kitti.- Ráérsz mostanában?
-Neked mindig, de egyébként sincs sürgős dolgom. Egy magyarázatot kell írnom az ávósoknak a héten, mert nem tetszett nekik az egyik megjelent kritikám.
-Olyan vagy, mint a faterod! Folyton kötekedtek az éppen hatalmon lévő rezsimmel.
-De, ha egyszer igazunk van!
-Az igazságnak több olvasata van ám kedvesem! A te igazságod, meg az övék, sőt az enyém, mind, csak nézőpont kérdése. Sőt holnapra a mai igazság is köddé válhat, hiszen te mondtad számtalanszor: Háromféle történelem létezik! Ahogy megéled, ahogyan emlékszel, és ahogyan mások akarnak emlékezni… holnap!
-Nem vitatkozom veled, mert csaj vagy, ráadásul szőke is. –Ütötte el tréfával, mielőtt komolyabban belemélyednének a vitába.- Miben segíthetek?
-Le kéne jönnöd néhány napra… illetve hétre. Vagyis: egyenlőre ez az ábra, de az idő kitolódhat.
-Baj van? –mintha megérezte volna.
-Végül is megoldható gondok. Azt hiszem.
-Rendben. Megírom még ma ezt a szemetet, és postán keresztül tömöm le a torkukon. Aztán száguldok kitárt karjaidba.
- Köszi, akkor nem is tartalak fel! Puszi az orrodra!
- Pá Drága…- még mondott volna valami kedveset, de Kitti letette. Mindig ilyen volt. Tárgyilagos, pontos, és ahhoz képest, hogy gyönyörű nő, rideg.
 Kapcsolatszakadtával Balázsnak mintha rossz érzése támadt volna. Éjjel 2 tájban Kitti sosem szokta hívni. Kitti éjfél körül mindig pihenni megy, hiszen állatokat tart, erdőben él, kecsketejet fej, meg ehhez hasonló korai időpontot igénylő feladatokat végez a munkája mellett. Kitti pont ellentéte Balázsnak. Míg Balázs szociológiát, gazdaságtant, és történelmet tanult, Kitti fizikát, matematikát, meg kémiát. Balázs Közgazdaságból doktorált, Kitti Fizikából. Már gyermekkorukban szerepcserés életet éltek, hiszen Kitti imádott legózni, autózni, Balázs viszont ruhákat tervezett, vagy verseket írt. Persze ebben lehetett valami szerepe a családi vállalkozásnak is. Édesapja butikot nyitott a körúton, aztán a Váci utcában, majd Balatonon… Akkoriban még megfizethető volt egy-egy üzlethelyiség, akár a legfrekventáltabb környéken is. Balázsban, egészen fiatalon olyan ötletek merültek fel, mint a contrast divat. Fekete-fehér felemás színű cipőhöz ugyanilyen pantalló, félbe színezett póló, és ellentétes kabátka, egy megint csak ellentétes kalappal. Mikor megjelent az iskolában ebben a szerelésben, sokan hitték, hogy meghibbant, egy hónap múlva azonban, kis túlzással fél pest, két hónapra rá egész Európa   Contrastban járkált. Balázs máig azt a tavaszikabátot viselte legszívesebben, amely fehér farmervászonból készült, és telehímezték matyómintával, szintén az ő ötlete szerint, ami elsőre morbidnak hatott, de maga a motívum, 20 éve hódít, talán, mert nem túlzott, de hagyományos, és főként, mert eredeti, kézi munka. Manapság, egy szépen kihímzett, eredeti márkanévvel, és titkos jeggyel ellátott kabát, 4 havi átlagbérbe kerül. Balázs, gyakorlatilag a mai napig ebből meg a jogdíjakból élt.

Nekilátott a válaszlevélnek.

 Tisztelt kormánybiztos úr!
A napokban tett látogatásakor  ígéretet tettem, hogy lehetőségem szerint, felettesei előtt is válaszolok azokra a kérdésekre, melyek „A kormány szerepe a gazdasági válság hatásaiban” című tanulmányom kapcsán merültek fel önökben. Megértésében bízva tudatom, hogy egyéb elfoglaltságaim miatt nincs lehetőségem a személyes találkozóra, ezért írásban próbálom kifejteni mindazt, minek értelme vélhetőleg ellentétes hatást fejt ki önökben, mert azok, ellentétesek az önök által közölt propagandával..
 Elöljáróban közölnöm kell: Véleményem minden esetben tényeken alapul, és nincs összefüggésben semmiféle ideológiával, vagy politikai hovatartozással. Éppen ezért, nem kívánja segíteni sem az önök, sem más pártok politikai érdekeit.
 Tény, hogy egy olyan világgazdasági válságot élünk meg, melynek okai sokkal összetettebbek az eddigieknél. Maga a pénz, mint általános csereérték lényege, és minősége változott meg, köszönhetően a virtuális világ, az ellenőrizhetetlen háttérgazdálkodás, a hatványozott spekuláció, és a valós fedezet variációi, illetve hiánya miatt. E-mellett, abszolút túltermelési válságot élünk meg, és a spekuláció hatására, a produktum nélküli, haszonélvező osztály növekedése, valamint a gazdasági vezetőréteg körének bővülése is hozzájárul a probléma mélyüléséhez. A civilizáció, számtalan válságot megélt már, de a társadalmi méretű szellemi fejlődés, és az ezzel szembenálló hatalmi véderők a mai fegyverek, és kontrollrendszer ismeretében olyan irányba terelik a válságot, amelyben az eddig tapasztalt megoldások nem járhatnak pozitív eredménnyel. A világot, belátható időn belül újra kell osztani minden szempontból. Azonban a saját megszerzett értékéhez mindenki ragaszkodik épp úgy, mint az alapvető emberi jogokhoz. Emberi élettérhez, emberi esélyekhez, és minden más emberi körülményhez. Az osztályok közti ellentét élesedik, mivel a békés fejlődési folyamat, paradox visszafejlődést kívánna, de ez lehetetlen.
 Az Önök figyelme, az általam bővebben közölt tanulmányból, csupán az önökre vonatkozó, azonnali hatású negatívnak tetsző utalásokra terjedt ki, pedig ez a kérdés sokkal, sokkal magasabb nézőpontból keresi az összefüggéseket. Sajnos, a kormány gazdaság, és szociálpolitikája, a pillanatnyi világgazdasági fejlődés vonala mellett épp a legszakszerűtlenebb egyedi irányvonalat követi. Mint említettem, a világ gazdasági újraosztása a fentebb említett tényezők ismeretében elkerülhetetlen. Magyarország helyzete ebben a globális állapotban rendkívül kényes, hiszen földrajzi, politikai értelemben pont Ázsia, és Európa, észak, és kelet közt vagyunk. Tengeri kijáratunk nincs. Etnikai értelemben semelyik nemzetnek nem vagyunk rokona, nyelvi értelemben pedig kifejezetten elszigeteltek vagyunk. Kimondhatjuk, hogy egyedül vagyunk a világ problémái közt. Természetesen, és tán pont az előbb említett okok miatt, rendelkezünk olyan abszolút előnyökkel, melyeket kihasználva egymagunk is komoly, vezető szerepet tölthetnénk be a világban. Egykor, ezen az úton elindulva fel is sejlett a szebb jövő reménye. Hiszen a kultúránk, szellemi erőforrásaink, mezőgazdaságunk, és pozitív hagyománytiszteletünk, mértékében és minőségében tagadhatatlanul világelsőnek tekinthető.

 Napjaink kormánya, ezeket az értékeket tudatosnak tűnő intézkedéshalmazzal ássa alá. Nemzetünk problémája, mint tanulmányomban megfogalmaztam, az abszolút válság szempontjából másodrendű kérdésnek tűnik, azonban a történelem során számtalanszor bebizonyosodott, hogy pont a mindenkori helyzetünknek köszönhetően a Magyarság soraiból  kiemelkedő személyek találtak megoldást a globális méretű problémákra. A most regnáló vezetés, szakmai felkészületlensége, és az egyéni érdekek minden elé helyezése, megakadályozzák a helyzetünkből adódó pozitív kényszerek, és direktfejlődés miatt bekövetkező ráhatásunkat. Tanulmányom tehát első sorban nem a belpolitika, és belföldi gazdasági hatások negatív eredményeire hívja fel a figyelmet, hanem Magyarország, a totális válságban való tényszerű részvételét taglalja. Ezen felül, tagadhatatlan a belpolitika, és nemzetgazdaság káosza is, de a kifogásolt tanulmány, nem ezen a gazdasági szinten gondolkodik.
 Sajnálattal kell közölnöm, hogy véleményemet nem változtathatom meg, hiszen azt, többszöri ellenőrzés után is reálisnak tartom.
  Tisztelettel: Herczeg Balázs 

 Miután végigolvasta saját írását, elküldte az elektronikus levelet. Azon gondolkodott, hogy részben ő is tipikus képviselője a globális válság okozóinak, hiszen tulajdonképpen a sok éve elindított üzletekből, és alkotásokból él a mai napig. Vele is bővült az eltartott polgárok száma, bár a gondolatai, jelenlegi szellemi munkássága, talán ér annyit, hogy cserébe ne kelljen szőlőt kapálni, vagy disznót etetni.
 Ismét apja jutott az eszébe, aki ellenezte a butikot. Balázs édesanyja Spanyol, Olasz műfordító-nyelvtanárként, jobban keresett az átlagnál. Áron utálta a könyvelő szakmát, ezért amint tudott, saját lábra állt, és írásból tartotta fenn magát. Mindent leírt, ami eszébe jutott, márpedig igen éles eszű ember lévén, nagyon sokat kellett írnia. Az írógép, sokszor 2-3 napon át megállás nélkül csattogott a hangszigetelt szuterénhelyiségben. A butik ötlete, tehát nem anyagi okokból merült fel, és valójában Balázsnak volt tulajdonítható, de édesanyja is szorgalmazta a megvalósítást, mert elege volt abból, hogy Áron, bár otthon volt, mégsem látták a közös étkezéseken kívüli időben. Áron érezte, hogy párja le akarja szoktatni az írásról, és tudta, hogy igaza van. Ezért belement a megvalósításba, de csak azzal a feltétellel, hogy a megvalósítás módjába, senki nem szólhat bele. Ebből aztán az lett, hogy a butik, illetve butikok megnyíltak, de közvetlenül mellettük, azonos névvel nyílt egy-egy ír mintájú söröző is, ahol Áron gyakorlatilag összehozta az egykori magyar arisztokrácia maradékát, és leszármazottait. A 80’ évek közepén, többen sejtették, hogy a szocializmus az utolsókat rúgja. Áron tudta, hogy a 85’-ös Reagen- Gorbacsov találkozó nem arról szól, amit a pór népnek tálalnak. A Csernobili katasztrófa, és a Gorbacsov elleni puccskísérlet pedig száz százalékos bizonyosságot jelentettek számára: A keleti blokknak vége! Úgy gondolta, a „vörösöket” törvényszerűen a kékvérűek váltják majd. De tévedett.
 Az első üzletet 80-ban nyitották. Balázs 6 éves volt, és nagyon várta az iskolát. Az új iskolaköpeny, egy Diolen Moby márkájú kék, nylonkabátka indította el az eseménysort.
-Miért nem gyártanak más színű köpenyt is? Így nem ismerik meg hátulról a gyerekeket, és össze fogják keverni a jókat, meg a rosszakat!- zsémbelődött Balázs, akiben érdekesen keveredtek a gyerekes problémák, a kimondottan felnőtt nézőpontokkal.
-Az én koromban- válaszolt édesanyja- még egyenruhában kellett járkálni az utcán is. Ehhez képest ti kimondottan szabadon öltözködtök. Egyébként a köpeny nem azért van, hogy divatozz, hanem, mert védi a ruhádat.
-Persze, meg azért, hogy egyformának látszanak. Nehogy valaki meglássa, hogy az egyik csóró, a másik meg gazdag!- szólt bele Áron.
-Nincs igazatok, mert, ha a ruhát védené, akkor lehetne sárga, meg kék, vagy hupililás-vöröses-rózsaszín. Ha meg egyenruhának kéne, akkor viszont tényleg egyforma lenne mindegyik, mert a katonáké is mindig egyforma. Esetleg festenének rá egy számot, és akkor össze sem tehet keverni őket.
-Nédda’! Még el se kezdte a sulit, de már lázadozik!
-Pont olyan, mint az apja! Te is folyton lázadsz.
-Ha én egyszer nagy leszek, akkor úgyis olyan köpenyeket fogok árulni, amelyikek szépek is, meg védik is a ruhát. Ha pedig az a lényeg, hogy egyforma legyen, akkor egyforma is lesz, de mégsem lesz uncsi! Például átlátszó is lehetne.
 Tulajdonképpen innen számítható a butik-söröző kezdete. A nevét is Balázs találta ki, amikor négy év múlva megnyílt az első szomszédos söröző. Az lett a neve, hogy butiksöröző. A butiknak pedig: Sörözőbutik.
 Későre járt. Balázs összekészítette a megszokott uticsomagot és nyugovóra tért. Lidérces álmában hatalmas szeméthegyeken átmászó szakadt ruhájú, áttetsző katonákat látott. Nem tudta álmodik-e, de remélte, hogy majd felkel, és vége lesz a kínzó szomjúságnak.

Gábor a szokásos helyén állt, a pult és a fal által határolt sarokban. Túl a negyvenen, még mindig maradtak álmai. Úgy érezte, nincs még vége. Szentül hitte, hogy a sors legyőzhető, de türelem kell hozzá. Kiitta korsóját, a csapos pedig kérdés nélkül újratöltötte.
 A férfi körülnézett, és elundorodott. Nem értette, miért áll minden nap ugyanott, mikor tulajdonképpen gyűlöli a nihillista alkoholistákat. Ő maga nem is vált alkoholistává, de ezt rajta kívül nem sokan hitték. Bármikor, akár végleg is letette volna a poharat, de hiányzott hozzá valami plusz. Ő rossz helyre született, vagy rosszkor. Vagy jókor, és jó helyre, de ez még nem derült ki. Egy legjobb barát jutott az eszébe. Sorstársa negyven évesen feladta. Választani kellett a pohár, és a gyötrelmes- reális élet közt, és ő a poharat választotta. Pedig azelőtt együtt csajoztak, együtt buliztak, és együtt gondolták: Carpe di am!- az életet élni kell, és megérteni, mert mindenben van valami jó, és nem feltétlen otthon! Két gyermeket hagyott maga után, és sok-sok emléket egy szebb világból. A férfi megitta a soron következő sört, és illően elköszönt. Autóba ült, majd finoman elindult.
„Milyen érdekes! Annak idején eszembe nem jutott volna piásan autót vezetni.” A korai szürkületben nézte az út szélén baktató, kocogó embereket. Bicikliző, labdázó gyerekeket. A nyitott ablakon keresztül akácillat ömlött az öreg Berettába. Lassított. Észrevette ugyanis, hogy két, barna bőrű kissrác egy tizenéves kislány után koslat. Most már a hangjukat is hallotta. Mindenféle gorombaságokat rikkantottak a kislány felé, aki egyre szaporázta lépteit. Kicsit eléjük hajtott, megállt, majd kiszállt. A kislány és a fiúk közé állt.
-Álljatok csak meg srácok! -Szólt rájuk nyugodt határozottsággal.
-Mert? Mivan’?- kérdezte a tizenéves. A férfi jól ismerte az egész családot. Tudta, hogy kéz a kézben járnak a bajjal. Zsigerből utálta a fajtájukat, mert bár tudatosan kerülte a konfrontáció lehetőségét, a sors, minduntalan elé sodort egy-két „fajtabeli problémát”. Ha semmiféle kontaktus nem volt köztük, valamilyen negatív következménye akkor is lett az egy időben, egy helyen való tartózkodásnak.
-Hogy mié? Azt tegyük félre, hogy taknyos vagy ehhez a hangnemhez! Viszont 50 kiloval könnyebb is, tehát ne kérdezősködj, hanem húzd haza a beled!
-Mer’? Magáé az utca?

-Pillanatnyilag igen! De ha nem tetszik, állba is verhetlek!- és lépett egy picit. A két kölyök sarkon fordult, és elszaladt.
 Szomorúan visszaült az autóba, és folytatta az útját. Eszébe jutott, a múlt. Amikor ő volt tizenéves. Pesti gyerek lévén sokat verekedett, hiszen mindig akadt valami ok a balhéra. De soha nem került szóba, hogy ki honnan származik, melyik etnikum tagja. 17 éve, amikor vidékre költözött, az utca széle tele volt tyúkokkal. Kölyök korában sokat vendégeskedett falun. Mindenkinek volt disznaja, meg baromfi udvara, és soha nem hallott olyat, hogy az egyik ellopta volna a másét. Testvérével direkt korán keltek, hogy lássák, ahogyan a gulyásfiú végig megy a falun, nyomában a nyitott kapukból mögé szegődnek a tarka tehenek. Sokszor azt érezte, csupán az idő szépíti a történetet, de ilyenkor mindig, logikusan végiggondolta az életét, és minduntalan ugyanoda jutott. „Szar a világ”
„ Szidják a múltat, mert ez az érdek, és tönkretesznek maguk körül mindent, mer joguk van hozzá. Jogot írtak maguknak „ Ő pedig, hiába érzi, hogy ez így nem jó, és hiába tudja értelmesen megfogalmazni miért nem jó, sőt, hogy mit kéne tenni… maximum a sötét, mosott agyú legalja néppel tudathatja az igazságot. Velük viszont hiába? Az ő sorsa így alakult. Közéjük tartozik, szerencsétlenségére, hiszen neki nem itt lenne a helye. „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.”
„Hát igen! Ezért megyek el minden nap a kocsmába. 10 korsó után nem okoz konkrét fájdalmat a világ fájdalma „ Hazaért. Fia tanult, felesége főzött. Néhány szó után megszűnt a kontaktus, és ő ismét a gondolataiba mélyedt.
„Mi a francnak kellett tönkretenni mindent azokból az időkből, amiben olyan értékek voltak, mint Nyugalom Élettér Lehetőség…és Biztonság. Persze, volt rossz is, mint a katonaság, nyugati határ, besúgás… de ezek ma is megvannak, csak titokban. Hiszen Ausztria és Magyarország közül beolvasztották a „vasfüggönyt” de a szelleme ott lebeg. Hányszor hallom: „Nem lehetett nyugatra utazni, csak 3 évente” most akár ki is költözhetsz, mint harmadrangú menekült, és a legszarabb melóból itthon kifizetheted a saradat, mert az otthonod mégiscsak itt van. Szétcseszték ezt az országot annak érdekében, hogy néhány milliárdos majomnak még nagyobb haszna legyen a műkajából, meg a hamisbenzinből. Demagóg baromságokkal, meg agyatlan TV adásokkal odáig butítják a jónépet’, amíg az önként költözik ki a lakásából, mert kell a hely a plázának. De az már nem világos, hogy ha a bevásárlóközpontokra sem lesz pénze az alsóközépnek, akkor a multi, miből akar megélni?Végül megint oda lyukadunk ki, mint már annyiszor. Túltermelés, éles ellentét, túlnépesedés, és háború! Én már megéltem a kötelezőt, de mi lesz a gyerekemmel? Mi a francnak szenvedi végig az iskolát, a pattanásokat, és a korai magömlést, ha már most kiradírozzák a jövőjét? Pont olyan ez a szerencsétlen ország a nagy büdös Európában, mint egy almacsutka a rothadt starkingok közt. Európa meg olyan a nagyvilágban, mint rothadó almakupac (tetején egy almacsutkával!) a vegyespálinka cefréjében. A kis rothadó kupacok kikandikálnak az erjedő léből, de rá- rádobnak még egy csílei cseresznyét, vagy szabolcsi férgeset… amíg az egész kupac el nem tűnik a zavaros katyvaszban”
 Leült a monitor elé, és belépett a szokásos hírportálokra. Elolvasott néhány hozzászólást, majd véletlenül ráakadt Balázs tanulmányára. Jól ismerte Balázst. Egyszer dolgozott neki, és meglepetésére a nála fiatalabb, felső-középréteghez tartozó ember más szemszögből ugyan, de meglehetősen hasonlóan látta a helyzetet. Azóta gyakran beszélgettek, vagy leveleztek. Néha egy-egy hírportálon is összefutottak. Mindketten, mindig ugyanazon a néven írtak akkor is, amikor nem kellett volna, hiszen a névtelen hozzászólás hiteltelen, márpedig a hiteltelenség  kilátástalanságoz vezet, a kilátástalanság káoszhoz, a káosz pedig a világvégéhez. Ő is ugyanolyan élesen érezte, hogy nagy a baj, mint Balázs. E-mellett mindketten rendkívül érzékenyen reagáltak a köröttük örvénylő mindennapokra, túlzott őszinteségük, és bőbeszédük miatt pedig minduntalan konfliktusokba keveredtek, melyekből nem voltak hajlandóak leszegett fejjel távozni. Furcsa, modernbaráti kapcsolatuk többet jelentett a szimpla szimpátiánál, de a korra oly jellemző virtuális kényelem, tulajdonképpen feleslegessé tette, ezzel pedig megakadályozta a személyes kapcsolat fenntartását.
„Érdekes! Mindig gondolkodtam a jövőn. Milyen lesz, ha nagy leszek? Milyen lesz a kisfiam? Milyen lesz a házam? De az öreg koromon valahogy sosem gondolkodtam. Talán, mert nincs realitása?”
 Ezekkel a gondolatokkal elindult a fürdőszoba felé. Bőréről le tudta mosni a munkában ráragadt mocskot, de gondolatait semmiképpen sem volt képes megtisztítani.

 Balázs a szokott időben, 6 órakor ébredt. Borotválkozás közben a saját szemébe nézve azt érezte, hogy kezd belőle kihunyni az a barátságos fény, amiért annyian megkedvelték.
„Egyre több az ellenség, és kevesebb a barát, de ahogy a szólás mondja: A barátoktól ments meg Istenem! Az ellenségeimmel magam is elbánok!”
 Kiszellőztetett, meglocsolta egyetlen növényét, a 15 éves aloét, majd bőröndjeivel elindult a közös garázs felé. Ott összefutott Edyna Blond-al, az éppen aktuális szilikonsztárral. Valamelyik TV- show maradványelemeként oda feküdt ahol éppen hely volt. De jól megélt belőle.  A közelről inkább gumibabának tűnő felfújt ajkú lány háromszor olyan szélesen vigyorgott, mint ahogy a hentesre szokott, de csak kétszer olyan szélesen, mint ami a postásnak járt. Balázs mosolyogva nyugtázta, hogy ő a nyerő, és bánatosan gondolt rá, hogy mégiscsak akadnak olyan emberek, akikkel nem szívesen kommunikál. Edyna méter magasan verte ezt a humánhalmazt. Részint, mert a napi divatnak megfelelően nem csupán a nevét, de a testét is megváltoztatta. Ettől, Edynában egyszerre foglalt helyet Barbamama, és Mata Hari. Másrészt pedig, képtelen volt két értelmes szót érthetően kilökni a szilikonajkak mögül, hiszen veleszületett beszédhibáját, szinte átölelte a sok év alatt tanult profi affekta akcentus. Balázs megtippelte a tipegők sarokméretét. Azt nem lehetett ráfogni Edinára, hogy alakja rossz lenne, de csak emiatt, azt sem lehetett kijelenteni, hogy akár, rövid távon elviselhető lenne. Ahányszor találkoztak, Balázsnak iszonyú kényszere támadt rá, hogy komolyan ugrassa… pontosabban, de nem a szó szoros értelmében: „megszívassa” a lányt.
-Sya drága legjobbik szomszédocskám!- és már tolta is a púdertől vastag fejét Balázs arcához. Balázs utált idegenekkel puszilkodni. Mivel pedig, az éppen illetékes barátnőjén, és Kittin kívül mindenki idegen volt számára…
-Szia Edynácska! Jáj de szép vagy ma is!-  kitérve a nyálas puszi elől, elmarta Edyna kacsóját. Szabályosan megérintette az ajkával. Hiszen a kék vér nem válik vízzé. Ez az üdvözlési forma ráadásul Edynána fejecskéjében is hízelgő, amolyan arisztokráciás izé volt, hiszen ő fejben, reflexszerűen gombolta a blúzát egy ivarérett hím társaságában. A kézcsók pedig olyan felsőbbrendű hogyhívják, amit a régi uncsi filmekben látott a moziban, amikor éppen nem turkált nyelvével a szomszéd néző szájában.
-Neem mondoood?- affektálta a leány irgalmat nem ismerő műmosollyal, miközben kezecskéit kacsatáncformára igazitva pipiskedni próbált a 10 centis sarkak ellenére.
-Végül is nem mondom, ha nem akarod!- Edina láthatóan jobban megijedt, mintha egy tankhajó elé lépett volna.
-Jaj ne ércs férre drága Balika!

-Dehogy-dehogy gyönyörű Edynácska! Csak jobb kedvre akartalak hangolni!
-De hát én nem vagyok rosszkedvben, vagy úgy tűnök?
-Nem tűnsz! Inkább tündökölsz. -Edina félelme eddig tartott! Csillogó fogai bevilágították a szürke garázs egyhangú falait.
-Csak nem utazol? Balika?- Balázs utálta a Balika becézetet, de úgy döntött, most sem figyelmezteti Edinát, hiszen egyrészt felesleges lenne, másrészt egyel több, vagy kevesebb feketepont ezen a szinten nem számít.
-Áh dehogy! Gyúrok. Ezt a rohadt konditermet három hete festik. Ráadásul átlátszó festékkel. Gondolom azért tart ilyen sokáig. Viszont, ha kész lesz, állítólag belátni majd az utcáról a terembe. Valami új reklámstratégia- Edina szemefénye vibrálni látszott az izgalomtól- addig viszont, találnom kellett valami megoldást, hogy karban tartsam magam. Úgyhogy teletöltöttem vízzel a bőröndöket, hogy legyen valami súlyuk, és le-fel szaladgálok vele a két emeleten.
-Jaj de butuska vagy! Gyere fel hozzám Balika! Nekem van szobabicajom, kompjúteres,  meg sujjzóim is. Igaz, hogy a sujjzó rózsaszín, mert biztosan láttada TV-ben, ahol szerepeltem, hogy nekem az a kedvenc színem, de ha akarod betekerhetjük folpakkal. Ha pedig végeztél, nálam le is zuhanyozhatsz. Törcsit se kell hoznod. -kuncogott sokat sejtetően.
 „Te ástad magadnak Balázs! Valahogy kászálódj is ki, aztán taposs a gázba, hátra se nézz! Csak azt tudnám, hogy bírom ki röhögés nélkül.”
-Hááát! Örömmel tenném édes Edynácska, de sajnos sietnem kell, mert 2 hónapja foglaltam műtétidőpontot.
-MÁJ GÁTT! Mit műtenek rajtad balázska! Csak nem az orrodat?
-Miért nagy?
-Dehogy! Hát pont azért mondom, csak most divat, hogy a pasik is vágatják magukat!- MÁJ GÁTT. Csak nem ott??? - A szava is elakadt. Inkább kíváncsi, mint valódi félelem ült puderes pofijára.
-ÁH, ne viccelj Edynácska! Hiszen az pont úgy kényelmes, ahogy van…
-Gondolom!
-Nem ilyen jellegű. Izomszakadásom lesz a bőröndcipeléstől. Ezt kell majd megműtetni.
-JAJ! segítsek Balázska!?- és remegő fekete műszempillái azt mondták: valóban bevette! Elhitte, átérzi, sajnálja. Egy pillanatra Balázs is megdöbbent, mert ilyen fokú együgyűséget egy téli álmot alvó görögteknősről sem feltételezett. Még ki tudta nyögni -Bocsáss meg!- és a telefonjáért nyúlt. Megnyomott egy gombot, mintha felvenné. Füléhez emelte, kipréselt egy „hallót”, majd éktelen nevetésben tört ki. Közben kimondott néhány spanyol szót, amit Edina biztosan nem ért. A lényeg, hogy időt nyerjen a röhögésre. Edyna végig ott állt, és bámult a nevetéstől fuldokló Balázsra. Nem mintha féltette volna, hogy belehal, vagy megsejtette volna a kamu telefon lényegét, egyszerűen azt tette, amit matek órán szokott. Állt, és várta, hogy történjen valami. Balázs, vére kiröhögte magát.
-Bocsi Edynácska, egy nagyon jó barátom volt Maliburól. Biztonságosan megérkezett,  kiértek a sípályára, és ennek örültünk ennyire, együtt.
-Semmi baj! Akkor feljöttök gyúrni? A barátodat is felhívhatod ám!
-Nem lehet drága szomszédocskám. Hiszen mondtam, hogy műtétre sietek.- mostmár ragaszkodott ehhez az indokhoz, mert a lány mérhetetlen ostobasága, már számára is kellemetlenné vált. Ráadásul egy kis lelkiismeret furdalást is érzett, hiszen sokkal jobban lehülyítette a lányt annál, mint sem sima poénnak tekinthetné. Tény viszont, hogy a lány ebből semmit sem értett, négyszemközt voltak, tehát valójában nem alázta meg őt. Ráadásul a párbeszédet, akár tesztnek is tekinthette, hiszen ő az új világ (tiltakozás nélkül) kézzel tapintható tipikus humánterméke. Ez a Való Világ!
-De kár! Pedig én egész délelőtt ráérek.
- Odinra mondom, hogy legközelebb én hívatom meg veled magam egy kávéra!
-Oksa! Bár én nem kávézom, de iszom helyette egy kisjégert. -És önfeledten kuncogott a sajátosan  intellektuális poénján. Dobott egy puszit, beült az autójába, és…
„Jézusom! Ez ebben a cipőben autót vezet? Akkor mégis sokkal többet tud nálam!” - gondolta Balázs szórakozottan. A biztonság kedvéért megvárta, míg a lány kikanyarodik az utcára… bocsánat: sztrítre. Majd ő is nekiindult a több, mint 200 kilométeres útnak.
Útközben rádiót hallgatott, és azon elmélkedett, vajon jelentenek-e valamit az álmok, a megérzések. A rádió éppen arról beszélt, hogy Anglia egyes részein locsolási tilalmat rendeltek el, és tisztában volt vele, hogy ez szoros összefüggésben van a kormány aknamunkájával. Mindenki tudta, hogy Magyarország alatt található, Európa ivóvízkészletének 40 százaléka. Ráadásul, rengeteg a termálvizünk, ami csekély befektetéssel, állandó, megújuló energiát jelent, a szénhidrogének mennyiségének csökkenésével szemben. A vezetőréteg tudta, hogy megoldást kell találni a továbbélésre, és a legkézenfekvőbb megoldást a Magyar föld jelentette. A megoldás sürgető voltának köszönhető, hogy az eddig óvatos politikai lépéseket egyre drasztikusabbak váltják, míg végül kapkodva húzzák majd be a terv utolsó egyeneseit. De valami, még mindig hiányzik! Hogyan akarják kezelhetővé tenni a felesleges pórnépet? A kiirtásuk nem lehetséges, mert vagy velük pusztul az infrastruktúra, vagy megpusztul mindenki. A gazdag is, az eltartó is. A pelyvának, még nagyobb esélye van a túlélésre, mint a rendhez szokottaknak, hiszen sokkal könnyebben alkalmazkodik, akár az extrém körülményekhez is. Eszébe jutott Einstein mondása, akit annak ellenére utált, hogy ezzel konkrét ellenszenvet váltott ki az általános Einstein méltatók körében. „Hogy a 3. világháborút milyen fegyverekkel vívjuk, nem tudom, de, a negyediket botokkal, és kövekkel, abban biztos vagyok!” Tehát, a háború, nem megoldás, mint ahogy nyílván nem megoldás az ellehetetlenítés, vagy a rabszolgasor sem, hiszen a társadalmi fejlődés egyirányú folyamat. Ahogy az emberi szervezet nem képes visszafejlődésre, úgy a társadalom sem . Hiszen ez leépülést jelent, aminek a végállomása: Exitusz!
 A szocializmus, illetve kommunizmus sosem valósul meg eredeti értelmezésében, hiszen a korlátlan hatalmat, és jólétet senki sem fogja önként kiadni a kezéből, viszont a forradalmakat ellenőrzik, sőt, irányítják, éppen azok, akik ellen irányulnia kéne.

2 reális megoldás van! Az egyik, egy eddig ismeretlen, osztott társadalmi rend, melyben létezik egy magát éppen eltartani képes alsó halmaz, illetve egy teljesen elszeparált felső. Ezt a tipusú társadalmi szerkezetet Harmadik Birodalomnak hívják. A XX. Század derekán csak azért nem jött létre, amiért a szocializmus is megbukott. Nem volt elég egységes, totálisan kiterjedt. Ezek a rendszerek csak akkor életképesek, ha nincs körülöttük más, ellentétes társadalmi forma.
A másik megoldás, az ázsiai szerkezet, ahol egy hatalmas, nagyon szegény vegetáló réteg eltartja az összes többit. Ennek a szerkezetnek a létrehozására mutatkoznak ugyan jelek, de az ötlet, már a születésekor megbukott, hiszen a megvalósításához a jóléti társadalom egyedeit nem csak anyagi, de szellemi fejlődés területén is vissza kéne kényszeríteni, legalább 200 évvel. Lehetetlen.
 Marad tehát a káosz! Hiszen az előző gondolatsornak a legnagyobb baja, hogy csupán egyetlen részletet taglal. Nincs szó benne a fedezhetetlen eladósodás okairól, következményeiről. A pénz értelmének megváltozásáról, a rohamosan fejlődő informatikáról, vagy éppen arról a tényről: Miért nem terjeszkedünk a földön kívül? Hiszen az az energia, amit egymás pusztítására pazaroltunk, valószínűleg sokszorosa annak a minimumnak, emennyivel már valóban elértük volna… legalább a holdat.
 Megszólalt a telefon. A Kraftwerk zenéje előre sejtette a hívót. ”Point pum csákk… ponit pim pum csákk…” Balázs kivárt néhány ütemet a zene kedvéért, aztán benyomta a kihangosító gombot
-Hallgatom Maestro!- kezdte meg a beszélgetést.
-Szevasz szédült tudós! Hallom, megint magadra haragítottad Pártunk és Kormányunk magas szinten másként gondolkodóit!
-Egy szót sem szóltam hozzájuk!
-Pedig a kis hibridpöcs, őrjöng, hogy micsoda levelet küldtél nekik.
-Idióták! Olvastad a levelet?
-Kellett volna?
-Valójában csak annyi van benne, hogy olvassák el figyelmesen a tanulmányomat, mielőtt sértődősdit játszanak.
-Te! Nekem közöm nincs hozzá, tudod mennyire nem érdekel, ki főzi a levesemet. De miért van, hogy soha egy jó szót nem tudsz szólni semelyikről. Ha ez van kormányon, ezt szapulod, ha a másik, akkor a másikat. Cocilizmus nem lesz már, ezt pont olyan jól tudod, mint én!
-Szerintem én jobban tudom nálad. A probléma, hogy én egyebet is tudok, de mérhetetlen naivitással sem állítanám, hogy mindaz sok jót sejtet. Az az út, amelyen most lépkedünk, nagyon meredeken visz a semmibe. Abba a semmibe, ami neked sem, nekem sem, és nekik sem jó, de ezt mintha direkt nem venné tudomásul senki, aki a közép felett van.
-Vészmadár vagy évek óta, de még mindig élünk, és én a jövő héten utazom Kaliforniába. Tehát: a rendszer működik. Persze vannak gondok, de meg kell értened, hogy olyan rendszer, ami mindenkinek jó, nem létezik! A szocializmus véleményed szerint megoldás, de akkor miért adósodtak el? Hitler pedig beígérte a Kánaánt… 70 millió ember bánatára.
-Kedves barátom! Ez a legnagyobb baj! Ha még a te osztályod is elhiszi ezeket a dogmákat, akkor magyarázatot kaptam arra, miért tűnik a világpolitika leginkább egy sánta, éhes gebének, ami éppen a betonkerítésnek rohan, mert nem vak, csak bátor! A feudalista rendszer azért állt fenn több ezer évig, mert az igazságtalanságokat megfontolt rendszer irányította, amelynek egyik tartópillére a többség ostobasága, bizonyos információk kizárólagos birtoklása volt, a másik, a fizikai erő, a harmadik, a természetes, és mesterséges (értem ez alatt a betegségeket, és a háborúkat) biológiai szelekció. A világpolitika, világgazdaság mai állapotban viszont a szelekció, gyakorlatilag megszűnt. A túlnépesedést túltermelés követi, a háborúk elenyészően kevés embert vonnak ki a forgalomból. Az átlagon aluli ember abszolút tudása gyakran meghaladja a felső osztályét, és a fizikai erő használata semmit nem ér, ha egyszer tömegek indulnak szembe vele. A mindenkori egyensúly lényege pedig, amit Marx bácsi több, mint egy évszázada megfogalmazott, a munka és ellenértéke, a tárgy és ellenértéke, valamint a humánum, és ellenértéke általános váltójaként létrejött „Pénz” lényege megszűnni látszik, és nincs ami a helyébe lépne!
-Vagy én vagyok gyarló, és ezért nem értem a lényeget, vagy te vagy beszívva, és össze-vissza beszélsz! Miért szűnne meg a pénz?
- A munka, és ellenértéke tekintetében azért, mert a technika fejlődésével egyre kevesebb emberi munkára van szükség. Gondolj bele, hogy a számítástechnika mekkora munkaerőt vont ki a rendszerből. Nem kellenek esztergályosok, hiszen egy gép 100 ember munkáját elvégzi. Nem kellenek betűszedők, műszaki rajzolók, kubikusokból is sokkal kevesebb kel, tanárból is, nyomdászból, és TV szerelőből sem kell annyi. Ember-és ár tekintetében azért borult fel az egyensúly, mert sokan vagyunk. Soknak nincs munkája, ezért felesleggé váltak. Kiirtani csak azért nem lehet őket, mert hatalmas tömegről van szó az utánuk következő réteg, amelynek el kéne temetni ezeket, rádöbbenne az okra, és nekimenne a haszonélvezőnek. Tárgy, és érték összefüggésében azért van baj, mert komoly túltermelési válságot élünk meg. Ki a francnak kell évente 6000 db Porsche? És kinek kell 1 000 000 focilabda? A lényeg, hogy az egyensúly alkotóelemei megváltoztak, és ettől a mérleghinta kóvályogni kezdett. Most leginkább egy gyorsuló körhintához hasonlít, amiből nem lehet kiszállni, mert összetöröd magad, de előbb-utóbb egyszerre repülünk mindannyian. Le kéne lassítani! De ahhoz, hogy ez megtörténjen, nem elég, ha a népet lehülyíted, mert a nép túl van azon a műveltségi fokon, hogy mindent elhiggyen, mint 1000 éve. Márpedig igazi baj akkor van, amikor a tömeg reakcióit nem tudod kontrollálni!
-Na látod ez az, amit mondok!  A békés megoldásba pont te avatkozol bele azzal, hogy tömöd a jónép fejét a hihető életképpel: Miközben a vezetés megpróbálja a népet kordában tartani, és elmagyarázni neki, hogy ez így jó, addig Te azt kiabálod: „Ne hagyjátok magatokat, mert nektek is jár Balatonakali, vagy Bora-Bora. Mi a történelemből tanultuk meg, hogy a legjobb eszköz a rábeszélés. Historia est magistra vitae! A papok évezredekig fenn tudták tartani a csövesekben azt a hitet, hogy nekik ez a helyük! Nekik ezt szánta Isten.
-Ugyan! Ha a történelem az élet tanítómestere, akkor lépj tovább! Hiszen amit a papok tanítottak, az: az egyszer egy. De az a sok ember, akit te csövesnek tartasz, már integrálni is tud! Nem lehet visszatuszkolni a gyereket az anyjába, nem lehet újra a porig rombolni az emberek értelmét, mert ez már nem az a kor! Ha én nem mondom meg nekik az igazságot, megmondja más, vagy maguktól jönnek rá, és amíg a történelem során, a rendszer, és a természet képes volt elosztani a negatív oszcillációkat, addig a mai kor szépen fókuszba gyűjti a sok-sok negatív összetevőt, amely egy pontban, és egy időben realizálódva társadalmi hidrogénbombaként fog felrobbanni.
-Ejj Balázsom, te gyógyíthatatlan vagy. Vitatkoznom is felesleges, mert bár én bebizonyítottam, hogy működik a rendszer, te pedig maradtál egy becsületes, kisigényű Marxengelx- kölyök, mégis nyílván neked van igazad, mert te vagy a tudós! Minden esetre megpróbáltam, hiszen, nekem az az érdekem, hogy mindenki végezze a saját dolgát. Én is ezt teszem.
-No igen. Én is! Isten áldjon Feri, és nyugtasd meg a politikai csicskásokat, hogy semmi sincs rendben, hiszen ők is rendesen végzik a dolgukat.
 Feri egy kacajjal nyugtázta Balázs humorát. Elköszöntek, és megbeszélték, mihelyt lesz egy kis idejük, összefutnak, egy igazi angolos teázásra.
 Ferenc tulajdonképpen az egyetlen barátja volt Balázsnak, akivel soha, semmiféle általános baráti kötelesség, segítségnyújtás kényszere, vagy közös csajozás élménye nem kötötte össze, de mégis, több évtizedes mély szellemi kapcsolatból fakadó barátság kötötte egymáshoz őket. Balázs tudta, hogy Feriért ugyanolyan módon kiállna akármikor, mint Kittiért. Feri idősebb volt néhány évvel, de ezt soha nem érzékeltette. Apja egyik sörözőjében jöttek össze a rendszerváltás idején. Feri apja igazi bigott keresztény- arisztokrataként fröcsögte: „Végre vége a szemetek korszakának! Mindenki lógni fog, meglátjátok!” A butik-sörözőkre már a szocializmus idején is jellemző volt az irgalmat nem ismerő őszinte hangnem, és a felsőbbrendű hierarchia természetes hite. Balázs csupán 15 esztendős volt, szakközépiskolába járt, de már ekkor komoly tudásmennyiséget birtokolt, mivel pedig ezt soha nem rejtette véka alá, sőt kicsit többet vitatkozott a kelleténél, felnőtt, egyenrangú ellenfélnek tekintették. Rendkívüli tudásmennyiségének köszönhetően minden riposztját betonbiztos alapokra helyezte, és egy gondolatolvasó biztosságával készítette elő 3-4 mondattal előre a válaszokat. Szinte terelgetve a vitapartner gondolatait, minduntalan a saját csapdájába csalta vissza őket.
  Nem szerette Feri apját. Annak sunyi nézése, síros, borvirágos arca ellenszenvet keltett benne. Ehhez kapcsolódott erőszakos hangorgánuma, ráadásul Ferencnek hívták, mint a fiát. Ezt pedig Balázs minden esetben az ötlettelenség bizonyítékaként könyvelte el. Míg Balázs apja valóban jobboldali érzelmű, valódi arisztokrata maradt a szocialista rendszerben is, Feribácsi, ideológiai kollaboránsként pártbizottsági elnök lett. Balázs politikai gondolkodása, és párbeszéde túl volt már a kibontakozás szakaszán. Apja tudta ezt, és  látva fia megfeszülő vonásait, terelni próbált, de hiába.
-Feri bácsi, ha magát is felakasztják, ki tartja el majd a családot?- Balázs beszólása kegyetlen erővel hatott. Tudta, hogy így lesz, direkt nem finomkodott.
- Hogy érted ezt fiam?- Feri bácsi nem szokta ’lefiamozni” az idegeneket, de most azonnal megérezte a bajt. Ismerte a kissrác brutális következetességét, és nem esett jól az őszintesége. Nagyon féltette újonnan épülő egzisztenciáját. A kérdést is inkább időhúzásnak szánta, hiszen nyilvánvaló volt, hogy Balázs nem csupán ismeri, de ki is fogja elemezni a múltját. Ennek okán, a kérdés mélyebbre húzta a kátyúban, hiszen a kérdésre válasz jár. Gyakorlatilag saját magába döfött egy igen hegyes ideológiai bicskát. Balázs csak megforgatta azt.
-Úgy emlékszem, amikor ez a Butik nyílt, Feri bácsi a pártbizottság tagjaként járt itt. Ráadásul valami gondja volt azzal, hogy egy ilyen jellegű klub, hogyan üzemelhet a tanácsházától mindössze 50 méterre.
-Nekem akkor az volt a dolgom! Tanuld meg, hogy az ember mindig jól végezze a dolgát. Ha tetszik, ha nem.
-Én ezt elfogadom, de most nem éppen a munkáról, hanem a politikai hitvallásról beszélgetünk. Márpedig néhány éve, amikor apámék itt beszélgettek a maradék nemesekkel, ahogy magukat hívták, maga sosem volt itt. Templomban sem járt, de most nagy mellénnyel támogatja a papokat. Ha pedig bejött ide olykor, nem mesélhettünk politikai vicceket. Most meg fellógatná az összes kommunistát?- Feri bácsi vörösödött, Feri érdeklődni kezdett, Áron pedig megérezte a 400 voltos feszültséget.
-Fiam! Az egy olyan korszak volt. Valahogy túl kellett élni. -Áron régóta egyenrangúként kezelte a fiát bizonyos dolgokban, márpedig a politika ezek közé tartozott, tán azért, mert fia nézetei szöges ellentétben álltak az övével, de a fiú szempontjából megalapozottak, és hitelesek voltak. Áron tisztelte a fiát. Ellentétben Ferenccel, aki a saját fiát is alacsonyabb rendűnek tartotta. Balázst pedig, e-perctől kifejezetten gyűlölte.
-Te kicsit fiatal vagy ahhoz, hogy engem pellengérre állíts fiam!- Áron, ekkor már direkt nem szólt, egyrészt, mert valójában ő sem kedvelte a hintapolitikus öreget, de ő üzletemberként kötelességének érezte a vendég gondolatainak elfogadását, az általános etikett betartását. Jól ismerte, és a sörözőben, minden körülmények közt betartotta a Vendég- szolgáltató viszony alapszabályait, másrészt, mert kíváncsi volt a csatára, melynek a végeredménye sejthető volt.
-Tudja… a kor egy állapot, és nem jog! Attól, hogy én áltisztelettel hallgatok, a tények nem változnak. Maga a pártkönyvéből élt, és most leköpte azt. A valóban nemes ember nem köpködi a saját címerét akkor sem, ha megkopott!- Ez durva volt. Balázs nem akart tovább vitázni, ezért zárta lakatra az öreg előtti kiutat.
-És most megbocsát Feri bácsi, de tanulnom kell.- és illően bólintott. Várt néhány másodpercet, hátha kezet nyújtanak felé, majd sarkon fordult. Feri utána ment. Áron mosolygott az orra alatt, és a világért sem törte volna meg a döbbent csendet. Inkább hozott még egy pohár Portóit.
-Balázs- szólt utána Feri.- tényleg menned kell?
-Nem, csak nem akartam tovább mélyíteni az árkot. Bocsáss meg, ha megsértettelek!
-Engem? Dehogy! Apámmal vitatkoztál, aminek kifejezetten örülök, mert végre valaki komolyan odamondta neki. Tudod: ő nem rossz ember, csak régimódi. Sokszor panaszkodott anyámnak, hogy utálja a munkáját, de muszáj végeznie, mert, ha vége lesz annak a rendszernek, akkor aki közel van a tűzhöz, az melegedhet. ..és igaza lett. Az élet nem a becsületeseké. Donki Hote azért is volt mindig bús, mert sosem volt esélye a széllel szemben.
Persze megértelek téged is, mert hiába vagy okos, akkor is túl fiatal vagy. Azt hiszed, a világ szép is lehet, meg becsületes is egyszerre.
  Akkor lettek barátok. Feri apja valóban közel volt a tűzhöz, és mindent ellopott, amit lehet. Sőt, amit nem, azt is hazavitte. Feri a gengszterváltás egyik elsőszámú nyerteseként a saját szemszögéből tekintett a világra, de valóban nem tiporta le azokat, akik lejjebb voltak. Mindössze kihasználta őket, de ha nem tette volna, megteszi más.
 Balázs jó időt futott. Alig két óra telt el, és ő már a zalai hegyek alján koptatta az aszfaltot. Elhaladt az ormándpusztai letérő mellett. Eszébe jutott, hogy gyermekkorában, Ivánékkal egyszer bementek abba a kastélyba. SZOT üdülő működött benne, és télen is voltak gyerekek. Irigyelte őket, mert ő sosem volt táborban, vagy üdülőben. Vagy a régi birtok maradékán nyaraltak, vagy egy apartmanban. Most, felnőttként, már tudja, hogy az efféle táborok nem nyújtottak 100% tökéletes nyaralóélményt, de azt is tudta, hogy akkoriban minden gyermek hozzájuthatott, egy ilyen viszonylag szép élményhez, ma pedig örülnek, ha van vacsora az asztalon. A kastélyt megvette valaki külföldi, hogy egy darabbal több legyen a birtokában. A gyerekek nem üdülhettek ott tovább, és az épület is tönkre ment. Zalakomár, a szomszédfalu, cigánykollónia lett, pont, mint az amerikai Harlem, csak kicsiben, Magyarosan, titkosan.

 Az út a hegyek közé vezetett. Tudta, nem sokára megérkezik a mindig gyönyörű, mindig tiszta paradicsomba.
                                                   Vége az első résznek