Peth könyve Versek, prózák, vélemények/ épületgépészet, építészet.
Peth könyve Versek, prózák, vélemények/ épületgépészet, építészet.
 
Menü
 
MŰVE(lete)IM
 
ÚJ MENÜ
 
Peth könyve

 

         

A Peth könyve olyan  MAI blog, melyben helyet szeretnénk adni a kortárs kultúrának, kortárs politikának, és a kortárs gondoknak.

A lapot, Maryanna építette 2007-ben, eredetileg írótársaim, és saját műveim közlésére, de ahogy az idő múlik, az olvasók, látogatók igénye, és érdeklődése is változik.  

A "Mindenkié"   rovat a napi gondokat tárgyalja. Régebben sokan írták meg saját véleményüket itt,, hiszen ez a rovat ezért mindenkié. 
A"Lakásom"rovat azokkal a kérdésekkel foglalkozik, melyekről másutt csak nehezen, és mindig a haszonszerzés okából olvashatunk. Több, más-más területen jártas szakember segít azoknak a problémáknak a megoldásában, melyekkel mindannyian találkozunk, csak esetleg lusták vagyunk a válasz után járni.     
A"Műveim" rovatban saját gondolataimat, verseimet olvashatja a kedves idelátogató.
A "Mit hoztál"" rovat, mások, saját maguk által fontosnak tartott gondolatokat közöl.

 A lap jobb oldalán akárki üzenhet az üzenőfalon. Itt várom azokat a szakmai kérdéseket is, melyet barátaim segítségével, a lehető legérthetőbb módon válaszolok meg ugy, hogy a válasz, mások számára is hozzáférhető legyen.    


Reményeim szerint ismét egy olyan internetes oldal használói lehetünk, mely sok fontos információt juttat el a látogatóhoz. Kérek mindenkit, szánjon egy csep időt arra, hogy megfogalmazza gondolatait itt, ahol mások is okulhatnak belőle. Sokan gondolják, hogy a kisebb látogatottságú lapok tartalma nem jelent különösebb lényeget, de paradoxmódon ezeknek a lapoknak az információi sokkal messzebb jutnak, mint az áradatbanközölt, nagy látogatottságú lapok dömpinghírei.
 Hasznos időtöltést kíván : Both Péter, és társai!  
                                   

                         

 

 

 

 
Mit hoztál?
 
 
Kedvenc amatőreimtől
 
Gyerek-sarok
 

Bölcsességek

____________

 

 

 

Szabadidő, segítség...
 

Lap tetejére

 
MINDENKIÉ
2009.07.21. 14:09 Idézet

 Úgy néz ki, jók a megérzéseim.

A Lacházi cigányság valóban mélypont alatt van. Dr. Répás azt mondta a gyerekverő összeférhetetlen cigányszülőknek (K. Nóri esete, amikor lerángatták a biciklijéről), hogy: Nem nyugszom addig, amíg a magatok fajta "embereket" ki nem rakom a községből... Persze támadták is érte, és minden tiszteletem az övé, hogy állta a sarat. Ma pedig?
JJJ
 Néhány napja meghalt egy ismert, korom beli cigány srác.
Az iratok szerint gyógyszermérgezést kapott, de valójában (állítólag) fejbe vágták a haverjai, mert megfenyegette őket, hogy „Lesz itt még H Nórinak másik gyilkosa is”. Ezt látszik igazolni, hogy ma kétszer láttam rendőrautókat villogó lámpával fekete autót vezető cigányokat „igazolni”. Ez eddig itt nem volt szokás. A magyarokat rendszeresen csesztették, de a cigány srácok úgy jártak-keltek a lopott autókkal, mintha külön engedélyük lenne…
 Na ez most: úgy látszik megszűnt! Én a beilleszkedni képtelen emberek helyében (fajtól függetlenül) új putrit keresnék… amíg még van, mert azt mondta a rádió, hogy Pécsről is kezdik kiebrudalni őket!
 Lám, hiába a jobbik rasszistázása, a Magyar Gárda feloszlatása, Vóna bezárása…Mindez csak olaj volt a tűzre!


2009.07.20. 12:41 Idézet

Verekedés Lacházán:

Még nem jártam utána a hír igazságának, de megteszem. Állítólag két autónyi skinhead megállt egy ismerten romák által látogatott kocsma előtt, és akiket ott ért, azokat autóstól úgy ütötte szét, mint nagyapám a tavalyi diót.
 Ha ez igaz, akkor bebizonyosodik az a jóslat, hogy Lacházán túlfeszítették a húrt a cigányok, és az őket őrző rendőrök, ami miatt Kiskunlacháza bevonult a köztudatba. Ennek okán a "másik oldal" is elkezdte levezetni fölös energiáját, ami eképpen... szerintem szokássá válhat. Persze van ennek hátránya is, hiszen idáig el kell utazni a pozitív balhéért. De van aki elutazik
J


2009.07.20. 09:43 Idézet

Agárd

Gyermekkorom minden nyarát a Velencei tó partján töltöttem, a közös családi telken, ezért nem kis nosztalgiával indultam útnak szombat hajnalban, a szomszéddal és csemetéivel, az  egyik tóparti strandkempingbe.  Az uóbbi években 1 hetet minden nyáron pihenhettünk, valamelyik üdülőfaluban, köszönhetően a feleségem üdülési csekkjeinek. Persze alaphangon így is 100 000 Ft. -ba került a nyaralás, de volt annyi munkám, hogy kifizessem ezt az összeget. Idén, köszönhetően a bukott görcsölő kormányunknak, kétfilléres bankjainknak, és támogatoinak, megszüntették a csekket, sokkal kevesebb a munka, így az érte kapott pénz is, de drágább a benzin, a kenyér, és a strandbelépő . Persze előnye is van ennek, mert a fizetős strandokon egy darab cigányt sem találni.
 Tehát idén, 2 nap nyaralást terveztünk. Bepakoltunk a kisbuszba, és irány a vízpart. 6 órára érkeztünk meg, kérték, hogy csendesen verjük fel a sátrat, mert sokan alszanak. (Ennek később még lesz jelentősége)  Egy mai tipusú 12 személyes sátor felállítása nem egyszerű dolog. A technikai sorrend ugyanúgy kezdődik, mint az összeszerelhető zuhanyfülkék esetében: Össze kell tépni az útmutatót... ugyanis bezavar a józan logika szabályainak. 2 óra alatt lett kész a sátor, és berendezése, a róla készült fotó alapján, és hogy mennyire jól sikerült a művelet, azt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy kibírta a 100 km.-es széllökéseket. A tóparton a tornádó mégkegyetlenebben támad, de kibírtuk. Reggel 9- délután 4 ig kaptunk időt a fürdőzésre a teremtőtől, aztán jött az izgalom. Egy darabig láttuk a szomszéd sátrakat, de aztán 2m-re csökkent a látótávolság. A szörfösök ebben a pokoli időben is siklottak a vizen.... legalábbis nem láttam kijönni őket. A vihar végére gyakorlatilag ronggyá ázott mindenünk, de kitöröltük a sátrat, és elmentünk vacsorázni. A közös konyhát nem használhattuk, mert intelligens fiatalok egy csoportja a kellős közepére helyezte el a főhadiszállását. Előkerült a vizipipa, a vodka, meg a vörösbor. ... En is voltam fiatal, de ha inni akartam, azt nem felttétlenül a közös helyiségékben műveltem. Éjjel négyig üvöltöztek a kölkök, az ő hangzavaruk, láthatóan senkit sem zavart.
 A vihar után körülnézve azt tapasztaltam, hogy néhány sátor, és egyéb használati tárgy térbelileg áthelyeződött, de komolyabb balesetek nem történtek. A vihar utáni vacsi is jó volt, hiszen 1 adag sültburgonya, már 400 Ft-ért, egy korsó csapolt sör 400-ért, egy kávé 200-ért (persze este már nem is kell kávézni) de miden egyéb élelmiszer is olyan horror összegért kapható , hogy nem zabáltuk hülyére magunkat. Ilyenkor szégyenlem magam, mert filléreskedő érzésem támad... pedig esküszöm, nem metéltek meg. (sajnos)
 Éjjel majd megfagytunk, mert mi nyáron indultunk nyaralni, de szerintem estére legalább 20 fokot zuhant a hőmérséklet. Másnap reggel pánikszerűen csomagoltunk, mert az állandósult szél azt susogta ösztöneinknek, hogy ebből bizony nem lesz pancsi, márpedig hetünk beugrója közel 5000 Ft.- azért inkább az itthoni medencét választom, mert bár kisebb is, klórozott is, no meg szörfölők sincsenek, de a vihar is elkerüli.
 Mindent összevetve: Én kinyaraltam magam abban az átkozott rendszerben, amikor állítólag rabok voltunk. Akkor is erre a strandra jártam, és akkor is fizetni kellett érte, de nem gondolkodtam azon, hogy vegyek-e még egy fagyit, vagy sem. Nem emlékszem tök részeg üvöltöző ifjakra, és narkós sihederekre. Tömve volt a strand, és fillérekért lehetett vizibicajozni. Igaz, hogy a Lada 1500 volt a max.verda, de nem kellett kiszámolni az utiköltséget. Kiváló gyerekkorom volt, és bár tudom, hogy ma sokan szidják azt a korszakot, mondván, hogy a mai nyomor okozója, de közlöm hogy ez csupán annyiból reális, hogy az akkori egyszerű vezetők, ma kiskirályokká nőtek, és az akkori rabláncot ugyan levették, de mázsás béklyókat szereltek a helyére.
 Nem vagyok irigy, csak  a gyermekeinket sajnálom. Soknak közülük nem, hogy 1 napos sátrazásra, de zsíroskenyérre se telik!


2009.07.16. 08:52 Idézet

Sziasztok!! Én sem szeretem az iwiw körleveleket de úgy gondoltam talán ez érdemes hogy ide bemásoljam:

S.O.S. SEGÍTSETEK !!!
>
> Szeretném minden ismerősöm figyelmét felhívni!!!!!!
> Győrben egy nagy fekete autóból 4 jól szituált fiatalember
> szólít le fiatal (14-18 év közötti) fiúkat és lányokat,
> valamilyen utcát, hidat, vagy bármit keresve. Amikor a
> leszólított gyerek elmondja, hogy merre van, amit keresnek,
> úgy tesznek, mintha nem hallanák, és közelebb hívják az
> illetőt. Miután ő gyanútlanul közelebb megy, megpróbálják
> az autóba tuszkolni, és ha ez sikerül, a gyereket innentől
> kezdve senki nem látja többet. Egyik ismerősöm lányát
> próbálták meg így elrabolni (péntek, fényes nappal a
> Szigethy Attila utcában! ADYVÁROS), de neki szerencsére
> sikerült elmenekülnie. A rendőrség tud a dologról, de
> alamilyen okból nem publikálja, azért írtam, hogy mindenki
> beszélgessen el a csemetéjével, és akit tud, értesítsen
> erről, amit írtam, mert tényleg nem vicc....!!!! Ha már
> hallani nem lehet róla sehol, legalább itt
> figyelmeztessétek az ismerőseiteket!!
>
> Én most beszéltem egy ismerősömmel telefonon,és Ő azt
> mesélte,hogy
> Egerben is lesötétített fekete Mercedesszel szedik össze a
> 14 - 19 éves gyerekeket!
> Hol élünk?
> A Rendőrség ilyenkor mit csinál?????
> KÉRLEK, AD TOVÁBB, MERT ÉLETEKET MENTHETSZ VELE!!!!!



2009.07.15. 12:40 Idézet

Kedves Költőtárs!

 

 

Szeretném figyelmébe ajánlani személyes munkásságom és októberben megjelenő verseskötetemet. A kötetről bővebb információ a www.paramparatl.gportal.hu oldalon szerezhető, ahol egyes szerzemények is elérhetőek.  Amennyiben az oldal tetszik, ajánld másnak is, vagy esetleg ajánlhatnánk egymás oldalait oldalainkon. Bemutatkozásképpen az alábbiakat mondanám.

 

A könyv célközönsége:

 

A mély érzések, az építő jellegű gondolatok, a filozófiai eszmefuttatások és az ezotéria iránt érdeklődők, serdülőkortól egészen a középkorosztályig, akiket érdekelnek a keleti filozófia hatásával, pszichológiával és vallással átitatott szerzemények. Ha szerzők alapján kéne kijelölnöm a célközönséget, azt mondanám az olyan műkedvelők, akik a következők műveit olvassák szívesen: Baudelaire, Rimbaud, Verlaine, William Blake, Poe, Jack London, Oscar Wilde, József Attila, Ady Endre, Radnóti Miklós, Jim Morrison stb…

 

Általános tudnivalók:

 

A kötet egy 6 kötetnyi versből álló gyűjteményből lett összeválogatva. Ezek közül csak az első kötet jelent meg nyomtatásban, azonban az sem került kereskedelmi forgalomba, csupán ismerősi körben terjedt el.

 

Az egyes művek 2001 és 2004 között születtek. A vers szót e kötet esetében tágabb értelemben használom. A versek között szerepelnek formai szempontból tényleg a klasszikus verselés körébe sorolható művek, ugyanakkor helyet kaptak olyan jellegű irományok (főként azok) amelyeket leginkább a szabad vers kategóriába sorolnék (ha már mindenképpen versről kell beszélnünk), tekintve, hogy inkább gondolatfuttatások és a spontaneitás, a gondolatiság, az érzésvilág és a hangulat kap főszerepet a formaisággal szemben. 

A kötet úgymond felépített szerkezetű. Elejétől a végéig olvasva bontakoznak ki az olvasó előtt a mind szélesedő és mélyebben kibontakozó témakör típusok. A könyv a szerelem témakörétől vezet el a lélek és a lét mélyebb kérdéseit érintő témakörök felé. Hogy kiknek ajánlom a könyvet? Egyrészt azoknak, akik gondolatiságra vágynak. Írásaim egyik célja a gondolatébresztés. Másrészről azoknak javasolnám olvasását, akik hasonló érzésvilággal bírnak, és egyszerűen szeretnének belehelyezkedni hangulatokba, érzésekbe. Megítélésem szerint a kötet mindkettőre alkalmas. Úgy gondolom a kötetben nem állítok univerzális igazságokat, inkább csak közlöm megsejtéseimet és leírom a dolgokat, ahogy én látom, érzem. 

 

Üdvözlettel

 

Szinay Balázs


2009.07.13. 08:49 Idézet

Hun333-tól "kaptunk" néhány linket. Mélységes üdvözletem mellett küldöm  a C-press azon olvasóinak, akik felháborodtak amikor ez a jóember általánosítani mert. Vannak ugyan szegény "magyar negyedek is"... Na de ez itt nem a szegénység!
http://www.youtube.com/watch?v=L1txHHbP7mQ&NR=1
 


2009.07.12. 21:02 Idézet

Éljen a SZDSZ!

Merthát ez a "Retkes párt" bocsikát kért mindazoktól, akiket becsapott, meglopott, megalázott, leköpött...
 De Horn Gábor, Kóka János, és a többi adóból élő mocsodék, még mindig szívja a vérem. Semmi sem változott. Ahol a Retek nő, ott trágyázni kell a földet, különben elhomokosodik...


2009.07.12. 08:18 Idézet

Néhány valóban jó fotó Saman-tól

http://saman1968markozoltan1968.spaces.live.com/

 


2009.07.11. 23:52 Idézet

 Először egy Gárdista barátomtól hallottam a hírt:

A Magyar Gárda Mozgalom  Újjá szerveződött!

Mindeddig nem mertem ebben a lapban "valóságként " közölni (jobbik párttag barátom tanácsára finomabban bánok a szavakkal :) ) De a Kurucz, és több más média közölte már az örömhírt. Nem annyira az a hír örömértéke, hogy egy számunkra szimpatikus szervezet banális vége mégsem lett valóság -Hiszen ez várható volt. Csak a cigány lapok tapsoltak és tekintették konkrétumnak a Gárda megszűnését. Nem baj, majd tapsolnak megint, aztán megint újra alakulunk, és megint...
  Ismerve a múltat, láttunk már ilyet a 30-as évektől 46.-ig. Akkor is totálisan zsidókézbe került a világgazdaság, és akkor is iszonyú globális válságot kevertek az összeegyezhetetlen érdekek. Magyarország akkor is csatlósként állt egy nagyobb hatalom magasabb érdekei mellett, és akkor is a magyar nemzettudatot próbálták elvenni tőlünk. Szálasy Ferencről, ma annyit tudunk, amit az utánna következő negyvenöt év belénk tömött. A Nyilas pártról pedig, sokan nem is sejtik, milyen értelemmel alakultak az elődei. (hiszen többször feloszlatták) Sokan nem tudják, miért zárták börtönbe Szálasyt, aki megítélhető volt, de semmiképpen sem hóhér, mint ahogy azt tanították. "A történelem, megismétli önmagát".... és Einsteintől is egy mondat: "A történelem arra tanít meg bennünket, hogy  az emberiség semmit sem tanul a történelemből" Rasszistáznak, jajonganak, aztán keseregnek, akik elött ott volt a példa, és ott a megoldás lehetősége, de kényelmesebb belerúgni a koldusba, mint 20 forintot adni, hogy az békében odébb áljon (ha már koldulni kényszerül miattunk- miattuk) Kényelmesebb álindokokkal megszűntetni, megalázni, megsemmisíteni egy politikai oldalt, mint áttekinteni a lehetséges megoldást. Hiszen, ha a gárda megszűnik, azzal a radikális oldal gyengül, de, ha ez az oldal gyengül, az nem jó, még a felső 2000-nek sem, mert a probléma nem oldódik meg, ha nem szűntetik meg az okokat. Ha odébb állunk, de nem építünk tetőt a viharos időkban, attól még jönnek a fekete felhők, és mégtöbb fekete felhő jön... végül pedig szarrá ázik mindenki!.... Hacsak- valóban nem az a valódi cél, amire tegnap, és tegnapelőtt rámutattam! Ha viszont valóban szügségtelenné vált a Magyar nép, és a Magyar termőföld, azt csak erőszakkal lehet végleg elvenni, akkor viszont se ennek a cikknek, se a holnapnak, nem sok értelme marad!
  A saját véleményem az volt a múlt héten, hogy a magaspolitika ismét elhamarkodottan, és veszélyesen döntött. Kis emberekbe (mint Budaházi társasága annak idején) bele mer kötni, őket meg meri alázni, tönkre tudja tenni, de a Magyar Gárda, és a Jobbik mögött, nyilván olyan politikai erő, és anyagi háttér áll, amit nem lehet egyszerű, primitív erőszakkal elölni. (nem véletlen, hogy ennek a helyzetnek az egyszemélyes felelőse Gyurcsány Ferenc, ilyen egyértelmű, gyáva módon... és idejében! megfutamodott, hiszen okos politikus lévén tudta, hogy : jön a fekete leves!)
 Néhány nappal ezelőtti cikkemben azt írtam (lejjebb olvasható) :" A gond csak az, hogy ez már azt jelenti: politikai összecsapást élünk át, amiből sosincs kifelé vezető út!"
 És ím, itt a folytatás! Sajnos nincs vége ennek a harcnak... Sőt, csak most kezdődik, hiszen érezhető, hogy az új szelektől nem csupán a megbukott vezérek, de az eddig ellenfélnek tűnő (szerintem mindig is kartel kapcsaolatban álló) úgy nevezett: "ellenzék is fél.
 Ma olvastam egy cikket, melyben Orbán király kerek -perec megmondja: egyedül akar uralkodni! Ennek pedig nem a kapzsisága az oka, hanem az a tény, hogy a Jobbik mellé odaállt az a háttér, akik legalább olyan gusztustalanok, mint a maiak, de ellentétesek az érdekeik. Ők valódi, komoly ellenfelek! Mostmár nem egyszerű elégedetlen emberekkel kell harcolni a meglévő politikai elitnek hanem azonos erőkkel rendelkező érdekszervezettel, amely minden téren jobb pozícióból indul... és ez a lényeg, hogy : INDUL!
  A MAI ÁLLAPOTOKON NEM LEHET JAVÍTANI!! Hazudik, aki tagadja, és vak, aki nem látja! Elölről kell kezdeni mindent! (és akkor is ugyan az lesz a vége, de a köztes idő elviselhetőbbnek tűnik... legalább erkölcsileg) A mostani, új politikai erőn kívül senki sem áll abban a helyzetben, hogy ezt egyáltalán: megpróbálhassa. Hiszen olyan összefonódások, és kesze-kusza érdekszövetségek vannak jelen a legfelső politikában, hogy gyakorlatilag nem lehet annélkül lépni, hogy valaki, valakinek a tyúkszemére ne taposna. Azzal, hogy a mai nap eseményei így zajlódtak, így értek véget, a kormány, és az őket irányító politikai körök elismerték: FÉLNEK bármi olyat tenni, ami egyenesen támadná a Jobbikot. Félnek, mert eddig megtették: Törvénnyel, törvénytelenül, a médiával, a karhatalommal, a kisebbséggel.... és bármilyen eszközzel (mert hiába van emberekrről szó, a politika számára csupán eszközök vagyunk) egyre mélyebb válságba sodorták az országot... beleértve önmagukat is!
 A magyar embereknek, a polgároknak, mára, tulajdonképpen egyetlen veszélyes ellenfelük , egyetlen akadályuk maradt, és az nem más, mint az :
                                                                                      ellenzék!


2009.07.11. 16:38 Idézet

FONTOS!

Mint nyilván tudjátok, a Jobbik, ma 17 órától tüntet a Gárda mellett!..... Ám előtte a zsidók kaptak ugyanoda időpontot, ami azért érdekese, mert emlékszem én olyan esetre, amikor a Jobbik nem rendezhetett demonstrációt a Dohány utcába, mert nyilván provokatív tűntetés lenne belőle a zsinagóga ott léte miatt (Pedig nem is mondták, hogy le kell bontani) . Aztán a Hősök terére hanukarekordkísérletet hírdető zsidók megkapták a lehetőséget (Magyarország egyik legegyértelműbb keresztény-közterületére- gondolok itt a Hősök tere szellemére) és a keresztények ismét ki lettek tiltva, ezért az Andrássy úton állítottuk fel a fenyőfánkat... hiszen Magyarországon, ma ez még nem bűn... talán!- De ki tudja mit hordoz a jövő szele!?

Friss képek:

http://picasaweb.google.hu/tuntetes2009/


2009.07.10. 18:39 Idézet

Az évszázad magyar pere!

5000 milliárd eurós nemzeti kincs a tét!

Több az energiakészletünk, mint Kuvait összes olaja!

www.postaimre.com/


2009.07.10. 18:11 Idézet

EZ KELL NEKTEK CIGÁNYOK>>>>
http://portal.c-press.hu/200907095131/videogaleria/kolompar-a-garda-perrol.html

Valamilyen formában, valamilyen értelemben, minden csoportot jellemez a vezetője!  Kolonpár Orbánt eddig a felső vezetés is, a saját népe is támadta, hiszen így, vagy úgy, de eltűntette a sajátjainak  félretett pénzeket, melyet a Magyar állampolgárok adójából vontak el. (érdemes elgondolni, hány cigány nemzetiségű ember fizet adót) Most büszkén feszít a kamera előtt, mert nem sikkasztással vádolják... Hiszen a felső vezetés, most az ördöggel is alkut kötne, (sőt, még tán az anyósommal is!) csak még öt forintot elsikkaszthasson, megszerezhessen, ellophasson... bocsánat!: "félretehessen" az inségesebb időkre.!


2009.07.10. 12:54 Idézet

 Kaptam ma egy E-mailt! Már régebben elgondolkodtam az igazságán, hiszen ellentmondásosnak, és érthetetlennek tartottam a Magyar földből szeméttelepet csinálás, a Magyar ország lakóinak összeuszítása (ami mostmár konkrétum, hiszen a Magyargárda melletti tüntetés elé zsidófelvonulást szerveztek holnapra!- ki az a barom, aki azt hiszi: véletlenül?????????), a totális eladósítás (hiszen ez csak üzlet), a világhírű mezőgazdaság megszüntetése, a filléres, kevés haszonnal kecsegtető (gyorsan átalakítható raktárépületekből álló) multi-cégek, telepítése okán várható káoszt, és nihillt. De ma rájöttem: Csak a föld kell! Nem termőföldként, mégcsak nem is az alatta rejlő víz miatt (aminek hírét a zsidók, csak nyugtatóként tömték a Magyar nép fejébe) A víznél is drágább ENERGIA kell!. A szennyvizet is képesek vagyunk ihatóra tisztítani, ezért nem hittem el, a nap mint nap hangoztatott indokot, miszerint a zsidóknak a tiszta vizünk kell!. Hiszen még az is jobb lenne, mint a valóság!
 Nagyon rossz a helyzet, hiszen láttam én Őrmezőn ivóvíz nyerő telepet (Apenta kutak). Gyönyörű környék volt, de tudatosan tönkretették, mára be is zárták!
 Láttam én Zsanát is, és több más olaj, és gáznyerő helyet. Iszonyatos. Nézzétek meg a volt Orosz területek utódállamainak állapotát!  Csernobil, a szennyezettségi listán, csak a 16. helyen áll! 

                                                                                EZ VÁR RÁNK IS!

A Kárpát-medence titkolt, privatizált gázmezői

Földtörténeti korok szerint Európa legnagyobb földgáz lelőhelye
Magyarországon a Hortobágy alatt kell, hogy legyen - mondta a 70-es
évek közepén a középiskolai földrajz tanárom...

A hajdúszoboszlói földgáz "940-1000 m mélységben elhelyezkedő, 44 m
átlagos etázsmagasságú, 5Mrd m^(3)-es földtani készletű, egyik
legnagyobb alsó-pannon homokkő tároló eredeti készletének kitermelése
még 1962-ben megkezdődött".
"A III. ütem tervezésekor az volt a kiindulási kritérium, hogy a
bővítés még a mobil gáz 70%-ának kitermelése esetén is tegye
alkalmassá a tároló rendszereit a csaknem 20 millió m^(3)/napos
csúcskapacitási igény kielégítésére."

"Zsanán 2,5 millió köbméterrel nő a napi kitárolási kapacitás, amely
két olyan nagyváros, mint Pécs és Debrecen háztartásainak ellátásához
elegendő egy hideg téli napon."

"A remények szerint a makói árok legalább 100 évre biztosíthatja
Magyarország földgáz-szükségletét."
"Magyarországon a legnagyobb mélységet, 5842,5 métert
Hódmezővásárhelyen érték el egy fúrás során."

"Magyarországi földgázleletről tett bejelentést a Londoni Értéktőzsdén
az Ascent Resources. A brit feltáró és kitermelő cég részvényei a
hírre 16 százalékkal drágultak. A cég közleménye szerint egy Penészlek
melletti próbafúrásuk járt eredménnyel."

"Mert ne higgye senki sem hogy a Makó-Árok az egyedüli gázlelőhely
Magyarországon. Suttognak még bihari, zalai, somogyi, bácsi mezőkről
is, bár ha ezeket összekötjük, egyetlen összefüggő gigászi gázmedence
adódik, melynek értéke világszinten is felbecsülhetetlen."

"A Falcon nemrégiben azt közölte honlapján, hogy a külföldi kutatások
nyomán eddig feltárt hazai földgázvagyon olyan nagy, hogy abból bőven
ki lehetne elégíteni az ország egész éves fogyasztását, és még
exportra is futná belőle."

"Magyarországon jelenleg 11 cég 210 engedély alapján kutathat
szénhidrogén-lelőhelyek után. Csak a Mol Nyrt. több mint száz helyen
kapott erre lehetőséget szerte az országban."

"Magyarország gázfogyasztása egyébként 70-90 millió köbméter egy
átlagos téli napon, ebből 40 millió köbmétert fedez az import" -
mondta Kiss Péter kancellária miniszter.
"Zsuga János hozzátette: az ország napi gázszükséglete 44-46 millió
köbméter, a földalatti tározókból pedig naponta akár 51 millió
köbméter földgázt is ki tudnak nyerni."

"Oroszországból viszont nagyjából mindig ugyanannyi gáz jön, ezért a
Mol nyáron feltölti, télen pedig fokozatosan leszívja a tartalékokat"
"Soha nem látott, 102 mrd Ft-os negyedéves profitot érhetett el a MOL
az elemzők szerint"

Gázkitörések Magyarországon:

ŕ15510FFFD 1961 - Nagyhegyes
ŕ15510FFFD 1963 - Üllés
ŕ15510FFFD 1965 - Szank
ŕ15510FFFD 1968. december - Algyő
ŕ15510FFFD 1979. február - Zsana
ŕ15510FFFD 198 - december - Algyő
ŕ15510FFFD 1982. augusztus - Szeghalom
ŕ15510FFFD 1982. október - Algyő
ŕ15510FFFD 1983. január, február - Hajdúszoboszló- Nagyhegyes
ŕ15510FFFD 1983. március - Battonya
ŕ15510FFFD 1984. június - Balaton- magyaród-Zalakomár
ŕ15510FFFD 1985. április - Biharkeresztes
ŕ15510FFFD 1985. május - Füzesgyarmat
ŕ15510FFFD 1985. december - Fábiánsebestyén
ŕ15510FFFD 1986. június - Balatonmagyaród
ŕ15510FFFD 1987. január - Füzesgyarmat
ŕ15510FFFD 1998. november - Nagylengyel

"A nagyalföldi artézi fúrásokból a vízzel együtt számos helyen némi
földgáz is áramlott a felszínre. A falusi kutak körül esténként vízért
gyülekező fiatalok gyakran bámulták a lángra gyújtott gáz játékosan
táncoló lidércfényét, amíg egy erősebb fuvallat ki nem oltotta a
kékes-vörhenyes lángocskákat."

Megjegyzés:
"Már 500 méter mélységben 35 Celsius fokos meleg vízre bukkannak
gyakorlatilag minden fúrásnál - ennek köszönhető hazánk rendkívül
gazdag termálvíz-készlete." (Távfűtés)

Következtetések nélkül, csak mazsolázásra!

2008.08.12.

________________________________
Megoldás a gázproblémára? Makó 100 évre fedezné a hazai igényeket
2008. január 14. 12:45 | Forrás: STOP/delmagyar.hu

A várakozások szerint év végén indulhat meg Makó környékén a földgáz
kitermelése, a föld mélyében rejtőző 1.500 milliárd köbméter gáz 100
évre fedezné a hazai igényeket. A feltárást végző kanadai cég továbbra
is partnert keres a vállalkozáshoz.

A gázmező nagyságát 600, később 1500 milliárd köbméterre becsülték a
szakértők. Figyelembe véve, hogy hazánk nagyjából 14-15 milliárd
köbméter földgázt használ fel évente, a készlet akár 100 évre is
fedezné a hazai igényeket.

A földgázkincs elhelyezkedése azonban jelentősen különbözik a korábbi,
illetve a jelenlegi kitermelési helyekétől. Általában ugyanis 2 ezer
méter mélyről hozzák fel hazánkban a földgázt, Makó térségében viszont
a legmélyebb fúrás a 6 ezer métert is túlhaladta. Azon múlik az
iparszerű kitermelés beindítása, hogy mikor lesz sikeres az
úgynevezett rétegserkentés, a gázt rejtő réteg hidraulikus repesztése
és kitámasztása. Ennek időpontja lehet 2008 vége.

A kutatást-kitermelést végző kanadai illetőségű Falcon cég partnereket
is keres a magyarországi kitermeléshez, akik között a Mol csakúgy
szóba jött korábban, mint a legnagyobbak között számon tartott
ExxonMobil.

________________________________
Gombostűt a tűpárnában

Magyarország földjének mélyén,
Makó közelében olyan gázkincsre bukkantak hivatásos külföldi
kincsvadászok, amely negyven éven át képes volna biztosítani
Magyarország gázellátását, vagy a mostani ínséges időkben egy
intenzív, húsz évre rövidített kitermelést véve alapul, akkora
bevételhez juttathatná a magyar államkasszát, amely rövid idő, mondjuk
öt-tíz év alatt a magyar életszínvonalat körülbelül az ausztriaira
emelné, és húsz év múltán a magyar gazdaság csak e gázkincsnek
köszönhető en felzárkózhatna a gazdag Európához.

Mindebben nincs semmi túlzás. Minően érdeklődő ember tudta, hogy az
Alföld mélyén többféle kincs lapul - olaj, gáz, termálvíz -, csak meg
kell találni, de az sem nehéz, csupán fúró és némi türelem kell hozzá.

Körülbelül olyan feladat ez, mint gombostűt találni a tűpárnában. A
Falcon Oil, ez a kanadai központú multi cég képes volt - saját állítása
szerint - egy éven át keresni, amíg telibe találta a gombostűt, vagyis
a 600 milliárd köbméteres gáztartályt, lent, hat kilométer mélyen a
föld alatt.
 

A cég - nem tudni hogyan és mennyiért - kizárólagos jogot kapott 35
évre a magyar államtól a gázkutatásra, és ami elképesztő, a gáz
kitermelésére és eladására is. A magyar állam szerényen csak 12
százalék bányajáradékot kér cserébe, vagyis odaajándékozta a Falcon
Oil-nak e páratlanul értékes gázkincs 88 százalékát.

Hogy mennyi pénzről van szó? Ebből a gázkincsből az utolsó fillérig ki
lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot, ami egyúttal a magyar
gazdaság elképesztő felerősödését eredményezné. Avagy fel lehetne
függeszteni a megszorításokat, sőt emelni lehetne a nyugdíjakat és a
béreket, és a gazdaságot serkentő intézkedéseket lehetne indítani.

Felfoghatatlanul sok pénz, ami a jelek szerint majdnem mind a másé
lesz. Nem kell, hogy így legyen. A magyar jog ismeri a feltűnően
aránytalan szerződés fogalmát. Az ilyen szerződést meg lehet támadni,
és amíg jogállami volt Magyarországon, addig a bíróság az ilyen
szerződéseket meg is semmisítette. Íme, itt a nagy történelmi pillanat
a nagy közös cél, amelynek mentén közös nevezőt találhatnának az
ország egymással szembenálló erői.

Senki nem vitatja el a külföldi befektető jogát a tisztes haszonhoz,
de senki sem fogadhatja el a tisztességtelen haszon érvényesítését.
Tudtuk, hogy Magyarország földjének mélyén kincsek lapulnak, örömmel
vettük a kalandos kedvű vállalkozók jelentkezését, azonban az államnak
jól felfogott érdeke, hogy az ország földjében rejtőző kincs
kiaknázása az ország népének érdekeit szem előtt tartva történjék.
Magyarország nem Rhodesia, és ez nem a XIX. század.

A Gyurcsány-kormány lapzártakor hallgatott a szerződés
tartalmáról. Van azonban egy pont, ahol már
meg kell állítani a dolgok menetét. A makói gázkincs kitermelése nem
történhet meg a mostani feltételek között. Az ország népe nem nézheti
ölbe tett kézzel saját kifosztását. A történelmi hanyatlásnak és a
kollektív hülyeségnek egy ponton véget kell vetni. Azért, mert
lelkiismeretlen bűnözők a maguk pitiáner hasznára, olcsó jutalékokért
kiárusítják apránként és nagyban az ország kincseit, még nem kell
feladni mindent, még érdemes harcolni mindazért, ami megmenthető.

A magyar nagytőkének sem áll érdekében az ország kifosztása. Talán
vegyünk példát a horvátokról Ők nem adták oda koncesszióba sem 35
évre, sem rövidebb időre, sem a Falcon Oil-nak, sem másnak az Adriát.
Inkább maguk építettek autóutat, hogy a turisták kényelmesebben
odaérjenek. Nota bene: az ügyes kanadaiak a horvátoktól bérelték azt a
fúrótornyot, amivel Makónál gázt találtak.


2009.07.10. 12:33 Idézet

                                                      ÉLJENEK A CELEBEK!

 Íme egy azok közül, akiket ma a TV akármelyik adója olyan színben tűntet fel, mint intelligens, okos, sármos fiatalt.
 Érdemes elgondolni, hogy, ha ez a bunkó kamerák előtt (bár ő azt hiszi, hogy láthatatlanul) ezt művelte X éve ismeretlenül, akkor milyen lehet ma, a kamerák mögött, amikor teletömték pénzzel, hírnévvel, reklámmal. 
                                                      SZOMORÚ, PEDIG VIDÁM!
                            http://www.keptelenseg.hu/keptelenseg/olvas/balazs-titkai/


2009.07.09. 15:17 Idézet

Peth!

Az alábbi írás Nóri emléklapjáról való, a Hunhír csak közölte.

www.horaknoriemlekere.mlap.hu/    Exkluzív menüpont alatt található


2009.07.09. 13:53 Idézet

Vagy én vagyok hülye, vagy a Hunhírt is megvette az, akinek feladata volt! (Remélem nem pénzert!!): Erre a következtetésre jutottam, hiszen:
 Már a Hunhír sem említi azokat a tényeket, melyeknek alapján kizárható Pocsai József egyszemélyes gyilkossága, melyet Horák Nóri, (ez által szülei, és minden jóértzésű MAGYAR EMBER ELLEN KÖVETETT EL) valaki: Magyar, Cigány,  Délkóreai  vagy akár Bantu származású ember. (Merthogy a Cigányság:  Kolompár Orbán, és tts. társai Kiskunlacházán tűntettek a közelmúltban, ezügyben, hamis állításokkal, azokat bizonyítéékként mondva, a hátuk mögött!)) (Ld: alattunk közölt cikkek)
      Mondom ezt azért, mert Horák Nórit brutális meggyilkolták tavaj novemberben, és az adónkból fizetett rendőrség, mostanáig nem találta meg a gyilkost!
 Védték a cigányokat, Támadták a falu őszinte és bátor polgármesterét. Szerveztek szimpátia, és feszültségkeltő felvonulást egyaránt. (az előbbire 6000-en, a másikra 200-an voltak kíváncsiak, de a cél, és az ok- sokkal többet jelent)
 Ma Tálcán kínáltak egy gyilkost, akiről senki sem hitte, és hiszi,(hiszen mindannyian gondolkodó emberek vagyunk!), hogy egy személyben öt fajta DNS mintát produkál.
 Én úgy látom, hogy előszőr a cigánylapokon (hiszen a média és a cigányok szerint romákat gyanusítottak az elkövetéssel), később , pl. most itt is azt próbálják elhitetni, hogy
 MINDENKI HÜLYE? AKI NEM ÉN VAGYOK!
Félek, hogy a Magyar gárda elleni erőszakos fellépés ismét csak próba volt. Nem válaszolt hathatósan, erőteljesen, MAGYARUL! a Magyar... Tehát a holnapi akciót is eltűrik a csúszómászók, ,olnap pedig tagadunk! Holnapután?: Azt mondjuk majd, hogy Ő (tehát MI) hazudott!... Hazudunk magunknak... "Szebb Jövőt!"

 Kérlek! Gondoljátok át az alább bemásolt cikket!!!


Maga a puszta tény, mely szerint barátja volt Pocsainak, most az ő életét is megnehezíti. Megbélyegzik. Gyilkosnak nézik. Most egy ideig bizonygatnia kell, hogy nincs köze barátja tettéhez. Az egyetlen bűne, hogy nem megfelelő barátot választott. Azon a novemberi napon nem is szórakoztak együtt Pocsaival, biztos alibije van. A beszélgetést mégis neve elhallgatásával vállalta csak.

- Igaz az, hogy a fogyatékosság bármilyen formája jellemző volt rá, vagy teljesen ép elméjűnek ismerted Pocsait?

- Dadogott néha, ennyi. Azt mondták, hogy Józsinak nem volt szakmája sem, ez téves! A nyolc általánosa is megvolt és a víz- és központi fűtés szerelő szakma is. A hét és nyolc osztályt nem Kiskunlacházán járta, hanem az Ezermesterben, és a festő szakot is elkezdte! Az anyja kb. 4 éve halt meg. Ott voltam a temetésen. Társasági lény volt, például szeretett biliárdozni is - kezdte mondandóját , a médiában terjesztett híreket megcáfolva, ahol elhangzott az is, hogy még a nyolc osztályt sem végezte el.

- Akkor közeli barátja voltál, illetve vagy P. Józsefnek?

- Régóta ismerem a Józsit, és én sem vettem észre, hogy így lesüllyedt. De ezt ki tudhatta? Ugyanolyan volt, mint mindig. Még vallomást is tett, és mintát is adott. Egyszóval mindenkit átvert. Még saját magát is. Senki sem tudhatta igazán, én csak a szokásait tudom elmondani. Inkább -visszagondolva-, már csak kihasznált mint mindenkit maga körül.

- Milyennek ismerted? Agresszív, vagy visszahúzódó embernek, látható volt rajta egyfajta nem egészséges szexuális szokás, vonzódás, ami ide vezethetett?

- Nem volt agresszív, de voltak dühkitörései. Velem szemben igaz soha! Szexuálisan meg egyéjszakás csajok, vagy pár hetesek. Komoly kapcsolata egy volt, 1,5 évig tartott, csak ráfázott a csajjal, de nagyon!

Arra a kérdésre, hogy feltételezi-e, P. József képes volt egyedül erre a tettre, vagy úgy gondolod segíthettek neki, esetleg mások, és nem is ő volt a közvetlen elkövető "csak" inkább résztvevő? - erre a kérdésre igazából nem kaptam egyértelmű választ, mindenesetre az utalás a "nem volt nemi erőszak" teóriára épült. Ha önként engedte, hogy legyen aktus, akkor egyedül. Bár ebben az esetben érthetetlen lenne, miért kellett megölnie. Talán még maga a barát sem hisz teljesen Pocsai fizikai képességeiben, mely szerint segítség nélkül tudta volna elkövetni a gyilkosságot.

- Józseffel biztosan szóba került a gyilkosság. Hogyan beszélt erről a szörnyű esetről nektek? Milyen teóriái voltak arról, hogy ki tehette?

- Csak a romákat vádolta, és hogy kinyírná Nóri gyilkosát, meg egyebek. Utolsó időkben elment a munkahelyéről is ahol dolgozott, mert ráfogták, hogy ő a lacházi gyilkos. Ez azért lehetséges, mert szerintem beszélt álmában, ugyanis többen együtt aludtak.

- Sokakat meglepett P. József rendezetlen életkörülményei, a káosz, ami a lakásában uralkodott. Nem zavarta őt és titeket barátokat?

- De, mert büdös volt! Cukkoltuk is, hogy "gond van, vagy mi"? De kitérő választ adott.

- Soha nem vettetek észre a lakásán gyanús jeleket a gyilkosság után, vagy nem voltak gyanús elszólásai?

- Nem, mert nem járt senki nála, nem engedett be senkit. Mindig úgy intézte, hogy ne kelljen bemenni, és ez fel sem tűnt senkinek. Én kb. 4 éve voltam nála utoljára.

- Említetted, hogy egy 5 órás hajsza előzte meg, mire végre elkapták. Mesélnél erről, és hogyan jutottak el hozzá mint elkövetőhöz a rendőrök?

- A DNS-e alapján. Otthon volt aznap! Én mondtam a rendőröknek is, de nem hitték el. Végigjárták inkább Lacházát és azokat, akik ismerhetik.

- Amennyiben téged is kihallgattak, miről kérdeztek a rendőrök?

- Elmondtam hol voltam a gyilkosság idején, de a fő téma :Józsi, Józsi. Ezek nem viccből keresték!

- Azt is mondják élvezetből ölt, ezért tartotta meg Nóri holmiját, hogy újra átélje a gyilkosságot, hogyan vélekedsz erről?

- Szerintem ez beteges és perverz! De ez a része még nem tisztázott. Ez még pletyka. Nem igazán érdekelnek az ilyen feltételezések mióta mások nevét is összefüggésbe hozzák Józsival. Főleg, hogy teljesen ártatlanok! Egyébként pedig el akarta adni Nóri ékszereit, ezt a rendőröktől hallottam.

- Ki mered jelenteni, hogy Pocsai gyilkos és ezek után elítélve a tettét, és hogy hazudott nektek és mindenkinek, többé nincs helye a társadalomban?

- A baráti társasága lenne az első,aki meglincselné! Igaz mi is baromkodunk néha, de úgy, hogy senki nem sérül és hal meg!

A helyszínelésen készült videó-összeállítással kapcsolatban elgondolkodtató a barát reakciója:

- A videó, amit látni lehetett, az délután lett felvéve. A Józsit 23:30 körül szedték össze, és már akkor hajnalban megvolt a házkutatás! Ez csak összefoglalás, illusztráció, de semmiképp nem az eredeti helyszínelés képeit láthatjuk.

Pocsai barátja azt is elárulja, hogy többek között a szomszédok terjesztenek téves információt az ügy kapcsán. Olyan feltevéseket is, hogy Pocsai barátnője is benne volt. Szerinte ha ennyit tudnak a szomszédok, akkor miért nem hallottak azon a tragikus éjszakán semmit és gyanakodtak később, hogy valami nincs rendben. "Az én szomszédom azt is tudja, hogy mikor és hova megyek és kikkel, a pontos időt is megmondva" - jegyzi meg némi iróniával. Végül azt is elmondja, elképzelhető, hogy voltak ott mások is, csak nem tudja pontosan kik. Volt ugyanis pár fura haverja Pocsainak, de azokat a nyilatkozó barát kerülte is.

Furcsa, hogy régebben négy-öt DNS-mintát említettek. Most pedig azt mondják, így volt, csupán annyi különbséggel, hogy csak egy embertől származtak. Akkor viszont felmerül a kérdés, miért kerestek mégis négy-öt elkövetőt az elején? Ez a kijelentés nem egyszer elhangzott sajtótájékoztatókon és a rendőrségi szóvivőktől.

Nem vagyok genetikus, de például négy DNS-mintát már az elején össze lehet egymással is hasonlítani anélkül, hogy meglenne a tulajdonosa, abból a célból, hogy egyeznek-e, elkülöníthetőek-e egymástól, és így kiderüljön hány elkövetőt kell valójában keresni. A másik furcsa dolog, hogy a halál okának a fulladást jelölték meg és a nemi erőszak ténye is elhangzott, nem is egyszer. Azt a teóriát sosem hallottuk régebben, hogy megfojtották, de nemi erőszak nem történt és egy feltételezett szexuális együttlét után - ami közös beleegyezésen alapult, és mondjuk nem a gyilkossal, hanem ismerős személlyel történt - fojtotta meg a kislányt, miután hazafelé indult, esetleg egy második személy. De akkor hogy is került volna oda Pocsai fanszőre? Miért változtatják meg az előző kijelentéseiket?

Túl sok az ellentmondás ebben az ügyben. Amit viszont biztos fel tudnak mutatni jelenleg, az egy gyanúsított, egy pár elégedett vezető beosztású rendőr, hogy "megoldódott" az ügy, szintén van egy pár elégedett cigány vezető, hogy a gyanúsított fehér bőrű. Van egy pár ugyancsak elégedett politikus, hogy miért elégedettek, abba most nem mennék bele. Valamint van egy rasszizmussal - ok nélkül,- megvádolt község és számtalan megválaszolatlan kérdés. Az emberek viszont válaszokat akarnak!

Mursichné Szlama Annamária


Peth - 2009.07.09. 13:36

2009.07.06. 21:00 Idézet

Egy ismeretlen ismerős mesélte (utánna néztem, hiszen a napokban minden cigánylapot végigjártam) hogy kitiltották az egyik cigánylapról, mert megírta a véleményét. A C-Press című lap egyik cikke így szól:
                  
Pénzt kapnak a közepesnél jobban teljesítő romák PDF Nyomtatás E-mail
2009-07-06 11:55
Betűméret:   Kicsi: Betűméret csökkentése  Nagy: Betűméret növelése
 
Pénzt kapnak a közepesnél jobban teljesítő romákÖsztöndíj pályázatot ír ki a faddi önkormányzat középiskolában tanuló, illetve főiskolás, egyetemista faddi cigány fiatalok támogatására - döntött múlt heti ülésén a faddi képviselő-testület.

 

 

 

A művelődési és jóléti bizottságtól származó kezdeményezés nyomán első alkalommal a 2009-2010-es tanév első félévére lehet pályázni. Az eredetileg tervezett kétszázezer forint helyett háromszázezret szavaztak meg erre a célra. Az ösztöndíjat a megfelelő tanulmányi átlagot elérő diákok kaphatják. 

 

Például a felsőoktatásban résztvevő hallgatóknak legalább hármas átlagot kell produkálniuk az ösztöndíjért, amelyet havonta folyósítanak majd.

Az ülésen elhangzott: fontos dolog, hogy támogassák a roma fiatalok tanulását, hiszen a tudás mindennek az alapja. A képviselők közül többen is reményüket fejezték ki, hogy nem lesz majd elég a támogatási keret, mert olyan sok diák felel majd meg az ösztöndíj feltételeinek. 

 

C-PRESS - teol.hu

 

       
Hun 333, aki a kérésemre látogatta ezt a lapot, megkérdezte: Nem rasszizmus ez? Hiszen ezek a szarháziak a származásuk okán kapnak pénzt, amit úgyis ellopnak majd a Kolonpár félék,, és e-mellett fizetjük a segélyeket (nagyrészt ezeknek az ellátására) a börtönköltséget, ha pedig ellopják a bugyidat, akkor újet veszel, de azt a bugyit is te vetted... Érted?
 És akkor még támogatási hogyhíííjjákot is kapnak, és ha valaki ennek nem örül, az egy szemétláda! Mert "csak egy magyar" (ez utóbbi bejegyzés miatt rúgták ki ezt a srácot!- mert ők menő cigányok!)
 Rasszista cigányokkal van tele a világ, meg olyan melegekkel (az én időmben buzinak mondták őket) akiknek nem elég az esti entyempentyem, de a hamisított házasságlevélre is szükségük van, (Hogy hangzik: Kovács lászló, akarod-e Kovács lászlót hites... és itt megakadtam, mert feleség, vagy férj???) de én bízom a holnapban, és ha akkor hozzám fordulnak a "kérésükkel"

...  Nem az a baj, ha valaki különbözik tőlem-  tőlünk, hanem, ha ezt fennhangon hírdeti, majd azért kesereg, mert  kitaszítják az általa kitaszítottak!  Egyébként, megint de ja-vu érzésem van. Mintha a második világháború előtt pont ezért utálták volna annyira an  zsidókat, és cigányokat. ma meg holokaust-paranojában szenvedtetik a világot!

  Elolvastam a többi cikket is. Pl: Horák Nóriból, rövid úton 3 cikket gyártottak, de olyan is van, ami St: Sztojka Miklósról szól, akinek igen jól ismerem a családját.
 Szerintem a cigányokkal alapvetően nincs baj, amíg tudják, hol a helyük. De amint egy ilyen komoly feladatot kapnak (cikkeket, meg ilyeneket kell írnyi!) elszáll a maradék eszük, és elfelejtik, hogy tegnap is az hitték, hogy ugyanolyan lesz a holnap!


2009.07.05. 14:22 Idézet

                                          Cím (er)   -telenül!
 

                                                  BESZÉDES KÉPEK!......... http://kuruc.info/  ....
                                              OH, DE NAGYON SZÉPEK!
                            GORDONKÁN JÁTSZÁK  ALATTA A MUZSIKÁT!

                                                 SÁRGULÓ FÉNYKÉPEK 
                                                TANÚI SZÁZ ÉVNEK!
                           KÖNYÖRGŐN KÉRDIK: lÁTOD EZT "MIATYÁNK!?"
      
                                                      HITTEM A MÁBAN
                                                 FOGADTAM  IMÁMBAN:
                                              AZÉRT IS! GYŐZNI FOGOK!

                                                    íM, MA ÍGY KESERKEK:
                                                     üVÖLTÖM iSTENNEK:
                                            Ki TÉVED?!.. ÉN AKI MÁSOD VAGYOK? 

Blokkolták a hunhírt tegnap, és most is! Paranojásként azt hinném: Rosszabbak ezek,
mint
azufók!


2009.07.05. 10:11 Idézet

 Néhány hete, belekezdtem egy írásba a rasszizmus, a Magyar Gárda, a cigányság, és a vezető réteg összefüggéséről, aztán időhiánya miatt abbahagytam. Az tegnapi események arra engednek következtetni, hogy ennek a féig megírt cikknek a lényege igaz, vagyis, a rasszizmus olyan előítéletekből fakadó magatartásforma, melyet ma fegyverként használ a hatalom. A rasszista gondolkodás bűntetendő, elítélendő, ezért minden olyan eset, csoport, személy esetében, akiknek-amiknek a működése bármilyen érdeket sért, rendkívül eredményesen használható ez a fogalom. 
 A Magyar Gárda egyre többek bizalmát élvezi, pont, mert bár viszonylag nagy (2-3000) embertömegről van szó, ez a tömeg soha nem használta az erőszak fegyverét. Soha senkit nem fenyegetett fizikai módon, még azokban a konkrét esetekben, amikor provokálni akarták, vagy közvetlenül bántották tagyjaikat, szervezetüket. A Magyar Gárda mégis, illetve pont ezért kelt félelmet azokban, akik a zavarosban szeretnek halászni- magas, és hétköznapi szinten egyaránt.
 A Magyar Gárda nem igazán hungarikum, hiszen az Egyesült Államokban évek óta működik egy hasonló, nálunk félkatonainak mondott, de valójában, csupán rendkívül jól szervezett, és szükség esetén katonai célokra is használható csapat. A Gárdának ott sem, itt sem a félelemkeltés a feladata. Olyan vészhelyzetekben, mint a természeti, vagy társadalmi katasztrófák, egy szokványos társadalomban a katuonaságnak, vagy a rendőrségnek lenne feladata a probléma kezelése. Ma, Magyarországon, gyakorlatilag nincsen katonaság, és a rendőrségről nagy általánosságban nem mondható el, hogy olyan szakmai, szervezeti erővel, és tudással rendelkeznének, amely egy esetleges káoszban a segítségüket feltételezné. Ráadásul egy önszerveződés útján, tehát magánszorgalomból létrejött "alakulat" nyilvánvaló ellenszenvet, és félelmet kelt azokban a vezetőkben, akik tudják, hogy saját népük nagyrésze mennyire gyűlöli őket.
 Kijelenthetjük, hogy a mai Magyar kormány megbukott. Az, hogy politikai helyzetüket, még képesek megtartani, kizárólag a rendőrség védelmének köszönhető, akik, bár agymosott "munkások", mégis Magyar emberek, ezért félő, hogy egy komolyabb, konkrét erőszakkal járó politikai válság esetén, akár közülük is a vezetés ellen fordulhatnának, ami egy Magyar Gárda szintű szervezett csoport mellett, igen komoly fenyegetést jelent a bukott vezetők számára.
 Más lapokat olvasva azt látom, hogy már az a cigányság sem örvendezik a Gárda feloszlatása miatt, akiket pedig éppen, hogy indokként használ a politikai elit. Hiszen már ők is látják, hogy ez valami sokkal félelmetesebb eseménysorozat kezdete lehet, minek folytán minden normális állampolgár csak veszíthet!
 Amíg a Magyar Gárda nem fenyeget konkrét fizikai módon, és amíg nap, mint nap bizonyítani képes békés szándékát, addig választott vezetőinknek egyszerűen: nincs joga! Embertelen módon megalázni, fizikailag bántalmazni azokat az embereket, akik a bajban szervezettségük, és szakszerű irányításuk okán hathatós segítséget képesek nyújtani a rászorulóknak.
 Példának egy esetleges árvízkárt említenék. Volt belőle részünk az elmúlt években, de én egyszer sem láttam társadalmi munkát végző rendőröket a helyszínen. Ezek az emberek önként vállalták a Gárdatagságot, és személyes tapasztalatom szerint minden olyan esetben, amikor egységesen jelentek meg valahol, tanúbizonyságot tettek fegyelmezettségükről, Magyarságukról, és emberségükről. A Gárda puszta léte több bűnözőt fogott vissza az elkövetéstől, mint a rendőrség, sokszor bírálható, adónkból fizetett munkája.A Gárda soha, senkinek nem tiltotta a szólásszabadságát, még akkor sem, ha az éppen ellene irányuló gondolatokat tartalmazott.
 A Gárdát azért kellett feloszlatni, mert nem azoknak a vezetése alatt áll, akik aljas célokra használnák ezt a csapatot. Szomorú vagyok, amikor sisakkal takart arcú, gázálarcs Magyar emberek, Magyarokra támadnak pénzért, parancsra! Szomorú vagyok, amikor érzem, hogy Mi Magyarok ilyen elcseszett nép vagyunk!


2009.07.04. 20:41 Idézet

Pesten is gondok vannak! Ezek a barmok elvitték Vónát! A gond csak az, hogy ez már azt jelenti: politikai összecsapást élünk át, amiből sosincs kifelé vezető út! Csak befelé!
 De nem is kell ezen csodálkozni, hiszen ezt akarták a mocskok! Ha a nép javára billen a mérleg, akkor majd megint elhítresztelik, hogy ők az áldozat, mert rossz korban, ossz döntést kellett!!! hozni!


[850-831] [830-811] [810-791] [790-771] [770-751] [750-731] [730-711] [710-691] [690-671] [670-651] [650-631] [630-611] [610-591] [590-571] [570-551] [550-531] [530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1] [Archívum]

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.03.18. 15:14
2016.03.18. 09:59
2016.03.18. 09:09
Friss hozzászólások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

    látotagó olvassa a lapot

 
dumasarok
Írj nyugodtan!
 
Látogatók száma
Indulás: 2007-04-09
 
Legjobb lapok
 
Naptár
2024. Február
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
01
02
03
<<   >>
 
Óra
 


 

 

 

EZ 

ITT

 A
  
   REKLÁM
   

HELYE!

 

 

  

     

 

 

  

 

 

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77