Peth könyve Versek, prózák, vélemények/ épületgépészet, építészet.
Peth könyve Versek, prózák, vélemények/ épületgépészet, építészet.
 
Menü
 
MŰVE(lete)IM
 
ÚJ MENÜ
 
Peth könyve

 

         

A Peth könyve olyan  MAI blog, melyben helyet szeretnénk adni a kortárs kultúrának, kortárs politikának, és a kortárs gondoknak.

A lapot, Maryanna építette 2007-ben, eredetileg írótársaim, és saját műveim közlésére, de ahogy az idő múlik, az olvasók, látogatók igénye, és érdeklődése is változik.  

A "Mindenkié"   rovat a napi gondokat tárgyalja. Régebben sokan írták meg saját véleményüket itt,, hiszen ez a rovat ezért mindenkié. 
A"Lakásom"rovat azokkal a kérdésekkel foglalkozik, melyekről másutt csak nehezen, és mindig a haszonszerzés okából olvashatunk. Több, más-más területen jártas szakember segít azoknak a problémáknak a megoldásában, melyekkel mindannyian találkozunk, csak esetleg lusták vagyunk a válasz után járni.     
A"Műveim" rovatban saját gondolataimat, verseimet olvashatja a kedves idelátogató.
A "Mit hoztál"" rovat, mások, saját maguk által fontosnak tartott gondolatokat közöl.

 A lap jobb oldalán akárki üzenhet az üzenőfalon. Itt várom azokat a szakmai kérdéseket is, melyet barátaim segítségével, a lehető legérthetőbb módon válaszolok meg ugy, hogy a válasz, mások számára is hozzáférhető legyen.    


Reményeim szerint ismét egy olyan internetes oldal használói lehetünk, mely sok fontos információt juttat el a látogatóhoz. Kérek mindenkit, szánjon egy csep időt arra, hogy megfogalmazza gondolatait itt, ahol mások is okulhatnak belőle. Sokan gondolják, hogy a kisebb látogatottságú lapok tartalma nem jelent különösebb lényeget, de paradoxmódon ezeknek a lapoknak az információi sokkal messzebb jutnak, mint az áradatbanközölt, nagy látogatottságú lapok dömpinghírei.
 Hasznos időtöltést kíván : Both Péter, és társai!  
                                   

                         

 

 

 

 
Mit hoztál?
 
 
Kedvenc amatőreimtől
 
Gyerek-sarok
 

Bölcsességek

____________

 

 

 

Szabadidő, segítség...
 

Lap tetejére

 
....ezeket mások hozták
[23-4] [3-1]

2018.08.11. 14:54 Idézet
Üvegházhatás Hajnalban a higanyszál a negyven fölé szökött Hullámzik a messzeség az aszfaltos út fölött A legutolsó fecske is az Arktiszra költözött Cseppmentesen fogy a víz a Balaton medréből Öregapó mesél halkan a sosemvolt télről Szomorúan súg a csend az üres játszótérről Autó berreg, gazdájáról verejtékcsepp cseppen Forró légben kábultan egy hízott döglégy reppen Az égre nézve minden élő sápadtan elretten …és tűz a nap, mert ez a dolga hiába az átkok Jobb időt e haldokló világban miért vártok Saját tetteitek ára száll most vissza rátok

2011.12.27. 12:18 Idézet

Ezúton tájékoztatom az oldal szerkesztőit, hogy a jobb oldalon szereplő "Legjobb lapok" rovatban a számomra roppant megtisztelő Tufako link megváltozott, az eredeti oldalnak nem volt elég a reklámbevétel, ezért költöznöm kellett. Az új cím:

http://tufako.atw.hu

Esetleg még itt is előfordulok:

http://www.fotocommunity.com/pc/pc/mypics/834215


2010.11.19. 17:49 Idézet

Szép napot!

Szeretném , ha valaki véleményezné ezt a befejezetlen versnek kinéző akármit ... ( minden vélemény jöhet ) csak kíváncsi vagyok , hogy más hogy látja ezt az egészet.És hogy a későbbiekben mire figyeljek oda. SAJNOS még a címe sincs meg :/

 

Sosem éreztem ennyire idegennek a telet.

Két szemem sír , szívem megremeg.

Telnek-múlnak a napok, de én folyton arra gondolok,

hogy a nyár elmúlt, emlékeim száma nem halványult.

 

Nem kell többé a bú, azt vigye el a múlt,

S ne kérdezd többé merre visz az út.

A hűvös idő elmúlt , mégis megborzongva látom,

hogy egymaga ül, odakint és tájon.

 

Messzi távol , eltűnődve látom,

hogy mivé vált a világ e határon.

Látni vélem , azt a képet ,

ahol a tavasz hozza el a szépet.

 

Sosem éreztem ennyire idegennek a telet.

Két szemem sír, szívem megremeg......

 

és elmaradt a befejezés sajnos vagy nem sajnos :/ de , amennyire én tudom, a Faust is sokáig íródott :p :)

 

 

 

 

 


2010.02.21. 23:55 Idézet

Képet megint nem tudok ide tenni. Nem vagyok egy szellemóriás, de mégis. :( 


2010.02.21. 23:47 Idézet

Az ősidők erdejének
Égig érő fáján a majmok
Éji rémektől félőn vacogva
A Holdat csodálva nézték
Szomorú szemükben
A csillagok képe
Fénylőn tükröződött
Oda eljutni nagyon akartak
E hatalmas tettre törni
Elszántak voltak
Nemzedékek hosszú
Során keresztül
Cselekedtek öntudatlan
Kőkemény akarat
Hajtotta őket
Szakadatlan

Fiaik a tüzet
A földre lejőve
Megszerezték
Babilon tornyait
Egyiptom gúláit
Eget ostromolva
Megépítették
Az Értelem fénye
Hajtotta őket előre

És az unokáik
Unokáinak
Kései unokái
A hosszú út célját
Küzdelmeik által
Konok kitartással
Végre elérték
A csillagok kapuja
Megnyílott előttük
Lábuk nyomát a Holdnak
Halott porában hagyták
Mementóképpen

S hiába volt minden
Földnek iszapjába
Visszahullottunk
Taposni egymást
Gyilkolva vérünk
Pár tarka papírért
Némi hatalomért
Földanyánkat
Holnapjainkat
Eltiporva
Marakodó majmok
Maradtunk

És odafent messze
A csillagok fénylő
Végtelen mezői
Titkaikat nékünk
Féltően őrző
Édeni világok
Hiába várják
Eljövetelünket
Az Öröklétért
 


2009.07.05. 23:43 Idézet

Vallomás

 

Ébredés hideg

Reggelen

Boldogság nékem

Nem terem

 
Elveszett létem

Szerelem

Vágyaim vágya

Kedvesem

 
Lantomat tépve

Pengetem

Emlékek lángját

Kergetem

 
Vihar ha támad

Végtelen

Szél tépi arcom

Védtelen

 
Holdtalan sötét

Éjjelen

Álmodlak Téged

Éberen


2007.


2009.07.05. 23:40 Idézet

 


2009.07.05. 23:01 Idézet

ÉBRENLÉT ÉS ÁLOM
( A hideg dalai 2 )

Éji csendben
Felriadva
Ártó lepelként
Borult fölém
Ellenség világnak
Komor nagy csendje
Január hidege

Penge szívemben
Hópehely hullott
Könnyé változóan
A szemembe
Tétován ujjaim
Padom erezetén

Múló Idő arcát
Sötét rúnáknak
Fájón szép igéit
Tapintották
Értelmetlenségben
A fák kiáltó árnyak
Mint néma jajszó
Tornyosultak
Körülöttem

Egy másik világban
A hideg csak emlék
Csillagok fénye
Mécses az éjben
Életek titkát
Súgják a lombok

Pillangószárnyon
Napsugár csillan
Lelked a lelkem
Vihartól óvja
Megfáradt elmém
Békéjére rálel

Szemem lecsukva
Visszamenekültem
Álmaim várába
Visszafutottam
Ó én Tehozzád
Világom kincse..

2007 február
 


2009.07.03. 22:04 Idézet

POGÁNY LITÁNIA


Villámlástól, égzengéstől
Jégesőtől, földrengéstől
Ments meg Uram minket..

Az elvesztés borzalmától
Emlékezés fájdalmától
Védd, Uram, szívünket..

A céltalan reménységtől
Az érzelmi szegénységtől
Mentsd meg lelkeinket..

Bosszúvágyó indulattól
Sok keserű gondolattól
Védj meg, Uram minket..

Díszbe burkolt hazugságtól
A tettetett barátságtól
Ments meg Uram minket.

A nemlétnek félelmétől
Az őrület gyötrelmétől
Védd, Uram, szívünket..

A sötétség ösvényétől
Szerelmünknek bús könnyétől
Mentsd meg lelkeinket.

A kétségek örvényétől
Szívünk rideg törvényétől
Védj meg, Uram minket..

2005.


2009.07.02. 21:45 Idézet

KÉK MADÁR

Tiéd az én lelkem
Felszabadult szellem
Kék madara
Mosolyod ó Drága
Világom virága
Álmok illata


Életem: hogy kerestelek
Kedvesem, ó, megleltelek
Boldogság vár
Ölelésed életet ad
Szívem már a Tiéd marad
Ó kék madár

A tündöklõ égen
Repül Hozzád szépen
Kék madaram
Dalol Neked csodaszépet
És ad mindig békességet
Örök nyaram

Könnyű szárnya ha megrebben

Öröm csillan a szemedben
El ne hagyjon
Válladra száll, örül Neked
Tápláléka a szeretet
Ott maradjon

Teérted ó tűzbe megyek
A világon úrrá leszek
Az éveken
Kék madaram Hozzád repül
Tõled soha el nem kerül
Az életem

2004.
 


2009.07.02. 21:39 Idézet

Az alkony virágai

Kis tavam partján
Elért az alkony

Isteni látvány
Csodás ajándék
Örök napisten
Tűzpiros köntöst
Magára öltve

Zuhant az éjbe
A víztükörben
Millió apró
Csillogó mécses
Búcsúzó fénye
Ezernyi illat
Üzent az élet

Ünnepi csendben
Álmot idézőn
A tó fölé nyúló
Bíborló ágon
Mint vércseppek
Ültek a virágok..

2008.
 


2009.06.29. 22:18 Idézet

Ősz..

Szeptember havában
Hűvös lett az alkony
Elmentek a fecskék
Fakulnak a fények

Szomorú a dallam
Vége már a nyárnak
Búcsúzik az élet
Hallgatásba bújva
Télbe hanyatlóan
Arany lombok árnyán
Pincék hűs rejtekén
Hegyek nedve érik
Öblös hordók mélyén
Mámor italává
Kicsiny tavam mentén
Parti fűzek súgják
Szerelem meséit
Mosolyok emlékét
Levelek hullnak
Néma erdők árnyán
Völgyek hajlatában

Vadvirágok nyílnak
Elmúló pompa
Bódító illat
Álmaink születnek
Alkonyi napsugár
Bíbor-meleg fénye
Arcom cirógatja
Lágy asszonyi kézként
Vágyakat idézõn
Talán boldogságot
Új nyarat ígérve
Vigasztalóan

2008.
 


2009.06.29. 21:43 Idézet

Holdhimnusz




Esti szép egeknek

Felfénylõ csodája

Hûséges társa

Földanyának

Álmainknak örök

Kísérõje vagy Te


Nélküled az éjek

Sötétségbe fúlnak

Ott voltál az égen

Amikor a Szellem

Életre ébredt

Ezen a Földön

Láttad az Embert

Magasba törni

Mint büszke pálmát

Babilon porából

Látni fogod tán még


Ostoba bukását

Örökre eltûnik

Egyszer az Értelem

Világ színpadának

Függönyei mögött

Akkor is ott leszel

Borongós egeken

És tán emlékezel

Fényeddel mireánk

Világot feldúló

Erejükkel játszó

Sorsukat tékozló

Gyermekeidre


2007.
 


2009.06.29. 13:01 Idézet

Cím nélkül
 
 
Éji néma csendben

Álmodik a világ

Alszik körülöttem

Hallgatásnak leple

Gyengéden betakar

Gyertyalángom fénye

Sötétséggel harcol

Furcsa táncot járva

Teám illatával

Lelkem tovaröppen

Távoli tájakra

Fényeim születnek

Dallamok ébrednek

Álmaim a létben

Gondolattá válnak

Elmémnek termékeny

Talajára hullva
 
 2008.


2009.06.29. 12:50 Idézet

Na, próbaként felteszem ide egy grafikaféleségemet. Vagy nem. :) De talán igen. Még a végén kiderül, hogy az IQ-m eléri a 25-öt is.

 part


2009.05.14. 10:58 Idézet

szólj hozzá: Ez még nekem is fáj...

2007.07.21. 23:36 Idézet

pusza:Kriszti

2007.06.14. 19:05 Idézet
imgimg Legyen nagyon jó napod!!!!!!!!!!! Krisztinka

2007.06.07. 22:23 Idézet
Remélem, jó napod volt:)
Krisztinka:)

2007.06.06. 07:23 Idézet

ITT A NYÁR:)

[23-4] [3-1]

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.03.18. 15:14
2016.03.18. 09:59
2016.03.18. 09:09
Friss hozzászólások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

    látotagó olvassa a lapot

 
dumasarok
Írj nyugodtan!
 
Látogatók száma
Indulás: 2007-04-09
 
Legjobb lapok
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Óra
 


 

 

 

EZ 

ITT

 A
  
   REKLÁM
   

HELYE!

 

 

  

     

 

 

  

 

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre