Peth könyve Versek, prózák, vélemények/ épületgépészet, építészet.
Peth könyve Versek, prózák, vélemények/ épületgépészet, építészet.
 
Menü
 
MŰVE(lete)IM
 
ÚJ MENÜ
 
Peth könyve

 

         

A Peth könyve olyan  MAI blog, melyben helyet szeretnénk adni a kortárs kultúrának, kortárs politikának, és a kortárs gondoknak.

A lapot, Maryanna építette 2007-ben, eredetileg írótársaim, és saját műveim közlésére, de ahogy az idő múlik, az olvasók, látogatók igénye, és érdeklődése is változik.  

A "Mindenkié"   rovat a napi gondokat tárgyalja. Régebben sokan írták meg saját véleményüket itt,, hiszen ez a rovat ezért mindenkié. 
A"Lakásom"rovat azokkal a kérdésekkel foglalkozik, melyekről másutt csak nehezen, és mindig a haszonszerzés okából olvashatunk. Több, más-más területen jártas szakember segít azoknak a problémáknak a megoldásában, melyekkel mindannyian találkozunk, csak esetleg lusták vagyunk a válasz után járni.     
A"Műveim" rovatban saját gondolataimat, verseimet olvashatja a kedves idelátogató.
A "Mit hoztál"" rovat, mások, saját maguk által fontosnak tartott gondolatokat közöl.

 A lap jobb oldalán akárki üzenhet az üzenőfalon. Itt várom azokat a szakmai kérdéseket is, melyet barátaim segítségével, a lehető legérthetőbb módon válaszolok meg ugy, hogy a válasz, mások számára is hozzáférhető legyen.    


Reményeim szerint ismét egy olyan internetes oldal használói lehetünk, mely sok fontos információt juttat el a látogatóhoz. Kérek mindenkit, szánjon egy csep időt arra, hogy megfogalmazza gondolatait itt, ahol mások is okulhatnak belőle. Sokan gondolják, hogy a kisebb látogatottságú lapok tartalma nem jelent különösebb lényeget, de paradoxmódon ezeknek a lapoknak az információi sokkal messzebb jutnak, mint az áradatbanközölt, nagy látogatottságú lapok dömpinghírei.
 Hasznos időtöltést kíván : Both Péter, és társai!  
                                   

                         

 

 

 

 
Mit hoztál?
 
 
Kedvenc amatőreimtől
 
Gyerek-sarok
 

Bölcsességek

____________

 

 

 

Szabadidő, segítség...
 

Lap tetejére

 
MINDENKIÉ
2016.11.07. 10:34 Idézet
Batiz Panni

Boldog szülinapot kivánok!


2016.07.30. 15:06 Idézet

Drága Peti!

  Nagyon Boldog Szülinapot kívánok itt is!  

 

 


2016.06.29. 19:59 Idézet

Drága Peti! Szeretet jeléül....  itt is kívánok Neked Nagyon Boldog Névnapot!

 


2016.05.15. 12:56 Idézet

Globális felmelegedés: józan paraszti ésszel
Mit tehetünk ellene? Megváltozni nem tudunk, ezért kipusztulunk. Így a többi élőlény megúszhatja!

Az, hogy ma Magyarországon az átlaghőmérséklet a szokásosnál alacsonyabb, nem jelenti azt, hogy semmi baj! A globális felmelegedés ugyanis nem azt jelenti, hogy minden nap 2 fokkal több lesz mindenhol, hanem , hogy megnőnek a szélsőségek, erőteljesebbek lesznek a viharok, és egy adott pontban kihalhat az élet.
… A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS VALÓDI OKAI:
  Ha átalakítjuk az anyagokat, energiát szabadítunk fel. Az átalakításhoz viszont energiára van szükség, amit szintén felszabadítunk valahonnan. Elégetjük a szenet, olajat, szét aprítjuk az urániumot, S.t.b. Ha van értelme, hát tegyük, de!!! Belegondoltatok már, hogy mennyi felesleges energiát termeltünk ami itt ragadt? Hmmm „főemlős”.
1. helyezet: 2053 darab atombombát robbantottunk fel! A legnagyobb: 50 megatonnás volt, aminek a kétharmada a világűrbe távozott, kiszakítva a légburkot, ózonréteget, s.t.b.!
2. helyezet:A  háborúk során több milliárd tonna puskaport, és más robbanóanyagot égettünk el feleslegesen.
Legalább 100 000. kísérleti rakéta hajtóanyaga vált felesleges energiahulladékká az utóbbi 70 évben.
3. helyezet: 5 000 műhold repked köröttünk, melyeket rakétákkal lőttünk oda, kilyuggatva a légkört.
4. helyezet: A Németek több,mint 100 000 repülőgépet gyártottak a II. világháborúban. Ez azt jelenti, hogy 1903- óta több millió repülő hajtóanyaga melegíti azt a légréteget, amely természetes körülmények közt -30, -50 fokos.
5. helyezet: Pillanatnyilag is 3,5 gigawatt alacsonyfrekvenciás rádiósugárral lövik az ionoszférát.
6, helyezet: Ipari fejlődés a kényelem érdekében. Autók, légkondik,  számítógépek, s.t.b. gyártása, és használata.…végül:  rengeteg felesleges energiát fordítanak a chemtrailra, amely elvileg a globális felmelegedést hivatott megakadályozni. 3,5 gigawatt alacsonyfrekvenciás rádiósugárral lövik az ionoszférát, és több száz részecskegyorsítót üzemeltetnek világszerte, csupán kíváncsiságból.
…KÖVETKEZMÉNYEK:
 Első sorban az Óceáni áramlatok, és viharok tulajdonságai változnak meg. Emelkedik az óceánok vízszintje, a globális rendszerre való hatása pedig a szárazföldi éghajlatra kihatva megváltoztatja egyes területek általános klímáját, melynek következtében fajok pusztulnak ki, más fajok pedig túlszaporodnak. Az egyensúly megbomlik.  Az életveszély valóságos, hiszen az oxigénünk 80-90 % az óceáni algáknak köszönhető, amelyek rendkívül egyszerű lények. Nem tudjuk meddig bírják a „kiképzést”, és mikor fulladunk meg velük együtt!?
https://www.youtube.com/watch?v=7dn_INJ4pMQ


2016.01.09. 23:26 Idézet
Kinek mit jelent az , hogy szerencse!?
Ha jó dolog történik veled az szerencse... ha rossz , akkor az szerencsétlenség!
Ami neked nagy dolog az másnak semmiség!
Neked fillér , másnak vagyon!
Szerencse, hogy élsz...lehet neked semmiség...
de van akiknek ez nagy dolog....mert nekik fontos vagy,  szeretnek, féltenek!

2015.12.01. 21:03 Idézet

Az életünk: hibák tömkelege!
Nem tudhatjuk előre, hogy miből lesz valami, és mi az ami lerombolja azt a valamit, ami még: semmi.
Mert az valójában "SZERENCSE" kérdése,  Az első pillanattól kezdve !!!!
1000 000- az 1-hez! Nekem bejött: EGYSZER!
 Aztán sosem voltszerencsém!
 Mégis élek!....MÉG!


2015.11.03. 20:14 Idézet


2015.08.07. 22:56 Idézet


2015.06.27. 23:18 Idézet

Virtuális csapda
A z ember , történelme során számtalan olyan problémával nézett szembe, mely egész fajtáját a megsemmisüléssel fenyegette. Betegségek, háborúk, érdekek, és ellenérdekek rombolták, és építették a mindenkori társadalmat, sokszor a logikus fejlődéssel ellentétben. 
Napjainkra elértük: atomot hasítunk, géneket manipulálunk, és mindenre képesek vagyunk a haszonért…. Néhány ember hasznáért akár a saját, sőt a családunk nyugalmát, és jövőjét is odaadjuk- önként! Mára elértük, hogy az internetet jobban tiszteljük, mint magát a Teremtő Istent, hiszen innen várjuk: a megoldást, a kérdést, a választ, a tapasztalatot, az eredményt, az élményt… De már a szeretet és a gyűlöletet is!
De miért?
Hogyan jutottunk eddig?
Miért kergetjük a hamis boldogságot?
Miért nem szedjük össze a saját kézzel fogható szemetünket?
Hogyan akarjuk lenevelni gyermekeinket, amikor magunkat sem tudjuk?
…és miről?
Jómagam ,a néhány százaléknyi… még gondolkodó emberrel együtt látom a problémát, sőt, minden nap meg is fogalmazom, mégis itt ülök a gép mellett.. előtt… (alatt?)! Megpróbálom megértetni a fiammal, hogy ez nem jó, de miért hinne nekem, ha én magam, aki megfogalmaztam mindezt sem vagyok képes elszabadulni a virtuális boldogságtól?
Nekem az okoz örömöt, ha gondolatot ébreszthetek.
Neki az okoz örömöt, ha megnyeri a 250.14 - dik szintet a játékban.
Neked az okoz örömöt, hogy elhiszed: megint gazdagabb lettél egy információval.
Eközben szegényebbek lettünk mindfannyian. Az egész világ! Mert ültethettünk volna fát, vagy örülhettünk volna a Duna magas, vagy épp alacsony vízállásának, mint régen. Vagy lekerekezhettünk volna a mólóig… kiülhettünk volna a teraszra dumálni a gyerekkori emlékekről, vagy elszívhattunk volna egy cigit az erkélyen. Akkor is, ha nem dohányzom, mert NEM EZ A LÉNYEG!
E-helyett bosszankodunk a facbunkókon, mert a kutyás képek nem érdekelnek bennünket, és egyébként is okosabbak vagyunk annál, aki az előző kommentre 32 lájkot kapott… 
E-közben elhanyagoljuk a munkát, a szexet, a hobbyt, a kertet, a barátokat, ellenségeket, ismeretleneket, és ismerősöket… mert van 345543132 regisztrált ki tudja ismerősünk a Bunkón….
Nem beszélgetünk már, és nem is írunk levelet, mert az macerás. Pedig valamikor, napjában legalább ötször néztük meg a postaládát. 
Nem köpjük szemen, vagy vágjuk pofán aki kurvaanyázik. Pedig valamikor bele is rúgtunk, ha maradt erőnk, de itt más. Itt messze van, és egyébként is kitörli majd.
Nem kérdezzük meg egymástól, hogy mi történt a suliban, cégnél, otthon, mert mindent megtudunk az E- könyvből, idővonalról, és ha féltékenyek vagyunk, kikutatjuk a telefon ramjait, mert lusták vagyunk követni a csalfát…
Én már könyvet sem olvasok mostanában, mert itt célszerűen megtalálok minden infót… DE
- Ha nincs felesleges információ?Í
- Ha érzem meg milyen a Nő?
- Ha nem szagolom a rózsa illatát?
- Ha nem simítom a kutya szőrét?
- Ha nincs látható indulat?
- Ha nincs aki vitatkozzon nagy hanggal?
- Ha nincs akit megölelnék?
- Ha nincs akibe belerúgnék?
- Ha nincs a tömegnek hangja?
- Ha a betű nem engem, csupán a szót írja le?
- Ha nem szorul ökölbe a kezem?
Akkor ember vagyok még?
Nem érdekel, hogy Ti miként cselekedtek ez után, de én kérem a Jó Istent:
Adjon erőt visszatalálni az igazi világba! 
Tanítson meg felhasználni, és nem felhasználtnak lenni!
Adjon még egy lehetőséget… hogy újra EMBEREKKÉ VÁLJUNK! 


2015.06.15. 10:11 Idézet

Út a Mohácsi csatához:
 A mohácsi csata, a történelmi Magyarország olyan jelentőségű fordulópontja, mint a honfoglalás, vagy a trianoni egyezmény, hiszen a Mohácsi Csata után Magyarország földrajzi, és politikai helyzete is gyökeresen megváltozott.
 A Mohácsi katasztrófa okai, első sorban a nyugati keresztény világ, és a keleti oszmán birodalom ellentétének, illetve az ellentétből fakadó kereskedelmi anomáliáknak köszönhető.
A történelmi nagy Magyarország, földrajzilag épp a kettő közt található. Sem etnográfiai, sem etimológiai kapcsolatban nem állunk semelyik szomszédunkkal.
Hunyadi Mátyás uralkodásáig az Európát meghatározó nagyobb hatalmak tartottak érdekszférájuknak, amit Mátyás, rendkívül jó politikai érzékkel a Magyarság hasznára fordított. Függőségi viszonyunk megszűnt, Magyarország élére 1301 óta először, ismét Magyar király ült. Mátyás, Európa legkorszerűbb seregével, és apja, bátyja katonai múltjának tapasztalatával képes volt ellenállni az Oszmán terjeszkedésnek. Politikai érzékének köszönhetően ellenállt az egyre terjeszkedő bankárbefolyásnak. Magyarország Európa legjelentősebb hatalmává vált. Halála után a Jagelló dinasztia gyenge kezű királyait a Magyar nemesség nem támogatta. A valódi hatalom, a nagynemesség kiskirályainak kezébe került.  Magyarország katasztrofális gazdasági helyzetét a Fugger- bankárfamília üzleti taktikája is mélyítette. A bankárok által irányított Habsburg  dinasztia érdeke a Magyar erők megosztása, gyengítése volt.
X. Leó pápa keresztes hadjáratot hirdetett, melybe többek közt Magyarországot is be akarta vonni. A Nemesség tiltakozott, de Bakócz Tamás esztergomi érsek elérte, hogy a pápai bullát kihirdessék. Dózsa György vezetésével 40 000 fős parasztsereget toboroztak, akik az ország rossz gazdasági helyzete, és elnyomó politikája miatt a magyar nemesség ellen fordultak. Bakócz Tamás esélyes volt a pápai trónra, de a sokkal gazdagabb, és befolyásosabb Medici János (X Leó) került a trónra.
 Európa politikai állapotát rontotta Luther Márton „reformációja”, a Német parasztfelkelés, és a Fuggerek mindent elérő hatalma. E-mellett, Amerika felfedezése óta, a kelet-európai nemesfémek jelentősége is csökkent az újvilágból beáramló ásványkincsek miatt. Európa, általános gazdasági, és politikai válságban szenvedett, melynek legnagyobb elszenvedője Magyarország volt.
 II Lajos hadseregének létszáma nem volt elég a Török hadsereg feltartóztatására. A kiskirályok, pl: Szapolyai János viszont saját kezükbe kívánták venni a tényleges hatalmat, ezért nem nyújtottak segítséget a királynak. A Német, és a Magyar politika is inkább a Török befolyás által kívánták saját hatalmukat biztosítani, veszve hagyva Nagy Magyarországot.
 A Mohácsi csatát az Oszmán birodalom máig a szerencse napjának nevezi, tekintettel arra, hogy Magyarország képes lett volna ellenállni a Török hadseregnek, de a mozgósítható katonaság jelentős részét politikai konspirációval tartották távol a csatamezőtől.


2015.01.02. 22:47 Idézet


Előszó:
Talán harmadikos lehettem,amikor fogalmazásórán ezt a feladatot kaptuk: „Milyen lesz a 2000. év?” 1977- ben ez nagyon távolinak tűnt, és mindenki a holdon épült bázisról, meg repkedő autókról fantáziált. Képzeljétek, mekkora karót kaptam volna, ha megírom az igazat! „Milyen lesz a 2015 év?
………….Both Péter .3/a osztály:.
… 2015-ben Magyarország a világ legnagyobb diliháza lesz, mert a Lipótmezei szanatóriumot megveszi egy gazdag ember, és a sok dilis, elmebeteg, idióta az utcára kerül. Néhányan a Kossuth tér. 1-ben találnak menedéket, a többiek elvegyülnek a hajléktalanok közt, mert addigra bezárnak a munkásszállók, és az öregek otthonáért fizetni kell. Nem kötelező ünnep már november 7. és gyermeknapi vállalati rendezvények sem lesznek, és Május elsején nem lesz ingyen virsli, meg piros lufi. Viszont lesz majd Valentin nap, meg halottak napja, és pünkösdkor sem kell dolgozni, de a karácsony, és a szilveszter munkanap lesz, mint most. Szilveszterkor rakétákat fognak lövöldözni, és nem lesz hangos a lakótelep a papírtrombitáktól, és nem dobál mindenki csillagszórót az emeletről, mert senki, senkit nem ismer. Nem fognak felcsöngetni kaputelefonon az idegenek egymásnak, de a lépcsőházak amúgy is zárva lesznek, mert nem lesznek már házgondnokok, akik vigyáznak a rendre. Rendőrség az lesz, de nem fogják keresni, ha eltűnik egy gyerek, mert sok százan tűnnek el, és meg is halnak majd sokan a fagytól, mert az utcákon csövesek fognak lakni mindenütt. A TV nem beszél majd erről, pedig nagyon sok TV csatorna lesz, de mindegyiken olyan filmek mennek majd, amiben az amerikai harcos kinyírja az oroszokat, mert a török császár egy kisfiúval csókolódzott kínai harcos szeme előtt.  Az emberek jó szívvel gondolnak vissza majd a heti 1 sorozatra, az esti mesére, meg a Vers mindenkinek- re. A TV tornás bácsiból államfő lesz, de utálni fogják, mert kiderül, hogy csalt a diplomájával, de aztán megbocsátanak neki, mert lesznek olyanok, akikre nem vonatkoznak a törvények, mert az alkotmányt ekkorra márt betiltják.
A szomszédos Kőbányai Filaxia helyén kínai kereskedelmi központ lesz. Magyarországon a szocializmusnak csak romjai maradnak, amelyek azt hirdetik néhol a hitetleneknek: Itt egykor 10 000 ember dolgozott. A melléküzemágakra senki sem emlékszik már, és a nagyvállalatok épületeit nemhogy karbantartani, de lebontani sem lesz ereje annak a szabad Magyar népnek, melynek a fele nyugaton dolgozik, a másik fele meg éhezik. Nem lesznek olyan táblák, hogy „Felveszünk: takarítót, segédmunkást, gázszerelőt, lakatost….” mert munkások nem nagyon lesznek már, csak azok lesznek gazdagok, akiknek szerencséjük van, vagy mernek lopni, meg ölni is a pénzért.
Az utakon olyan autókon utaznak az emberek mint ma, de fizetni kell a benzinért, a biztosításért, adózni a súly után, a teljesítmény után, az út után, a regisztráció után… Mégis autóval mennek majd , mert bár a benzin nem 8 Ft 50 f. lesz, hanem 400 Ft literenként, de a buszjegy 1 forintról 360 forintra emelkedik, és az emberek választhatnak, hogy a ma gyártott büdös, koszos, vagy az újabb gyulladós busszal menjenek. Csak az első ajtón lehet majd felszállni, mert nem lesznek kalauzok. Takarítók sem lesznek, és semmi sem lesz, amiből nem származik azonnali haszna azoknak az embereknek, akik ma párttitkárok, de akkor esküdni fognak az anyjukapjukdédiükiszentistván életére, hogy sosem hallottak Marxról.
Marxról egyébként kiderül, hogy zsidó létére antiszemita, és a szobrát Leninével, meg Kádárelvtárséval együtt a Kamaraerdőbe deportálják, mert Elvis Presliről, meg Ronald Reaganról nevezik el a tereket. A Moszkva teret pedig elfújja a Széll!
A Fagyi ára 1 forintról 220-ra emelkedik, mert külföldről hozzák a cukrot, és télen is lehet majd epret kapni. de csak azt a kínai epret, amit nyáron is. A hagymát is Kínából hozzák majd, meg a csirkét is, úgyhogy nem lesznek a falusi árokpartokon csirkék, és gulyásfiú sem lesz, amilyet nyáron láttam a nagyapáméknál. Ezért aztán éhezni fognak azok a falusi emberek, akiknek ma sonka lóg a kamrájában. 
Végre bezárják a bűzbomba vágóhidat! Viszont akik ott dolgoztak, szintén csövesek lesznek, és 
a párizsiban nem lesz hús, a tejet pedig porból csinálják majd, ezért nem lehet többé aludttejet készíteni a zacsis tejből. Viszont nem kell az iskolakakaót rázogatni, hogy a szélére kiült zsír feloldódjon, mert nem lesz benne zsír. Ja, meg iskolakakaó sem lesz.
Nem lesznek mozik, mert mindenkinek házi mozija lesz, és pucérnénis, meg buzibácsis filmek lesznek, mert akkor már nem szólhatnak majd az emberek, ha egy bácsi néninek öltözik. Egyébként sem lesznek már szerelmesek az emberek, mert nem sétálnak a Dunaparton, csak telefonon fognak csókolóznii egymással, amit mindenhova magukkal visznek, ezért mindenkiről tudni fogják, hogy éppen hol van, és ha akarják, kikapcsolják majd az embert.
A boltok, vasárnap is nyitva lesznek, amíg az uralkodók úgy nem döntenek, hogy legyenek zárva, és az emberek majd sodorni fogják a cigit, amit ma már csak a nagypapám csinál. De akkor már a gyerekek is cigizni fognak, de ők kábítószeres cigit fognak szívni, Coca Cola helyett pedig energiaitalt. Mérgező, de ez a divat. Az iskolákban nem lesz kötelező a köpeny, és lesznek gazdag iskolák, meg szegények. – és a szegény gyerekek nem hogy a Balatonra, de a szomszéd faluba sem mehetnek kirándulni, és fizetni kell az egyetemért, de az orvosok külföldre mennek majd, amiért hónapokat kell majd várni egy műtétre, és ha nem lesz az embernek pénze, akkor nem baj, ha meghal, de ha nincs elég pénze, akkor el is kell majd temetni az anyukáját a gyerekének.
Viszont lesz stadion Felcsuton is! Persze Népstadion az nem lesz, mert előbb átkeresztelik majd Puskás stadionná, mert senkit sem zavar már, hogy ő egy disszidens dezertőr. Aztán sok millió forintért lebontják.
Az uralkodó: fele akkora ember lesz, mint Kádárelvtárs, de dupla akkora arccal, és hatalommal , és mindenki utálja majd őt, de ez nem számít, mert a demokráciás rendszerben ezt is szabad. Amíg be nem tiltják, merthogy betiltja majd az AVH, amit majd nem így hívnak, de ők is fekete autóban, és fekete ruhában riogatják a maradék népet, csak ők álarcban, hogy ha megint lesz 56 – os ellenforradalom, akkor ne találják meg őket.
Az uralkodó nem egy tanácsi lakásban fog lakni, mint a Kádárelvtárs, hanem az uralkodóvárban, és lesz saját repülője. De csak neki lesz, mert a MALÉV, amivel eddig mindenki repülhetett, az már nem lesz, mert semmi sem kell, ami jó, csak minden olyan, amit ki lehet magyarázni.
Sok helyen nem lesz villany, és az emberek leszerelik majd a radiátorokat, és régi kályhát vesznek helyette, de nem szénnel tüzelnek, mert az drága, hanem lignittel, ami a környezet ismeretkönyv szerint csak erőműben használható. De az emberek nem tudják megvenni az akácfát sem, mert az erdő az már valakié. Nem lehet ám csak úgy bemenni az erdőbe, mert őrzik majd. Az utcákat is lezárják sok helyen, mert az egész utcában csak gazdagok fognak lakni.
És lesznek cigányok, meg zsidók is. Most nincsenek, mert csak munkások, meg földművesek vannak, de 2015-ben több lesz a munkanélküli, meg a tolvaj, mint a dolgozó.
És sok párt lesz, nem csak egy. De igazából csak egy lesz, de a hülye emberek azt hiszik majd, hogy ők döntöttek így….

Utószó:
A tizede sem fért bele ebbe a novellába, ami bizonyítja. Társadalmilag, technikailag, és biológiailag is visszafejlődünk, DE! Van Facebook!


2014.12.08. 07:30 Idézet

December7

1941- ben, A Hawaiion állomásozó katonákat meglepték a japán krampuszok, néhány tucat torpedóval. Érdekes, hogy a repülőgép hordozók éppen kószáltak valahol, és csak 5 kivénhedt csatahajót sikerült lapátra tenniük, de e- mellett közel 2500- an meghaltak, és több, mint 1000- en megsebesültek. Nagumo tábornok dolga végeztével visszavonult, pedig elfoglalhatták volna a szigetet, de a cél igazából nem ez volt. Amerika csak annyira engedte őket közel , amennyire feltétlen szükséges volt ahhoz, hogy a II. világháborúba beléphessenek, de a Németekkel továbbra is fenntarthassák a virágzó kereskedelmi viszonyt. Sőt! Néhány év múlva Hawaii könyörgött azért, hogy az Usa 50. tagállama lehessen. Ez 1959. 08. 21-én megtörtént. Pearl Harbor óriási befektetés volt Rochildnak, és a többi fajtatiszta tőkésnek, akik hasznot húztak a 70 000 000 ember halálából
1972- ben útjára indul az Apolló 17. Az utolsó holdjárat. Ma már nem kérdés, jártak-e a holdon emberek… mert nem! De az 51, körzetben felvett filmek, és a 100 % elhivatott szereplők bizonyítják, hogy a valóság, csakis pénz kérdése. A tudomány, és a mese, édestestvérei a professzionális illúziónak!
1970- ben született Nagy Natália, Nagybandó András lánya.
https://www.youtube.com/watch?v=xUlCA03VIFA 
1956- ban, ma született: Peter Buck, a kevéssé ismert, de kiváló Rem együttes basszusgitárosa
https://www.youtube.com/watch?v=xwtdhWltSIg
Végül, de nem utolsó sorban ma született Gim Morison, a Doors énekese akinek a sírja máig zarándokhely. Hívei leülnek mellé, füveznek, és gitároznak a sírnál, és a temetőőr boldogan feltakarítja az ott hagyott szemetet, mert ez valóban az őszinte, valódi béke szigete.

 


2014.12.06. 10:08 Idézet

December6.

 A történelem sűrű napja, tele Miklósokkal

1058.- ban lép Trónra Miklós pápa. Négyszáz évvel előbb, mint Mátyás a király. Állítólag egyenes, merész, céltudatos ember volt, de a Mikulás ünnepet mégsem ő érdemelte ki. Ez a kor, nagyjából arról szólt, kinek a mérge, és gyilkos vadkanja hatásosabb. A kort kiválóan mutatja be a „Katedrális” című regény. 

A Mikulásnap, Szent Miklósnak püspöknek köszönhető, aki 343 dec 6.-án költözött az örök rénszarvasmezőkre. Gazdag családból származó , igen önzetlen emberként szétosztogatta vagyonát. Oroszország, tengerészek, kereskedők, illatszerészek, gyógyszerészek, zálogházak, gyermekek és diákok, a pálinkafőzők, és Kecskemét védőszentje. Kisázsiában (Törökország) született, tehát nem sok köze van Lappföldhöz, de a sok- sok legenda közt nyilván ezt a vonatkozást is megtaláljuk.

 Néhány közülük:

 A kurvás sztori szerint (ez a kedvencem) :szomszédja nagy szükségében utcalánynak adta volna a lányait, de Miklós aranyat csomagolt egy rongyba, és az ablakán bedobta azt. így a fickó ki tudta házasítani a csajokat.

 A tengeren hatalmas vihar szaggatta le a hajójuk orrvitorláját. Két fickó már beleesett a vízbe, ő utánuk vetette magát, és kihúzta őket, majd a köpenye övével az árbochoz kötötte mindkettőt.

Amikor éhínség idején a püspök arra kérte a kikötőben horgonyzó hajó matrózait, hogy a császárnak szánt gabonaszállítmányból adjanak egy keveset a szegényeknek, megígérte, hogy nem lesz bántódásuk. Adtak a gabonából. Mikor aztán partot értek, megdöbbenve tapasztalták, hogy a rakományból nem hiányzik semmi.

 Egyszer pedig megmentett 3 halálra ítélt katonát, akikre a hóhér már ráemelte a kardot. Kikapta a kezéből, és elzavarta a hóhért, a helytartót pedig megdorgálta.

1825- ben kiáltotta ki függetlenségét Felső Peru, melyet azóta Simon Bolivár Venezuela, és Nagy-  Kolumbia elnökéről Bolíviának hívnak Amerika legszegényebb országa, melyben a legmagasabb (55 % ) az őslakosok száma. Az inka birodalom része volt. A világ legmagasabban fekvő hajózható tava (Titikata), és fővárosa (La Paz)az övék. Az Ara papagájok őshazája.

1865- ben ezen a napon törlik el a rabszolgaságot az USA- ban. Minimum 150 évvel előttünk járnak. Itt most törvényesítik!

1877. A hanghordozó születése. Edison ma mutatta be a fonográfot, amely a saját hangját nyomatta először. Ha tudta volna, hogy jön utána 200 X raptor, lehet, hogy kukába dobja az egészet.

1917- ben az Amik hadat üzentek nekünk. Akkor épp az Osztrákok csatlósai voltunk, de azt a háborút is mi szívtuk be leginkább.

17- ben A világ legnagyobb nem nukleáris balesete során,  Kanadában felrobban egy lőszerszállító hajó. 2000 embert, és 2 km.- en belül minden házat elpusztítva.

1926-ban Mussolini megadóztatja a vőlegényeket. Mintha nem elég bajuk lenne amúgy is.

1956- os  Melbourni vízilabda meccset 40- ás Magyar vezetésnél idő előtt lefújják, mert picikét elszabadulnak az indulatok a medencében. Szétütjük az oroszok fejét, ők meg a miénket T34- el1665. GR. BERCSÉNYI MIKLÓS SZÜLETÉSÉNEK NAPJA! Éljenek a bercsényisek!
 


2014.12.06. 10:07 Idézet

December 5
Egy cseppet érdekesebb nap, mint a tegnapi.
1456. ban Nápolyt olyan földrengés rázza meg, hogy 35 000- en halnak bele. Érdekes, hogy éppen 500 évvel később itt is reng a föld. Kevesebb áldozattal, de nagyobb hatással, mivel mi árvizet, és forradalmat is kaptunk mellé ajándékba.
 Colombus 1492- ben Hispánia felé hajózgatott, és egyszer csak felfedezte! Hispaniolát, mi Haiti, és Dominika néven ismerjük inkább. Ezen a szigeten boldog, vidám Tainok éldegéltek… amíg meg nem jelent a „civilizáció”. Szerencsétlen Hatit, mintha elátkozták volna. Ettől a perctől fogva csak a baj kísérte. Ott kezdődött, hogy a Pinta meglépett, mert Pinzón parancsnok aranylázat kapott. Karácsonykor elsüllyedt  a Santa Maria. A Ninán nem fértek el túl sokan, úgyhogy Colombus kipakolta az emberek felét. Hagyott nekik kaját is (mert valószínűleg nem szerették az indiánpörköltet), de mire visszautazott értük, mindet kinyírták. Ezek után Haiti lett az egyik első rabszolgatartó sziget. Váltották egymást a tulajdonosok: Angolok, Franciák, Spanyolok, akik egymással harcoltak ugyan, de persze az őslakosokat is kiirtották egy szálig. Haiti máig négerek szigete, akiket megkínzott Duvalier diktátor, a Vudu vallás, a hatalmas földrengés, és az ezernyi járvány, pedig éghajlatából, és földrajzi jellemzőiből az éden- szindróma következne… de az emberek cukrozott sárpogácsát esznek, és azt a vizet isszák, ami a szennyvizet is magába keveri. Maga a pokol.
 1994- ben aláírják a „Budapest memorandumot”. USA, Angolok, és a Ruszkik, ezzel biztonsági garanciákat nyújtanak UkrajnaFehéroroszország, és Kazahsztán területi integritását vagy politikai függetlenségét érintő fenyegetés, illetve erőszak alkalmazása esetén. 
Ennyit ér ma egy nemzetközi szerződés! Akkor mit érne egy ember szava?
Ma született  
Little Richard 1932, és José Carreras. Nekem az előbbi jobban bejön.
 …és elhúnyt Nelson Mandela, aki 27 évet töltött börtönben, az appartheid elleni gondolkodása miatt. Az appartheidből kiderül, hogy a Hollandok is a franciák is kutyák, de az Angolok sem különbek. Nem elég, hogy kiirtották az Amerikai őslakókat, az Ausztrálokat, és mindenhova Afrikából raboltak embereket a munka elvégzéséhez, de Délafrikába, (ahol már nem perzselő a klíma, és gazdag ásványkincsben) nemcsak betelepedtek, hanem törvénybe iktatva állatokként kezelték azokat a Zulukat, Busmanokat, akiké valójában az a föld. Rendszeresen irtották őket, de még ennél is gyalázatosabb, hogy egymást is! Mégpedig nem gyenge módszerekkel, hiszen a Brittek itt alkották meg a világ első koncentrációs táborát,  a századfordulón, melyben ahol 30 000 búr (Holland, Francia bevándorló) lelte halálát. Nesze neked Holokauszt!
https://www.youtube.com/watch?v=gVWm9PQeYtE


2014.12.02. 08:17 Idézet

December2.
Megkoronázta magát Napóleon. Szerintem Magyarországon is van erre esély, tekintettel a párhuzamokra. Első Napóleon 11 éves uralkodása mély nyomot hagyott a történelemben. Egyedik Viktoré is. Napóleon eredeti családi neve nem ez volt. Egyediké sem. Napóleonnak alacsony testalkata, és hozzá nagy feje volt. Egyediké sem pici. Viszont 3. cm- es mikropénisszel rendelkezett, amelyet 3000 $- ért vásárolt meg Evan Lattimer édesapja… Lehet, hogy Vityusnak is hangyafasznyi a gondja? De akkor kié az 5 rajkó?
Ezen a napon jelentette be Amerika 5. elnöke a Monroe elvet. James Monroe sok tekintetben fura fickó. Ö volt az utolsó elnök az „Alapító atyák” közül. Tulajdonképp egypárt rendszerben választották meg, és csak azért nem egyhangúlag, hogy Washington maradjon ennek a címnek az egyetlen tulaja. Ezen kívül, ő szerezte meg ( az USA pedig kifizette) Nyugat- Afrika azon területét, ahova szerencsétlen rabszolgákat visszavitték. Ezért Libéria (1848- ban az egyetlen független afrikai ország) fővárosát hálából Monroviának nevezték el. Persze abba nem gondoltak bele, hogy mit kezdenek 50- 100 évi rabszolgaság után a nagy büdös szabadsággal. Tulajdonképpen feleslegessé váltak az USA- ban, miután nem gyarmatként termeltek már, ezért visszatoloncolták oda, ahonnan egykor elhurcolták őket… Libéria története is megér egy misét! A Monroe elv lényege, hogy aki Amerikába beteszi a lábát, az vagy kussol, vagy ellenségként kezelik, mert hiába jelölték ki pl. Kanada határát (a mai napon), amely máig alkotmányos monarchiában él Angliával… attól az még Amerika! Szegény Monroe 62- ben a Kubai Válság miatt simán befalcolt volna. 1823- ban azonban nem sejtette, hogy 138 év múlva… de ezt majd lejjebb!... mert ő akkor már rég szakított az árnyékvilággal. Tartva elődei (Adams- 2. elnök, Jefferson- 3. elnök) jó szokását. Elhunytak: Július 4.- én…. 
1848- ban lemondott I. Ferdinánd. Gondolom, mindenki azt hitte jobb lesz, mert kijelentettük a trónfosztást, de a későbbi célok érdekében Oroszország védelmébe vette a labancokat. Jött Ferenc Józsi, és vele a szakadék!.... Haynau, Citadella, Bach, világháborúk … és egyéb ínyencségek.
Einstein 1915- ben kihirdette a relativitás elméletét, ami egy baromság ugyan, de ő volt az első tudós, aki rájött, hogy nem az a lényeg mit írsz le, hanem, hogy minél többen elhiggyék!. Ha pedig celeb leszel, azt is elhiszik, amit még ki sem gondoltál!.. és itt kapcsolódik, amiért gyűlölöm őt: ma indult 1942- ben a Manhattan Terv atommágiája, amely az atombomba megalkotásának első lépcsője. Erre Einstein kunyizta a pénzt a szenátustól, de miután megsütöttek 45.- ben 120 000 embert 1 mp. alatt, azt mondta: „én ezzel nem értek egyet! Én békés célokért adtam a nevem” Mire gondolt? Szalonnasütésre? Vagy bablevesre? Hát ebben a kondérban emberek főttek omlósra!
1956- ban Castró, és Che Gevara nekilátnak a saját forradalmuknak, majd éppen 5 év múlva Castró kiidegeli az Amikat, mikor is bejelenti: „Kuba komcsi lesz!”
1971-ben leszállunk a Marsra! Igazából nem mi, hanem a Ruszkik, és nem ember, csak egy droid. De akkor is odaértünk (nem úgy, mint a Holdra  )
1994. A Szajoli vonatbalesetbe 31- en halnak bele.
Ma zenei szülinap van. Brtitney Spears , Nelly Furtado, és Komjáthy Gyuri bácsi, aki ma 81 éves! Gyerekkoromban ő volt „ a rádiós zene” ( Csak fiataloknak, Vasárnapi koktél, Töltsön egy órát kedvenceivel, Nem csak fiataloknak, Poptarisznya… és: „Kapcsold az ötödik sebességet!”
https://www.youtube.com/watch?v=g_OIFh4AMIo


2014.12.01. 08:50 Idézet

December1.
Ma repült először hidrogénnel töltött ballon segítségével az ember 1783, -ban! Bár a Montgolfier tesók már elemelkedtek a földtől 10 napja, de ők papír léggömbbel, és meleg levegő segítségével tették.
Ma volt 16- ban a legnagyobb Magyar vonatbaleset. Ferenc Józsi temetéséről jöttek hazafelé, de 71- en útközben „átstartoltak”.
A retkek 1918- ban kijelentették, hogy nekik Erdély márpedig: Kell!
Ma írták alá az Antarktisz egyezményt, ami a maga nemében csoda, hiszen 10000 éve az ember mindent csatatérré nyilvánítana. Akár a kozmoszt is. Ez a szerződés viszont kimondja, hogy az Antarktisz mindenkié, tehát senkié. Hozzá tartozik a 60. szélességi körtől minden föld, és jég, itt semmiféle harci eszköz nem tesztelhető, háború nem folytatható, de mindenki a saját törvényi szabályozása szerint, bármikor használhatja békéscélú kutatásra. Persze nem mindenki írta alá, és sokan máig is területi igénnyel élnek.
Ma adták ki John Lennon csajozós lemezét. Yoko Ononot sosem tartottam normálisnak, de a hangja! Na az se!
Ma született Vörösmarthy Mihály. 1800-ban. Legalább ezt jegyezzük meg, legyen Radnótinak is egy csepp igaza! („…s nem tudja hol lakott itt Vörösmarthy Mihály…” Kellér Dezső, és Woody Alen is mai gyerekek.
https://www.youtube.com/watch?v=io3VjaZrkOI


2014.11.30. 20:35 Idézet

Nov 30.
Angolország ma ismerte el Párizsiban, egy előszerződésben hogy van egy USA! A véglegeset csak egy év múlva írták alá Versaillesban, de az Egyesült Államok, 13 tagállammal tulajdonképpen megalakult. A Függetlenségi nyilatkozatukat már 1779.- ben kikiabálták, de egy darabig még harcolniuk kellett az anyaországgal. Az ok, valójában az üzlet. Amerikába a XVIII. században már nem csak a hazátlanok, szerencsevadászok, és elnyomottak, hanem azok az okoskodó üzletemberek is kiszivárogtak, akik rájöttek a lehetőségre. Angliában túl nagy volt a konkurencia. ezért kivitték a lóvét, és egy idő után azt mondták: „Kösz Királylány de nem kérünk több segítséget. Munkások jöhetnek még, de adót nem fizetünk többé”.(ez esetben éppen hímnemű: III. Gyuri) Mérföldkő ez a történelemben, hiszen sem Ausztrália, sem Kanada, sem a többi gyarmat nem ágállt Anglia ellen, de az USA az első percben kinyilatkoztatta hozzáállását. Az előszerződés egy olyan háború végét jelezte, mely megmutatta az utat a világháborúkhoz, hiszen Franciaország, Spanyolország, Hollandia, és valószínűleg fű alatt Portugália is segített az öldöklésben. Ettől kezdve az USA egyre nagyobb befolyásra tett szert a világban. Az Új Haza odavonzotta a zsidótőkét, mely magába szippantotta az európai szellemi, és fizikai tőke nagy részét, így jutva egyre nagyobb előnyhöz minden területen. 1959- ig felvásároltak további 37 államnyi területet és kétszázötven év alatt lakhatatlanná tették a világot.
A tőkés háttér, eredetileg nem akart háborút, csak az adófizetés alól akartak kibújni, hiszen Anglia az adóért cserébe technikával, és szellemi tőkével látta el gyarmatát. Amerika farmerei ezt nem látták át. Ők új életet kezdtek ott, és a munkájukért cserébe igazságosabb elosztást vártak, mint amiért eljöttek Európából. Lexinktonnál aztán a rendfenntartásra küldött Angol sereg 700 fős csapata összecsapott a 39 fős amerikai farmersereggel. Itt kezdődött minden.
Emerson: „...farmerek álltak csatasorban ott, és egész világon hallatszott sortüzük.”
A mai napon, 44- ben a Németek robbantással ledöntötték a Lakihegyi adótornyot. Tudnivaló, hogy ez a monstrum 284 m +30 m (antenna) magas, és ezek a nem normálisak ezzel akarták elzárni az utat. Ha a 8 tartóhuzalból hármat elvágnánk, a torony, még állva maradna, de ezek hatot szaggattak el. A torony egyébként rossz irányba dőlt, de összetört.
Érdekesség, hogy a 280 tonnát, mindössze 9 cm- es felfekvésen, két egymással szembefordított acél gömbfelület tartja. A tornyot egy másik torony segítségével emelték függőleges helyzetbe, miután a földön összeszerelték, és Gömbös Gyula beszédével avatták fel 33.- ban. 77- ben le akarták bontani. Már a robbantási parancsra vártak, de lakossági tiltakozás miatt a torony megmenekült… mert akkor még volt szavunk! Nyugdíjazták a vénasszonyt, hiszen ma is ipari műemlék.
Ideológiai jelentősége van ennek az építménynek, mert a Lakihegyi, máig a világ legmagasabb ilyen típusú tornya, ami egyébként azért „csak” 284m. +30, mert a Franciák kicsit sem kevésbé nacionalisták, mint a Németek. Képesek voltak elérni, hogy nemzetközi szerződés tiltsa a 300 méternél magasabb európai építményeket az Eiffel torony 300 m magassága miatt. 
Örülhettek ma az első csövesek, mert 63.- ban adták át az első aluljárót az Astóriánál.
Ma jelent meg a The Wall a Pink Floydtól, és mily fura párhuzam: 21 évvel később 1990- ben fejeződött be a Berlini fal lebontása.
Tök jó emberek születtek ma. Akár a művészek napjának is kikiálthatnánk.
Jonatan Swift (Guliver) Mark Twain (Tom Sawyer), Vaszary János(festőművész, Márfy Ödön (szintén), Winston Curchill (kevesen tudják, de Nobel- díjas író), és nem ucsó sorban: Georg Glower (Pink Flod), 
https://www.youtube.com/watch?v=kAGkuPaatdc


2014.11.29. 09:00 Idézet

November. 29.
Nem volt egy eseménydús nap. Talán annyi értelme volt, hogy 45- ben ezen a napon kikiáltották a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot melynek minden tekintetben Josip Broz Titó az atyja. Horvát anyanyelve mellett Szerbül, Szlovénül, Oroszul Németül, Angolul beszélt. Szerette a divatot, napjában többször is átöltözött. Egyébként lakatosnak tanult, és ő volt a családban a „Hetedik”. Jugoszlávia történelmének legszebb időszakát köszönheti Titónak. Titó már az első világháborúban az egységes Jugoszláviáért harcolt lelkében, de a II. világháború során konkrétan is meg kellett küzdenie érte pl. a dagadt, lófejű Churcillel, aki a monarchiális Magyarországért kardoskodott. A mostani lejárató kampány ellenére szerették, mert olyan népek közt tudott valódi békét teremteni a legkevesebb áldozattal, melyek előtte, és utána is folyamatos ellentétben éltek egymás mellett. Gyerekkoromban Jugoszlávia már nyugatnak számított. Jellemző, hogy a határőrizeti szabály is épp annyira szigorú volt, mint az Osztrák határon. Ennek Titó zseniális politikája az oka, mely már a világháború során kidomborodott. A Németek majdnem annyira utálták, mint a Vörös Hadsereget, lévén Titó szervezett partizánakciókkal folyamatosan egyelte a nácikat. Konkrétan 4X úszta meg a német kilövési parancsot, tehát nem csak a szája volt nagy, hanem az akarata, és bátorsága is, hiszen ő maga is puskát fogott az emberei oldalán. Szembe szállt Sztálinnal is, mert amíg ő élhető, realista kommunizmusra törekedett, Sztálinnak egyszerűen elszállt az agya. Ki is irtották 53-ban patkányméreggel, mint ahogy Rooseveltet, és Lenint. Akkoriban ez volt a divat.
Ma alapították FC Barcelonát, éppen csak a XIX. század végén. Engem ez kevésbé hat meg, de: éljen- éljen!... és sajnos ma halt meg George Harrison, a Beatles basszusgitárnoka. Érdekes, hogy a Beatles, Angolországi együttes létére Hamburgban alakult. 1960- ban!
https://www.youtube.com/watch?v=96YQdiMV-Jc


2014.11.28. 09:39 Idézet

LESZ- E III. VILÁGHÁBORÚ?

...Kezdetben a háborúk törzsek közt dúltak az élelemért, és a másiktól való félelem miatt. Az nyert, aki erősebb volt. Aztán az ember fegyvereket alkotott, és egyre nagyobb szerepet kapott a pontosság, gyorsaság. A középkor elején még mindig sokat jelentett a fizikai erő, a vezetők általában a legkiválóbb bajnokok közül kerültek ki. Az ok, a birtokok növelése, a hatalom megszerzése volt. Akkoriban két féle ember élt a földön. Aki termelt, mert parasztnak, kézművesnek született, és aki lusta volt szántani- faragni, inkább katonának, vagy papnak ált. Az élükre ekkor még a legokosabbak, legvitézebbek, legerősebbek álltak.

A középkor folyamán a háborúkra egyre nagyobb hatást gyakoroltak az érdekcsoportok hátsó szándékai, burkolt eszközökkel. Egyszerű okok mögé bújva előrelátóbb tervek érdekében indítottak háborút. Az alapvető indok általában a vallás volt, de mögötte ezernyi apró szándék húzódott. A középkorban már konkrét dinasztiák álltak a háborúk élén. Eleinte a csapatok mellett, a háttérből szemlélve, és irányítva az öldöklést, később a palotából intézkedve, biztonságos távolságban a harcoktól tervezték a csatát csatára, nem törődve az ezernyi emberélettel. 
A háború mindig pusztítást jelentett, a pusztulás viszont új életet hozott. Minden fontos találmány a háborúknak köszönhető, és az eszközök mellett a társadalmak struktúrája is változott. Ezt akár fejlődésnek is tekinthetjük. Ezt bizonyítják azok a békés évek (nem sok van belőlük), ahol a fejlődés üteme jelentősen csökkent, hiszen megszűnt a kényszer.
Az újkor háborúi merőben másak. A tudományos meghatározás szerint az újkor kezdete a XV. század végétől, a XVI elejére tehető. Leglogikusabb értelmezés szerint Amerika felfedezése e- kor kezdete, mely a háborúk tekintetében is mérföldkőnek tekinthető. Mindeddig ugyanis olyan csoportok, nemzetek harcoltak egymás ellen, melyek évtizedek, századok óta tudtak egymásról. Általában ismerték egymás harcmodorát, technikáját, szokásait. Amerika felfedezésével azonban azok a katonák, akik legfelsőbb vezetőik parancsára távolabbi tervekért háborúztak csekély technikai különbséggel, most visszakerültek az ókorba. Olyan emberek ellen küzdhettek, akik nem ismerték a puskaport, a kereket, a lovat, a stratégiát, és a magasabb célokat. Amerikában a katonák, és háttérvezetőik megismerhették a népirtás kéjes ízét. Jellemző Farncisko Pizzaro története, aki 200 katonával kiirtotta a teljes Inka birodalmat. Jövőtlen kisnemesek, és reménytelen szerencsevadászok kora volt ez. Puskákkal a nyilak ellen, konspirációval az igazság ellen. Erről szóltak ezek a háborúk. Ez a kor rányomta bélyegét napjainkra is.
Amerika felfedezése, és elfoglalása más alapokra helyezte a hatalom kérdését, egyúttal a háború, a hatalom kizárólagos eszközévé vált. Amerika felfedezése ugyanis az utolsó nyílt célú háborúsorozat, a Török birodalom terjeszkedésének következménye. Ettől kezdve az információ lépett az örök értékű arany helyébe. Bár Montecuccoli még a XVII. században is azt hitte, „pénz, pénz, pénz” az a 3 dolog, ami a háborúhoz kell, a háttérhatalom ráébredt az információ terjedésének, és titkolásának iszonyatos értékére, és már nyíltan a látható hatalom irányítását célozta. Többé nem a királyok, és császárok, hanem a bankárok (a kereskedők urai) kezében volt a világ. Kolombusz útját valójában azok az emberek szorgalmazták, és fedezték, akiknek létkérdés volt a spekulációból származó haszon. Mindent a pénz irányított, amely annak a birtokában volt, aki az információt birtokolva bármilyen csoportot, vagy személyt képes volt irányítani. Az új földrész nagyon hamar a háttérhatalom kezére került, és ettől kezdve a háborúkat egyre inkább Amerikából irányították. Két jelentős esemény végérvényessé tette a háttérhatalom abszolút akaratát. A függetlenségi háború egy olyan töréspont a háborúk tekintetében, ahol a tőkések ellenérdekei olyan háborúhoz vezettek, melyben az új földrész kinyilatkoztatta: nincs szüksége az eddigi támogatókra. Saját érdekei minek előttiek. Semelyik jelentős Angol gyarmat (Kanada, Ausztrália) nem vívott hasonló háborút az anyaországgal. Kivétel Amerika. Az USA létrejötte erőteljesen hatott Európára. Nem sokkal a háború vége után a Francia forradalom, majd az évszázad elején több kisebb háború oka minden esetben a tőkések érdekeire vezethetők vissza. A második lényeges pont az Amerikai polgárháború, mely már kimondottan a nagy tőke, illetve kisbirtok kérdéséről szólt. Persze tetszetős okot ennek a háborúnak is találtak a rabszolgatartás elleni küzdelem jegyében, de ez csak az utókor szebb megítélése érdekében született magyarázat.
A háttérhatalom csoportjai, egyre nyilvánvalóbban, és előrébb látó tervekkel küzdöttek egymás ellen, sakkfiguraként terelve a mit sem tudó tömegeket, és bábkormányzóikat.
A Krími háború már olyannyira előrelátó módon robbant ki, hogy a 48- as Magyar Szabadságharc is ennek az eseménynek az eszközévé vált. Miklós cár azért nyújtott segítséget az Osztrák trónnak, mert így kívánta lekötelezni a következő háborúban ellenérdekelt felet: a Habsburg birodalmat. Ez a háború akár a nulladik világháborúnak is tekinthető, hiszen itt már a gazdaság felosztása volt a cél, szemben az előző háborúk egyszerű területszerzési, vagy ideológiai okaival.
Világháború: „A világháború olyan katonai konfliktus, amely a világ több országát érinti, a hadműveletek egyidejüleg több kontinensre és óceánra kiterjednek. A világháborúk számos áldozattal (katonai és civil) járnak a részt vevő nemzetek számára.”
Az első világháború ilyen volt. Okai egyértelműen a makrogazdaságra mutatnak, és leglényegesebb megint csak mérföldkő. A kommunista eszme hatalomra jutása. Ez a háború a két ellentét: a zsidótőke vezette amerikai-európai, és a tömegből fakadó ázsiai hatalom jelentős eltávolodását eredményezte minden tekintetben. A háborúk ettől a perctől fogva csak a két ellentétről szóltak. Míg a zsidótőke a tudásra vágyó, magasabb tudásszintű európai embert használta eszközének, a török, később az orosz birodalom, a sokkal egyszerűbb embertömegeket irányította a gazdaságban épp olyan módszerekkel, mint a háborúk során. Az európai ember gondolkodását az érzelmein keresztül manipulálták, míg az ázsiainak parancsot adtak. Az európai elhitte vezetői igazát, az ázsiai elfogadta. A két ellenpont, eredetéből fakadóan, történelmi ellentétei egymásnak napjainkban is.
A második világháború, összetettségét, technikáját, és a háború során történő fejlődését is félelmetes képet mutat. Az áldozatok száma valójában 50 000 000 körül lehet, azonban ezt a számot a mai médiák következetesen emelik észrevétlenül, épp mint a hiroshimai áldozatok számát, az elrettentés végett.
A II Világháború nagyon sok konzekvenciája közül a legfontosabb tán, hogy az eddigi tervekkel szemben nem lehet többé háborúval korlátlan hatalmat remélni, tekintettel az atomfegyver iszonyatos hatásaira. A világháború után, a két pólusú politikai rendszer hatására irtózatos ütemű, és minőségű fegyverkezés kezdődött. A hidegháború ideje. Ez a fogalom kezdetét jelzi a nagy háborúk végének, hiszen a II. Világháború után 3 alkalommal kísérelték meg a háborúk kiszélesítését (Korea, Vietnám, Kuba) de a harmadik alkalommal már az első lépés előtt megálltak. Összesen 2058 nukleáris fegyvert robbantottak fel a földön, folyamatosan kutatva a győzelem lehetőségét, de a XX. sz. végére be kellett látni. A III. világháborúnak nem lehet győztese.
A Nyugat rádöbbent, hogy semmi sem maradna, amin érdemes uralkodni, Kelet pedig, magától nem kezdett hódító háborúba a Török Birodalom bukása óta. A mennyiségi fegyverkezés helyét, szép lassan a lokális pusztító eszközök kutatása vette át. Hogyan lehet egy adott embertipust, vagy társadalmi réteget öldökölni úgy, hogy a végeredmény ne legyen totális pusztulást? A génfegyverek, és a személyre irányítható nanotechnológiás eszközök kutatása túl drága, a biológiai fegyverek bevetése veszélyes. A Háborúk szervezőinek (a háttérhatalom) szembesülni kellett azzal a ténnyel, hogy a globális háborúk kora lejárt. Az örök cél: a világhatalom tehát már nem a háborúval, hanem a gazdaság pontos szabályozásával, lehet eljutni. Ismét új eszközök jelennek, meg, mint Krímnél. Tudják miként kell használni, de a tapasztalat hiánya még olyan mellékutakra tereli a nagy tervet, amelyből akár baj is lehet. 
...............................................................................

/ "Magyarország szerepe..."/
(az első rész a második alatt olvasható)

A III. világháború, a végletes lehetőség ismeretében, az alkalmazható módszerekkel, tulajdonképpen már folyik. Ahhoz, hogy ezt a tényt elfogadjuk, meg kell határoznunk a legújabb kor háborújának célját, és okait. Ezt viszont nem tehetjük egy-egy momentumot kiragadva. A rendszert kell vizsgálnunk teljes egészében, hiszen a részletek egymásból következnek.
Az egyik leglényegesebb probléma, az emberiség túlszaporodásának kérdése. Lévén, a legtöbb természetes hatást - mint a betegségeket, természeti hatásokból fakadó éhínséget, vagy éppen a hatásos háborúkat kiiktattuk a népességszabályzás eszköztárából. Az ember olyan, mint a vírus. Ösztönösen szaporodik, egyre nagyobb részt foglalva el a gazdatestből,( ami a mi szempontunkból, a Föld) kiszorítva a többi résztvevőt, mígnem magát a gazdatestet is el nem pusztítva, maga is belehal… saját magába.
Mi emberek, az utóbbi 100 évben körülbelül hétszer annyian lettünk, mint előtte. Pontos adat nincs, de tekintettel a múlt évszázad gazdasági, és területi mutatóira, ez a szám megközelítőleg reális. Ezt a létszámot csak úgy tarthatjuk fenn, ha célszerűbb élettérben élünk, célszerűbben táplálkozunk, és célszerűbben gondolkodunk. Tehát mesterségesen képezzük, tápláljuk magunkat, és mesterségesen növeljük a szükséges életterünket is. Ami eddig mocsár volt, abból mezőt, a mezőből pedig betonrengeteget csinálunk. A szarvasmarhát fehérjekoncentrátumra, a gyümölcsöt szintetikus vitaminra cseréljük, miután már a génkezelt, túlmanipulált alapanyagok megtermelésére sem lesz idő, hely, igény. A sikerélményeinket, boldogságigényünket pedig virtuálisan pótoljuk, mert ez akaratunkon kívül függővé tesz, de kényelmes, és olcsó., Ennek hátterében a háttérhatalom ellenőrizni, és idejében befolyásolni tudja az őt veszélyeztető személyből fakadó problémákat. Ennek egyenes következménye, hogy kiirtjuk az élőlények számos fajtáját, de utat engedünk azoknak, amelyek eddig a táplálékláncban korlátozva éltek. Elkorcsosul az izomzatunk, és szellemileg megakadunk a realitás, és a képzeletvilág közt. Mint azt az előző részben megfogalmaztam: a harmadik világháború, mint szokványos megoldás, fegyveres értelemben elképzelhetetlennek tűnik, mert a fegyverek minősége okán totális pusztuláshoz vezetne. Azonban: ha az ember túlszaporodásából adódó következményeket nem oldjuk meg, akkor is teljes pusztulásra vagyunk ítélve, hiszen megbontjuk az ökológiai, a szellemi, és gazdasági láncot is. Az eredmény egy olyan káosz, amelyben nem lehet előre tervezni, ezért a legapróbb különleges esemény is végzetes eredményhez vezethet. Amennyiben nem jön létre töréspont, abban az esetben egyenes leépüléssel visszajutunk az ösztönös háborúkig, egészen Einstein rémálmáig: „kövekkel, és botokkal”.
A másik cél, a totális hatalom megszerzése. 100 évvel ezelőtt 10 család határozta meg az emberiség útját a globális gazdaság irányításával. Ma ennek a hétszerese kell legyen a valódi hatalommal rendelkező csoportok száma. Az alattuk élősködő réteg is sokszorosára duzzadt, és az őket biztosító szintén. Ma ezek a társadalmi osztályok testesítik meg az egykori papok, és katonák csoportját. Lényegük, hogy nem termelnek, nem hoznak létre semmiféle fizikai, vagy szellemi értéket, de a létfenntartásukhoz nekik is szükségük van ezekre az értékekre. Ez a réteg mindig a kiszolgáló réteg felett élt, ennek érdekében titkolta el a kiszolgáló réteg fejlődéséhez szükséges információkat. Nem engedte tanulni a szegényeket, és az egyház segítségével mindig kordában tudta tartani a tömeget. Az újkorban ez megváltozott, az internet pedig ellenőrizhetetlenné tette ezt a rendszert, a korlátlan információhoz jutás lehetőségével. Ez, az egyre szaporodó ingyenélő réteg a spekulációból él. Amíg 1 cent valós értékre 2 cent spekuláció jut, addig időszakos beavatkozásokkal helyrehozható az állandóan tolódó egyensúly, de ez az arány, mára meghaladja az 1:20-at, ami azt jelenti, hogy, ha a föld összes vagyonát (aranyat, eszközt, embert, és élelmiszert… tehát mindent) forintosítanánk, akkor a forgalomban levő összes pénznek csupán az 5 %- kát tudnánk elkölteni. A többi: lufi!
Ez is az utóbbi 100 év következménye.
A harmadik fontos cél, az örök ellentét. Az ázsiai, és a zsidóhatalom közti iszonyú harc tovább folytatódik, de a felmérhetetlen számú véletlen összetevő, a konkrét tervek előrelátható eredményeit gyakorlatilag kiszámíthatatlanná teszik. Az új, eredményesen használható fegyverek főként ideológiai, és globális hatású eszközök. Az agymosás, az időjárás befolyásolás, a gyógyszerek, és a mérgező élelmiszerekkel való manipuláció lassítja az elkerülhetetlent. De ki nem válthatja.
A háború a társadalmi fejlődés leghatásosabb eszköze, de csak addig a pontig, amíg van, ami utána újjá éledjen, továbbfejlődjön, hiszen a háború tapasztalatokat ad az embernek. Ha nincs háború, nincs fejlődés, de ha a háború mindent elpusztít, akkor nincs ami fejlődjön.
Pillanatnyilag az okozza a legnagyobb problémát, hogy a háború hiányából következő stagnáló gazdaságot gyökeresen át kell alakítani ahhoz, hogy a fent részletezett káoszt, és visszafejlődést megállítsuk. Ezt békés módszerekkel csak úgy lehetne véghez vinni, ha a gazdaság vezetői lemondanának a korlátlan hatalmi célokról, ez azonban paradox gondolat.

Magyarország szerepe a világméretű háborús rendszerben.
Magyarország, földrajzilag (nem geometriai értelemben) , és társadalmilag is a világ közepe. A világbirodalmak terjeszkedése során mindig a Duna környéke volt a terjeszkedés lényegi határa. A leglazább szerkezetű HUN birodalom, a jóval szervezettebb Római, a Bizánci, a Török, a Német – Római, és a Szovjet birodalom terjeszkedésének határa is Magyarország volt. A második világháború azért más ebben a tekintetben, mert annak alapvető célja a kommunista eszme kiirtása, tehát a Szovjetunió megsemmisítése volt, de a háború végén a valós kelet- nyugati határ megint csak Magyarország területe lett. Magyarország mindig is az ütközőpont szerepét töltötte be a két ellentét: Kelet, és Nyugat közt. Hunyadi Mátyás korlátlan hatalmának lehetőségét éppen azért akadályozta meg az akkori háttérhatalom közösen, mert Hunyadi Magyarországa a jövőbe néző, addig folytatott fojtatott tervszerű globális irányítást veszélyeztette. Mátyás ugyanis egy, a demarkációs vonalon kialakított hatalommal sakkban tartotta a nyugati , és az egyházi hatalmat, de a másik oldalról a Török birodalmat is. Ne feledjük az időszakot!!! A XIV század végén járunk, és a kelet- nyugati konfliktus a tetőfokára hágott! A nyugati világ globális gazdasági válságba került, és a nagy terv, (amit ma véletlennek fogadunk el) Amerika felfedezése, már a küszöbön ácsorgott. Ezzel pedig véget ért a középkor, és kezdetét vette az új kor. Persze a korszakváltások sosem egy, két éves időszakasszal jellemezhetők, mert ez egy folyamat, melynek során a föld társadalmi, és gazdasági struktúrája gyökeresen megváltozik. Ennek okán a háborúk is teljesen új értelmet nyernek, új eszközök segítségével. 
Ezért kell Magyarországot minden áron elzárni a független politizálástól. Nem a bigott Magyarságtudat mondatja velem, hanem a történelmi alapú logika. Minden korszakváltás során ez a nép volt az, amely nagyban befolyásolta a háttérben munkálódó hatalmakat, ezért minden korszakváltásnál cselszövés, és gyilkosság áldozata lett az uralkodó, és népe. Az ókor végének 476, a Római Birodalom bukását tartjuk. Attilát 453- ban megölték (épp olyan tisztázatlan körülmények közt, mint Mátyást), de mint írtam, a korszakváltást nem lehet egy konkrét dátumhoz rögzíteni.
A Jelenkort, mint történelmi korszakot több féle képpen értelmezik, illetve tagadják. Lényege, hogy az első világháborútól napjainkig egy „legújabb kornak” is emlegetett korszakban élünk, amely valóban különbözik az előzőtől. Gazdasági, társadalmi, de fegyverek, és háborúk tekintetében is. Amennyiben a jelenkort, mint történelmi szakaszt elfogadjuk, a váltás időszaka megint csak a Magyarsághoz köthető, az első világháború közvetlen előzményeinek okán.
Elérkeztünk hát napjainkhoz, amely az alapkérdés válaszának közeledtét sejteti.
„2000- ben itt a világvége” hallottuk sokszor, és féltünk a valóságától, azonban még ma is élünk… De hogyan? A világvége, bizonyos értelemben eljött a virtuális világ létrejöttével. Már most, az elején alig vagyunk képesek kezelni az általa alakuló világképet. Az emberek egy része zombi módra ragad le a cybertérben, és már nem csak a háborúk terveit, de magát a pusztítást is a gépekre bízzuk, melyeknek leginkább az ellenfél gépeit kell elpusztítani ahhoz, hogy előnyre tegyenek szert. Virtuális a pénz, a kapcsolatok, virtuálisan tároljuk a tudást, és már következtetések is létrejöhetnek az emberi elme kizárásával! 
Egy korszakváltás kellős közepén vagyunk, de mivel ez a jelenünk, nem fogjuk fel úgy, mint ahogy ötven év múlva tekintenek majd vissza… Ha, lesznek, akik visszatekintsenek! Látjuk a köröttünk folyó eseményeket, és félünk bevallani az Ukrán helyzet valódi okát, de aki nem vak, vagy fél idióta, az tudja, hogy szó sincs spontán népfelkelésről. Ukrajnában addig feszegették a húrt, amíg a nép háttérindokot adott a nagyobb tervek kivitelezéséhez, és épp ez folyik Magyarországon is. Mivel az Ukrán nép instabilabb a Magyarnál, hamarabb lépett fizikai szakaszába a tervszerű káosz, de Magyarországgal egyértelműen ugyanaz a cél, mint Ukrajnával. Még mindig mi vagyunk a két hatalom választóvonala, ezért Magyarországot ugyanúgy kívánják felhasználni, mint tették azt oly sokszor a történelem során. 
Magyarország jelenlegi siralmas gazdasági, ideológiai, és nemzeti helyzete ennek a lényegnek köszönhető. Olyan vezetőt kellett találni, aki hajlandó minden nagyhatalmi érdek ellenére, a logikát teljesen megtagadva olyan helyzetet teremteni az országban, amely mindegyik fél számára biztonságos semmit jelent. Szembe kell szállni a Nemzettel, a NÁTÓVAL, az EU-val, mert így bármikor indokot nyújthatunk az örök hatalmi harc folytatására.
A történelmi korszakváltásokat ugyanazok az előjelek kísérték, mint a nagy jelentőségű háborúkat. Gazdasági válság ( más értelemben, de az ókorban is jelen volt) elviselhetetlen osztálykülönbségek és általános recesszió. 2001- ben, amikor nyilvánosan elismerték a totális gazdasági válságot, egyik idős Amerikai közgazdász mondta: „Három válságot megéltem már. Mindegyik olyan volt, mint a szívroham. De ez olyan, mint a rák! Nem tudjuk mikor kezdődött, mikor végződik… és túlélheti-e valaki”.
A III. világháború, tehát már folyik. A fegyveres szakasz a küszöbön, és akár egy véletlen, egyetlen szereplő miatt is bármikor kitörhet. Akkor pedig Isten irgalmazzon az Embernek!
----------------------------------------------------------------------

Lesz-e III. Világháború?(1. rész)

Ajánlom ezt az írást első sorban: Ödönnek. Aki több mint 40 éve, az általános iskola kezdete óta barátom. Tehát az első. Most, felnőtt fejjel elgondolkodom e-vélemény kapcsán. Vajon már akkor is hasonlóan gondolkodtunk, aggódtunk? Ajánlom azoknak is akiket ugyanezek a, kellemetlen kérdések foglalkoztatnak, és azoknak is, akik csupán állandó információéhségüket kívánják csillapítani olyan dolgokat is olvasva, amelyek nem a rózsaszín álmokról, és sosem volt titkokról szólnak.
“Azt nem tudom, hogy a Harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztosan botokkal és kövekkel.” (Albert Einstein).

Kezdjük ott: mi is a háború?
A hivatalos meghatározás szerint: Nagyméretű erőszakos összeütközés, ellentétes érdekű csoportok közt, melynek célja az ellenfelek érdekének egyoldalú, erőszakos módú érvényesítése, mely okát tekintve lehet: területigényű, gazdasági, vallási, vagy egyéb politikai irányú…
Orwell szerint azonban: „Nem az a lényeg, hogy egy háború valós vagy valótlan indokkal tör ki, a győzelem nem lehetséges. A háborút nem megnyerni kell, hanem folyamatosan vívni. Egy hierarchikus rendszer csak a tudatlanság és szegénység talaján létezhet. Minden háborút a múlt igazol, de különböző múltak nem léteznek. Alapvetően minden háború megtervezett, hogy a társadalmat az éhhalál szélén tartsa. A háborút az uralkodó csoport vívja az alárendelt ellen, és a célja nem a győzelem Eurázsia vagy Kelet-Ázsia fölött, hanem hogy megőrizze a fennálló társadalmi rendet.”


2014.11.28. 09:32 Idézet

 November.28.
Magellán ma érte el a Csendesebbik óceánt a hajójával. Ő nevezte el így tévedésből, mert éppen akkor nem tombolt a tájfun. Érdekes útja lehetett, hiszen 1520- ban még nem nagyon voltak konzervek, és a mentszél sem kócolta össze a loboncukat. Nem beszélve a higiéniáról, és az éktelen unalomról. Kb. 200- an indultak 5 hajóval, és a végén már a vitorla bőrrögzítőit is megették. Több, mint száz napot hajókáztak, mire elérték a Fülöp szigeteket, ahol a törzsfőnök neje arc és szájpirosítót használt, négyszáz évvel megelőzve Európát. Magellán egyébként sánta, arrogáns, és alacsony volt. Utálta mindenki, mert igazi zsarnok volt, aki simán keresztülgázolt bárkin a saját céljaiért. Méltó módon lelte halálát. A Maktan szigeti bennszülöttek lekaszabolták, mint az érett búzát.

1887- ben Budapesten ezen a napon indult el az első villamos, ami egyébként sokkal szebb a Combinónál. Jut eszembe! Én utaztam még olyan tizenhármason 77- ben, amelyiken hosszában voltak a fapadok, és középen volt egy kályha. Hű de öreg vagyok … és ma avatták fel a Fórum Hotelt. Emlékszem, mekkora szám volt.
Ma született Bozsik Cucu, Rúzsa Magdi, és Komár Laci bácsi. Utóbbit nagyon sajnálom, hogy 2012 óta már nincs köztünk. Én előző évben láttam a Lacinapokon. Fergeteges bulit csinált 67 évesen is!
https://www.youtube.com/watch?v=fZmZ5q6qwAk

 

 
 

[850-831] [830-811] [810-791] [790-771] [770-751] [750-731] [730-711] [710-691] [690-671] [670-651] [650-631] [630-611] [610-591] [590-571] [570-551] [550-531] [530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1] [Archívum]

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.03.18. 15:14
2016.03.18. 09:59
2016.03.18. 09:09
Friss hozzászólások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

    látotagó olvassa a lapot

 
dumasarok
Írj nyugodtan!
 
Látogatók száma
Indulás: 2007-04-09
 
Legjobb lapok
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Óra
 


 

 

 

EZ 

ITT

 A
  
   REKLÁM
   

HELYE!

 

 

  

     

 

 

  

 

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre