Peth könyve Versek, prózák, vélemények/ épületgépészet, építészet.
Peth könyve Versek, prózák, vélemények/ épületgépészet, építészet.
 
Menü
 
MŰVE(lete)IM
 
ÚJ MENÜ
 
Peth könyve

 

         

A Peth könyve olyan  MAI blog, melyben helyet szeretnénk adni a kortárs kultúrának, kortárs politikának, és a kortárs gondoknak.

A lapot, Maryanna építette 2007-ben, eredetileg írótársaim, és saját műveim közlésére, de ahogy az idő múlik, az olvasók, látogatók igénye, és érdeklődése is változik.  

A "Mindenkié"   rovat a napi gondokat tárgyalja. Régebben sokan írták meg saját véleményüket itt,, hiszen ez a rovat ezért mindenkié. 
A"Lakásom"rovat azokkal a kérdésekkel foglalkozik, melyekről másutt csak nehezen, és mindig a haszonszerzés okából olvashatunk. Több, más-más területen jártas szakember segít azoknak a problémáknak a megoldásában, melyekkel mindannyian találkozunk, csak esetleg lusták vagyunk a válasz után járni.     
A"Műveim" rovatban saját gondolataimat, verseimet olvashatja a kedves idelátogató.
A "Mit hoztál"" rovat, mások, saját maguk által fontosnak tartott gondolatokat közöl.

 A lap jobb oldalán akárki üzenhet az üzenőfalon. Itt várom azokat a szakmai kérdéseket is, melyet barátaim segítségével, a lehető legérthetőbb módon válaszolok meg ugy, hogy a válasz, mások számára is hozzáférhető legyen.    


Reményeim szerint ismét egy olyan internetes oldal használói lehetünk, mely sok fontos információt juttat el a látogatóhoz. Kérek mindenkit, szánjon egy csep időt arra, hogy megfogalmazza gondolatait itt, ahol mások is okulhatnak belőle. Sokan gondolják, hogy a kisebb látogatottságú lapok tartalma nem jelent különösebb lényeget, de paradoxmódon ezeknek a lapoknak az információi sokkal messzebb jutnak, mint az áradatbanközölt, nagy látogatottságú lapok dömpinghírei.
 Hasznos időtöltést kíván : Both Péter, és társai!  
                                   

                         

 

 

 

 
Mit hoztál?
 
 
Kedvenc amatőreimtől
 
Gyerek-sarok
 

Bölcsességek

____________

 

 

 

Szabadidő, segítség...
 

Lap tetejére

 
MINDENKIÉ
2009.02.12. 21:29 Idézet

Kedves Simple!

Már napok óta én is ezen dühöngök, mert mindenhol ezt olvasom újabban. Bár én még tovább fokoznám, hogy mi nem vagyok.

Én MAGYAR VAGYOK!!!!

 


2009.02.12. 20:41 Idézet

Engem ma Gyurcsány Ferenc vérig sértett.
Azt mondta a tv-ben,-hogy vannak az országban romák-és vannak nem romák.
Én Magyar vagyok!!-és Magyarországban élek ,kikérem magamnak hogy engem
"nem romának"titulál.
Ugy lenne helyes a mondandoja =Az országban Magyarok élnek,-és romák!!!!!


2009.02.12. 19:50 Idézet

" Kérlek, add tovább!:

Bayer Zsolt a Magyar Hírlap hétfői számában állatoknak nevezte a veszprémi gyilkosokat. Gyurcsány Ferenc ezért a Magyar Hírlap bojkottjára szólított fel. Aki nem szeretne olyan országban élni, ahol még a gondolatainkat is elveszik tőlünk, jöjjön péntek délután 2 órára a Kossuth térre, hogy együtt emeljük fel a szavunkat a szólás és a sajtó szabadságáért. Én ott leszek.
Dr. Répás József
Polgármester, Kiskunlacháza "


2009.02.12. 19:20 Idézet

Most olvastam a myvip-en, hogy egyes elemek Lacházán, azzal foglalatoskodnak újabban, hogy mindenáron besározzák Nórát!Állítólag mindenféle kitalált mocskosságot terjesztenek róla a neten egymás közt, és próbálják minél több helyre eljuttatni!Talán maguk a gyilkosok lennének, hogy saját magukat fényezzék??Hallott erről valaki valamit??


2009.02.12. 10:18 Idézet

Miért nincsenek meg még Nóri gyilkosai :

Egy rendőr vallomása:
".....
Ha Lampert Mónika belügyminiszter megyéje nyomására nem szüntette volna meg a rendőrségi szakértők állományát csak azért, hogy civilek is szakértői pénzekhez juthassanak, ha évről évre nem szerveznék át a rendőrséget, akkor talán lehetne itt valami.

Amikor minden valamirevaló modern rendőrség saját szakértőire támaszkodva elemzi az egyes bűncselekmények nyomait, akkor sokkal gyorsabb a nyomok kielemzése. Nálunk ezt kiszervezték, nehézkes. Hivatalosan egy daktiloszkópiai (ujjnyom) vizsgálatra is több hetet kell várni, nem beszélve a rendőrségi patológiai vizsgálatról egy gyanús haláleset ügyében, hiszen megszüntették. Nincs a magyar rendőrségnek hivatalos nyom-, tárgy-, eszköz-, ékszer,- orvos,- pszichológus és egyéb szakértője sem.

Egyáltalán nincs szakértője, csak azért, mert az akkori belügyminiszter, Lamperth Mónika ezeket egy törvény benyújtásával megszüntette. Csak azért, mert megyéjében a magukat szakértőknek valló civilek lobbiztak azért, hogy a - profi rendőrségi szakértők helyett, akik a fizetésükért dolgoztak - szakvéleményüket igen magas áron tudják benyújtani. Iszonyú pénzekről van szó. Nagyon megérte. A folyamatban lévő bírósági eljárásokban csak ezzel a törvénnyel az összes korábbi szakértői véleményt kukába kellett dobni. És a bírósági szakértői kirendelésnél zsírosabb üzlet nincs. Hát ezért csinálta ezt Mónika. Gondolják el, mekkora lett a rendőrség bűnügyi költségekre elköltött pénze. Évente milliárdokról van szó.

A szentkirályszabadjai sorozatgyilkos kettő áldozata után levették a faluban élő férfiak DNS-mintáját. Beküldték a Bűnügyi Szakértői Kutató Intézetbe. Nem csináltak ott semmit. Újabb kettő embert gyilkolt meg Ember Zoltán. Ezek után a Nemzeti Nyomozóiroda sürgetésére kettő hónap múlva elkészítették a DNS profilt, s azonnal kiderült, hogy ki a gyilkos. Még kettő embert kellett megölni ehhez. Ezt követően a rendőrség verte a mellét, hogy milyen hatékonyak. Hatékonyak pedig akkor lettek volna, ha az alap DNS profilokat elemzik. Utána lehet nézni.

Budapesten van egy profi DNS szakértó a Lenhossék utcai Kórbonctani Intézetben. Nem akarom leírni a nevét. Vele akar rivalizálni a Bszki szakértője, akinek 3 év kellet ahhoz, hogy egy ügyben véleményt mondjon.Ő annyira szakértő, hogy Szentkirályszabadján még kettő embert öltek meg ahhoz, hogy szakvéleményt adjon ki. "

a teljes cikk : http://kuruc.info/r/35/35168/

 

 

 


2009.02.11. 22:17 Idézet
A szerb-magyar gúnyhatáron fekete Mercedes gördül a vámosokhoz, benne erős emberek.
- Hová mennek?
- Enying, izé, Esztergomba, várost nézni, kikapcsolódni.
- Fegyver van maguknál?
- Természetesen nincs.
- Tessék, itt van egy pár....

2009.02.11. 20:19 Idézet

http://csucsuka.blog.hu/2007/10/30/biszku_bela_nyilt_levele_a_csucsuka_blog

Ehhez már nem is lehet mit hozzáfűzni.


2009.02.11. 19:17 Idézet

http://csucsuka.blog.hu/2009/02/11/m_peter_gyorgy_nyilt_levele_a_magyarororsagi_rasszizmusrol

Ezt muszáj elolvasni!


2009.02.11. 10:16 Idézet

SlipVik-
   - nek van igaza abban, hogy nem vagyunk kevesen, csak nem tartunk össze!

 Semmit sem tudtok, tudunk tenni (.. bár ez utóbbi : azélt fals megállapítás az én szemszögemből, mert ...mindjárt meglátjátok!)
  amíg valóban nem üttök.ütünk - vissza!
Egy másik történet:
Volt egy roncs az udvarban. Valamelyik cigány (11 éve!!!) megkérdezte: mi a szándékom vee? Mondtam: vidd.(nagyon sok cigány emberről tudom, hogy gyűjtésből, és egyéb fizikai munkából él, és úgy gondolom, ugyanúgy, mint a légyre, a patkányra, és a csótányra szükség van, így rájuk is , hiszen különben ellepne a szemét - Mindenféle pejoratív értelem nélkül mondom ezt!- ... ma sajnálom őket, mert valójában ők a mai helyzet szenvedői) Tehát: Vidd!
 A rokonai többször kérdezték: Mikor jöhetnek érte? Mivel azokat nem ismertem ennyire, megmondtam: Ők nem jöhettnek!  Felháborodott valamelyikük , (a képe az új videókban látható (160 cm, tehát egymaga képtelen bármire), mert az szerinte az övé!!!- már
 Egyszer mentem haza egty karate bemutatóról ( a fiam szerepelt rajta) és az egyik szarházi megállított. Azt mondta (egyik kezemben az asszony, a másikban a gyerek)- ha nem hozhatják el a roncsot, akkor ellopatja!
 Figyeltél? Meg lettem fenyegetve!!! (remélem a tetves cigányvédők - akik pillanatnyilag elhatárolódnak- is olvassák!
Na akkor "határoldtam" el - végleg- a tetvektől. Diplomatikusan azt monjdtam:"Ha eddig békében éltünk, most ne tegyünk másképp, mert Neked is van  gyúlékony családod... meg a családod családjának is, három ember miatt kár lenne 30 embert temetni..."
 Én azóta... keveredtem konfliktusba, de általában megoldottam.. Néhányan összefogtunk, és szívesen szét.b...uk bárki fejét. Ha esetleg valami történne akármelyikünkkel? sok-sok cigánygyerek és felnőtt látná a kárát, mert van akinek itt sincs mit féltenie. Véső soron (amikor a tetves áruló zsaruk bevisznek mindenkit... egyikünknél - akit semmi nem érdekel- marad egy szál gyufa.
 A cigány ugyanis olyan mint a kutya. Egy bizonyos szintig falkában marad, de ha néhányat kicsinálsz közülük, akkor a többi odébb megy.
 Persze ez csak "helyi érzéstelenítés" de amióta rájöttem, hogy hiába üvöltök, azóta a saját helyzetemmel foglalkozom. Maxí: példával szolgálva próbálok utat mutatni, de semmi képpen sem direkt módon segítve.
 Adig ugyanis, amíg a magyar- magától- alacsonyabb szinteken nem fog össze a saját érdekében, addig hiába vezeti valaki őket, mert pont a saját szintjén tagyadja meg a vezetőit, és önmagát. Akár magát is megcáfolva 2- kettő forintért!!!


2009.02.10. 20:17 Idézet

Igen Dyen, rohadna le a keze az összes ilyen állatnak! Én mondjuk jobban örülnék neki, ha levághatnám neki tőből mindkettőt!

Véleményem szerint nem vagyunk kevesen. Az a baj, hogy a legtöbb ember nem mer semmit tenni, mert örül, hogy van munkája, örül, hogy valahogy nevelni tudja a gyermekeit. Sajnos hamarosan eljön az ideje, hogy a hétköznapi ember baltát fog a kezébe és írtani fogja a tetveket, mert kénytelen lesz, mert másként nem tudja majd megvédeni gyermekeit vagy önmagát!


2009.02.10. 19:57 Idézet

http://kuruc.info/r/35/35083/

 


2009.02.10. 19:19 Idézet

Most végeztek a zsaruk. A szívem szakad meg szegény gyerekemért. Szegény embert még az ág is húzza, mondhatnánk. Én is azt mondom, hogy rohadna le a keze az ilyennek.

Peth, már értem haragod. Én is el vagyok keseredve, mert tehetetlenek vagyunk. Kevesen vagyunk és nincs semmi eszköz a kezünkben.


2009.02.10. 18:41 Idézet

Dyen!
 Különböző okok miatt kedvellek.
 De most akkor is konkrétan megmondom: A mi (magyarok) hibánk, hogy hagyjuk!

Hozzám is törtek be 4 éve, szenteste előtti nap.Velem szemben egy mező van, onnan jöttek. A kutyámat leriasztották. A kompresszort (30 kg) is kicipelték, de az utolsó pillanatban odaértem. ( A Jóisten segített)
    A 17 éves tolvaj sírva könyörgött, hogy ne jelentsem fel, mert az édesanyja...(aki valóban dolgozik, de ilyen szart hozott a világra- ezzel bizonyítva, hogy a cigány genetikailag hajlamos a bűnözésre). A lényeg, hogy a srác telefonja leesett, hozzám került. Szóltam a polgárőröknek (mert a zsarukat utálom)- ők szóltak a zsaruknak, (mert kötelező.) A polgárőrök megkergették a tolvajokat, de amikor ezeket a rendőröket segítségül hívták, ez nem mert menni, mert... szerintem rossz oldalon jött ki az anyjából. A lényeg az, hogy összevesztünk a rendőrrel, akit végükl az intelligensebb kolléga csitított le. (az én pénzemből erre tellett.
 Elkapták a betörőket. 12 rend beli betörés után kaptak 2-2 évet felfüggesztve. A bírónő előtt (kérésemre: a jegyzőkönyvön kívül) megmondtam, ha az utcámba jönnek, szét b... a fejüket. Azóta többször került sor erőszakos "hogyishívjákra", de egyszer váratlanul kaptak el. (kismotorról ütöttek le, vagy szorítottak le- máig sem tudom)  Azóta nem látok az egyik szememre,  A zsaruk a Merényi kórházban azt mondták: "egyértelműen idegenkezűség, de nem kezdők tették, mert az amnéziám annak köszönhető, hogy mindkét oldalról, és hátulról is ütötték a fejemet" (valódi motoros balesetnél "szembe jött a fa" csak egy oldalról sérültem volna, de nem csak a fejemen)
 Aztán jött a zárójelentés, és a tetves-mocskos állatok megbűntettek 50 000-re, mert nem volt rajtam bukósisak. (remélem, hogy a pénzemen valamelyik tetünek tellett a nyralásra, de  a kölke bele is fulladt a balatonba!)

A szerszámaim nagy részét megkerestem magam, mivel azokat valószínűleg másnap akarták elvinni a mező különböző pontjairól. (Használt áron!!!)100 000 Ft. értékű  szerszámom azonban eltűnt, amit állítólag perelhetek. De a tetű bírónőnek valószínűleg nem kell gondolkodni azon, hogy akkus fúró nélkül dupla annyi idő becsavarozni egy srófot. 
 Minden cigány átkozott legyen, aki a magyarok pénzéből szüli és zabáltatja a kölkét. Annak a cigány képviselőnek is a "Devla" vigye az előre, és visszamenőit, aki a pártjukra áll, illetve a konfliktust meglovagolva megtagadja a saját fajtáját... de másnap ugyanúgy beléd döfi a kését!


2009.02.10. 11:45 Idézet

 A SZEMÉT,  ROHADÉK CIGÁNYOK betörtek éjsazaka a lányomékhoz Nagytétényben!!!

Nem is akarok belegondolni, hogy mi lett volna, ha felébrednek!

Onnan tudom, hogy cigányok lehettek, mert a fogasról a kabátjaikat, cipőiket is elvitték. Persze még egy csomó műszaki cikket is. Legalább hárman lehettek, mert annyi mindent vittek el.

A rohadékok nagyon elszemtelenedtek. Remélem tényleg jönnek a szerbek egy kicsit rendetrakni!


2009.02.10. 11:34 Idézet

 Hogy az ország vezetése mennyire primitív, azt alapvetően 3 dologból lehet gyorsan, és reálisan lemérni.
A közbiztonságból
Az oktatásból
És az egészség ügy helyzetéből.

A Q közbiztonságot nem említem, mert nincs (itt eleget olvashat a közbiztonság hollétéről az idetévedő)
Az oktatásról csak annyit, hogy maguk a közalkalmazottak (tanárok, és vezetőik )sem tudják követni az előírásokat. Ma már az sem mindegy, melyik általános iskolába jár a gyermek, és  több fajta értetségi létezik, de az iskolából kikerült szakképzett szakmunkások a segédmunkás szintjét sem ütik meg (tapasztalatból tudom), a felső oktatás privilégium lett, de pl. egy tervezőmérnök képtelen kimérni két szemben haladó villamos helyszükségletét (ld.Szabadsághíd) Tehát az oktatást is lezüllesztették.
 Az egészségügy esetében már sírni sincs kedvem. Egy szívműtétre több hónapot kell várni (hátha addig elpatkol az illető) de a munkanélkülitől is járulékot szednek. Az orvos csalásra kéri fel a beteget, hiszen: ha a beteg "papíron "  bent fekszik, az után pénzt kap. A gyógyszerek forgalmazása után pedig a háziorvosok kapnak ajándékokat.
 
Mostani háborgásom apropója: A fiamat versenyre szeretné vinni a jövő héten az edzője. Utánna jártam a sportorvosi papírnak. 15 km-re tőlünk, készítenek ilyet, de a mi községünk lakói nem ebbe a körzetbe tartoznak. Csak a Rókus korházba mehetünk, de ott több hónapos várakozás van.
 Aki erről tehet, annak azt kívánom, soha ne legyen szüksége sportorvosra a fogyatékosságai miatt. Szemét dilettáns ökör ez is.... És szintén az én pénzemből él, de remélem nem sokáig!


2009.02.09. 23:15 Idézet

"crampus | 2009. február 9. | 21:56:37

Szervusztok adófizető és tisztességes magyarok. Én egy átlagos magyar vagyok. Törvénytiszteló, adófizető és tisztességes munkából élek.Szeretem a békét. Ezek a cigányok most túlmentek a határon. Szeretnék valamit tenni... egyelóre csak annyit tudok, hogy minden fórumon részt veszek ami segíthet a cigányok megregulázásában. A napokban fegyvereket is beszerzek, és meg fogok jelenni személyesen olyan helyeken, ahol tisztességes magyarok félnek. A ............ mozgalmat sajnos csak néhány millió Ft-tal tudom támogatni,de majd az adómon lespórolom mostantól. Ha ez kell."     Nol


2009.02.09. 19:14 Idézet

 Drazsé, ma reggel mondta: (gondolom a szokásos undorító mosolyával) " A rendőrség mindent megtesz a közbiztonságért. Nem ennek az ügynek a kapcsán, hanem, mert mindig is megtett mindent. Mindenkit óva int az önbíráskodástól... és a bűnnek nincs bőrszíne!"
  Innen lacházáról üzenem a szerbeknek:
Ezért a gyilkosságért (is) leginkább Drazsé a felelős!
Ha már az olaszliszkai esetnél elismerte volna a tetves ingyenélő vezetésünk, hogy cigánybűnözés van, és ezt törvényes módon visszaszorították volna, ha Nóri, vagy a ráckevei lány, vagy az összes többi esetben, például a múltkori, és előtte történt tanárverések esetén megdolgoznának a pénzükért, intézkednének a cigányjelenség ellen, akkor szombaton nem történt volna meg ez a gyilkosság.
 Ha én, magyar ember- összeverem egyx tetves dsipszi fejét (feltéve, hogy rájönnek ki volt) engem meghurcolnak, de a tetves cigányt karhatalommal védik! Mi a szart akarunk itt szavazással, és igazságba vetett hittel?
 VISSZA KELL ÜTNI: KEGYETLENÜL!
 Igenis a szerb maffiózók kellenek ide, mert mi, magyarok nem tudtuk szétverni a mocskos állatok fejét.
 Ezek a rohadék zsaruk pedig, még meg is védik a bűnözőket. A mi pénzünkön.
 ÁTKOZOTT LEGYEN? AKI A CIGÁNYOK OLDALÁN A MAGYAROK ELLEN TESZ EBBEN  AKEZDŐDŐ HÁBORÚBAN! ( a zsarukra is vonatkozik! Hiszen, ha engem olyasmire kényszerítenének a hivatásom miatt, amit aljasságnak, igazságtalannak tartok, azt megtagadnám, és inkább kilépnék a kényszerkeretek közül!) A SAJÁT GYERMEKÉN ÉREZZE MINDEN SZEMÉT ÁRULÓ MAGYAR AZT, AMIT A MA MEGGYALÁZOTT GYERMEKEK SZÜLEI, ÉS nÓRI SZÜLEI, ÉS A tANÁR GYERMEKEI, ÉS A... ÉREZNEK!
 Erre kérem a jó Istent!


2009.02.09. 18:06 Idézet

Megy minden tovább!!

Naponta 2-3 utcai rablás-fényes nappal!

Pedig állitolag tele van a város rendörrel.

http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/ujabb-utcai-tamadas-volt-miskolcon/cn/news-20090209-04405712


2009.02.09. 17:17 Idézet

Senki nem fog idejönni!

Ezt nekünk Magyaroknak kel megoldanunk.

Egy népszavazási kezdeményezéssel!

Másként nem fog menni.vagy nem ugy ahogy a nép szeretné.

kb igy:(kérdéseket át lehetne irni-kiböviteni-)

Valami jogtodonak el kellene már inditani valamiféle népszavazási kezdeményezést ez ügyben.

Amerikai tipusu jogokat a rendöröknek.

Börtönökben minden kedvezmény megvonását.

Halmazati büntetés gyakorlatának eltörlését.

Büntetési idök megduplázását.

Halálbüntetés visszaállitását.

Mindenféle segélyezés megreformálását.

stb..stb.stb.

Ezt biztosan aláirná vagy 1 millio ember!!!


2009.02.09. 13:35 Idézet

SlipVik!!

Teljesen igazad van .Én ezt úgy értetettem, hogy ők sok évig háborúztak tehát elég tökös legények és remélhetőleg lezúzák az egész cigánysort. Bár valószínüleg ez nem fog megvalósulni úgy érzem. Amúgy meg szép és célravezető dolog az összefogás de ha a saját rendőrségünk minket csuk le akkor azért kicsit más a helyzet. És ezeket a tetveket védik.  


[850-831] [830-811] [810-791] [790-771] [770-751] [750-731] [730-711] [710-691] [690-671] [670-651] [650-631] [630-611] [610-591] [590-571] [570-551] [550-531] [530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1] [Archívum]

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.03.18. 15:14
2016.03.18. 09:59
2016.03.18. 09:09
Friss hozzászólások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

    látotagó olvassa a lapot

 
dumasarok
Írj nyugodtan!
 
Látogatók száma
Indulás: 2007-04-09
 
Legjobb lapok
 
Naptár
2024. Február
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
01
02
03
<<   >>
 
Óra
 


 

 

 

EZ 

ITT

 A
  
   REKLÁM
   

HELYE!

 

 

  

     

 

 

  

 

 

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77