Peth könyve Versek, prózák, vélemények/ épületgépészet, építészet.
Peth könyve Versek, prózák, vélemények/ épületgépészet, építészet.
 
Menü
 
MŰVE(lete)IM
 
ÚJ MENÜ
 
Peth könyve

 

         

A Peth könyve olyan  MAI blog, melyben helyet szeretnénk adni a kortárs kultúrának, kortárs politikának, és a kortárs gondoknak.

A lapot, Maryanna építette 2007-ben, eredetileg írótársaim, és saját műveim közlésére, de ahogy az idő múlik, az olvasók, látogatók igénye, és érdeklődése is változik.  

A "Mindenkié"   rovat a napi gondokat tárgyalja. Régebben sokan írták meg saját véleményüket itt,, hiszen ez a rovat ezért mindenkié. 
A"Lakásom"rovat azokkal a kérdésekkel foglalkozik, melyekről másutt csak nehezen, és mindig a haszonszerzés okából olvashatunk. Több, más-más területen jártas szakember segít azoknak a problémáknak a megoldásában, melyekkel mindannyian találkozunk, csak esetleg lusták vagyunk a válasz után járni.     
A"Műveim" rovatban saját gondolataimat, verseimet olvashatja a kedves idelátogató.
A "Mit hoztál"" rovat, mások, saját maguk által fontosnak tartott gondolatokat közöl.

 A lap jobb oldalán akárki üzenhet az üzenőfalon. Itt várom azokat a szakmai kérdéseket is, melyet barátaim segítségével, a lehető legérthetőbb módon válaszolok meg ugy, hogy a válasz, mások számára is hozzáférhető legyen.    


Reményeim szerint ismét egy olyan internetes oldal használói lehetünk, mely sok fontos információt juttat el a látogatóhoz. Kérek mindenkit, szánjon egy csep időt arra, hogy megfogalmazza gondolatait itt, ahol mások is okulhatnak belőle. Sokan gondolják, hogy a kisebb látogatottságú lapok tartalma nem jelent különösebb lényeget, de paradoxmódon ezeknek a lapoknak az információi sokkal messzebb jutnak, mint az áradatbanközölt, nagy látogatottságú lapok dömpinghírei.
 Hasznos időtöltést kíván : Both Péter, és társai!  
                                   

                         

 

 

 

 
Mit hoztál?
 
 
Kedvenc amatőreimtől
 
Gyerek-sarok
 

Bölcsességek

____________

 

 

 

Szabadidő, segítség...
 

Lap tetejére

 
Fórum
Fórumok : Fórumok: 

Témák: Hozzászólás (Utolsó)
Kispesti Uszoda

Ez a rovat annak érdekében jött létre, hogy a Kispesti Uszoda, mint a Magyar problémák maketje, ne merüljön feledésbe mindaddig, míg a problémák okozói nem felelnek a tetteikért.
 Aelöljáróban az alábbi eseményeket kívánom közölni mindenkivel, aki nyugodtan fürdőzve ebben az intézményben azt hiszi: "Fizettem valamiért, hát megkapom érte a szolgáltatást".
 Az uszoda igazgatója pillanatnyilag betegállományban van, tehát a TB pénzén vedeli a sört, miután tönkretette a rendelkezésére álló teret.
 Munkaügyi pert, és büntetőeljárást indítottunk ellene, de ez Magyarország, és itt a jognak egy furcs, újfajta értelmezése lévén nem lehet igaza annak, aki nem a megfelelő talpat nyalja. Ímmár nyíltan kijelenthető: "A Magyar jogrendszer szelektíven vonatkozik egyszerű polgárra, és afelettük álló vezetőkre"... de ahogy Széhenyi gróf mondta: "...népben a hiba!"
 Tapasztalatunk szerint a politika szenvedői mindig hamarabb megúnják a harcot, mint az élvezői. Fegyvernemek terén is sokkal rosszabbul állunk, de most jónéhányan mégis azt monduk: ELÉG VOLT!
 Eztán nem telhet el nap, hogy legarább egy apró szöget bele ne vernénk abba a koporsóba, amely végül is rá fog zárulni arra az emberre,(emberekre) aki azt hitte: a szerencse öröre mellé szegődött.
 Mivel a  hivatalos fórumok lassan, és hanyagul végzik dolgukat, az egyszerű emberekre bízzuk az ítélkezést: Íme a tények, amelyek remélhetőlegeszébe jutnak a kedves olvasónak, ha megpillantják a szereplőket a benzinkútnál, vagy a gyógyszertárben... ne adj Isten, a kocsmában. Reményeim szerint tudják, hogy akkor mi az elvárható teendőjük!
 

Feljegyzés, Geleta Károly, 2011 Július-2012 március közti életveszélyt, egyéb személyi és anyagi kárt okozó törvény, illetve szabályellenes cselekményeiről:

 

       A feljegyzés, a teljesség igénye nélkül felsorolja azokat az eseményeket, melyek közvetlen, vagy közvetett veszélyt, és egyéb kárt okoztak a Kispesti Uszoda intézménye, látogatói, és alkalmazottai részére. Ezen feljegyzés, irányadó lehet az esetleges ügyészségi eljárás, illetve nyilvános közlés tekintetében. Ezek szükségét pedig, az említett tények, események súlya, a már realizálódott negatív következmények, illetve a logikusan várható, később bekövetkező komolyabb problémák reális veszélye indokolja. Mivel az említett problémák tekintetében a jogrend betartásával az intézkedésre jogosult személyeket, szerveket kimerítően tájékoztattuk, de azok a problémák elismerésén kívül egyéb módon nem reagáltak, szükségesnek tartjuk a Fővárosi Ügyészség, és a nyilvánosság értesítését. Az itt felsorolt részletek az által váltak közérdekűvé, hogy a fogyasztó (látogató, és oktatott gyermek) nem csupán a szolgáltatás előírt minőségében szenvedtek (szenvednek) hiányt, de tudtukon kívül, több, vezetői gondatlanságból fakadó egészségkárosító, balesetveszélyes, és életveszélyes helyzetet kellett megélniük. Mivel a Kispesti Uszoda, az önkormányzat tulajdonában álló önálló költségvetési szerv, melyet 1988-ban a kispesti lakosok Településfejlesztési Hozzájárulásából, illetve társadalmi munkából építettek, a polgároknak, közvetlen anyagi köze is van az intézmény működéséhez. Elgondolkodtató, hogy ki, és miért engedi a laikus számára is nyilvánvaló veszélyes, és hanyag vezetést. Tény, hogy Geleta Károly, több esetben hivatkozott szomszédja, Tarnai Richárd támogatására, és kérdéses, hogy a felettes szervek hanyagságból, vagy egyéb, nem tisztázott okból engedik a jelenlegi negatív állapot romlását. Az alkalmazottak, a folyamatos psychikai nyomás miatt akkor sem merik érvényesíteni jogaikat, ha ismerik azokat. A feltűntetett időszakban, az uszoda személyzetének mintegy fele, összesen: 11 fő távozott kényszerűségből.

 A problémák észlelése után, szaktanácsot kértünk a tények igazolása érdekében, majd értesítettük

- Geleta Károlyt (továbbiakban: GK) igazgatót

-XIX. Kerületi Önkormányzatot.(továbbiakban Önkorm.)

-Állami Népegészségügyi, és Tisztiorvosi Szolgálatot (továbbiakban ANTSZ)

-Munkavédelmi Felügyeletet

-Országos Munkavédelmi Főfelügyeletet (továbbiakban OMFF)

-XIX. Kerületi Rendőrkapitányságot (továbbiakban rendőrség)

-Tarnai Richárd XIX. Kerületi Országgyűlési Képviselőt.

-Budai Gyula. Elszámoltatási, és korrupcióellenes kormánybiztost

-Fővárosi Munkaügyi Bíróságot

      Geleta Károly, a felé érkező negatív információkat személyes támadásként kezelve, nem adta jelét, hogy felmérné cselekedetei súlyát, a következmények várható esélyét, a veszélyek mértékét. Ezt bizonyítják válaszai is, melyben sportolóként, és nem felelős vezetőként reagál a jelzésekre. Mivel az életveszélyes helyzeteket fenntartva Geleta úr újabb, hasonló helyzetek teremtésével egyre több veszélyhelyzetet hoz létre a rábízott intézményben, a problémákat továbbra sem érzékelve nem várható, hogy a veszélyhelyzetek maguktól, vagy Geleta úr hozzáállásának spontán változása miatt javulnának. Az említett hatóságok, és jogi személyek ráhatása továbbra sem valószínű. A napjainkban tapasztalható káosz, előrejelzi a súlyosabb következmények lehetőségét.

        A csillagozott címszavak olyan eseményekről informálnak, melyek az alapvető logikával ellentétesen rövid időn belül, több, egymásból következő veszélyes utasítást, eseményt eredményeztek, tehát kérdésessé teszik a felelősségteljes, tiszta gondolkodást!  Geleta Károly minden esetben a hatóságokra hivatkozva állítja, hogy ő, a munkáltatótól, és a politikusoktól szabad döntésjogot kapott, rá a törvények nem vonatkoznak. Ez a többek előtt, többször tett kijelentése, egyéb irányú komoly aggályokat vet fel az általános értékrend szerint, egyszerűen gondolkodó emberben. Az eddig elkövetett cselekmények kapcsán több súlyos baleset, komoly anyagi kár, konkrét jogi sérelmek, egészségkárosodás után, akár halálos kimenetelű baleset megtörténte is várható. Ebben az esetben nem csupán Geleta Károly, hanem a veszélyes következmények lehetősége miatt értesített szakhatóságok, és jogi személyek felelőssége is tagadhatatlan.

   E jegyzetben utalást teszünk az egyes vétségek, már realizálódott következményeire jogi megvalósítására valamint a cselekményeket igazoló tárgyi, és személyi bizonyítékokra Az esetleges eljárás során mindazon személyek jogorvoslata szükségessé válik, akik a munkáltató miatt kárt szenvedtek. Az itt felsorolt hibákat, és egyéb problémákat igazolják az online fórumon történt hozzászólások, az intézmény véleménykönyvében tett megjegyzések, illetve az eljárást szorgalmazó

2 (2012.06.14.)

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.03.18. 15:14
2016.03.18. 09:59
2016.03.18. 09:09
Friss hozzászólások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

    látotagó olvassa a lapot

 
dumasarok
Írj nyugodtan!
 
Látogatók száma
Indulás: 2007-04-09
 
Legjobb lapok
 
Naptár
2024. Február
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
01
02
03
<<   >>
 
Óra
 


 

 

 

EZ 

ITT

 A
  
   REKLÁM
   

HELYE!

 

 

  

     

 

 

  

 

 

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77