József Attila                                     A nónémi Gázspár
  Kertész Leszek                         Akar a franc kertész lenni

Kertész leszek, fát nevelek,                 Feka vagyok, fákat lopok

Kelő nappal én is kelek                       Korán kelni, sosem szokok

   áá-á.áá-áá-á.áá-ááá                             áá-á.áá-áá-á.áá-ááá

Nem törődök semmi mással,               Sose, senkit se nem szidok!
_{Csak a beojtott virággal.                                        Csaka zanyád!...hogyha hagyod!}
   áá-á.áá-áá-á.áá-ááá                               áá-á.áá-áá-á.áá-ááá

Minden beojtott virágom,                     Minden sarki uccalyányka
Kedvesem lesz virágáron,                    Háromszor lesz megcsinálva

      áá-á.áá-áá-á.áá-ááá                           áá-á.áá-áá-á.áá-ááá

Ha csalán lesz, azt se bánom,                Ha család gyün, asse bánom,
Igaz lesz majd a virágom.                      Van mán itten tizenhárom!

   áá-á.áá-áá-á.áá-ááá                              áá-á.áá-áá-á.áá-ááá

Tejet iszok, és pipázok,                         Fröccsöt iszok, és bagózok      

Jó híremre majd vigyázok.                     Hótziher, hogy nem melózok!   

    áá-á.áá-áá-á.áá-ááá                              áá-á.áá-áá-á.áá-ááá
                                                 
Nem ér engem veszedelem,                    Nem ér engem semmi bajság
Magamat is elültetem                              Lehányom a rendőr sarkát

   áá-á.áá-áá-á.áá-ááá                               áá-á.áá-áá-á.áá-ááá

Kell ez nagyon, igen nagyon,                   Kell a lóvé nagyon-nagyon

Napkeleten, napnyugaton.                       Mer a gépbe bedobhatom

   áá-á.áá-áá-á.áá-ááá                                áá-á.áá-áá-á.áá-ááá

 Ha már elpusztul a viág,                         Ha mán megdöglött a libád
 Legyen a sírjára virág                             Ne fod aztat miránk!

    áá-á.áá-áá-á.áá-ááá                               áá-á.áá-áá-á.áá-ááá



 

Tisztelet a kevés kivételnek

Sima síkság a csontok alatt
Isten adott ilyen agyat
Rántott velőnek nem kellett
Nyakam bánja ezt a terhet
A fakabát furcsa szerzet

Csíkos botom fúdekemény
Az asszonkám bánja: szegény
Másik botom lóbálgatom
Nem műxik már, ha akarom
El is zsibbadt az alkarom

"Hun" is kéne már dolgoznom?
…Jobb is erre nem gondolnom!
”Szolgálunk…” és nagyon félünk
Ha betőtjük negyven évünk,
Nyugdíjunkból jól megélünk

Ünnepnapon háromezren
Őrködünk a közterheden
Opellel a seggünk alatt
Áthághatunk minden falat,
A törvény szava nálunk marad

Ha a cigány éppen lopik
Elfutunk egész’ Záhonyig
Miér mindig rossz irányba?
Tanútuk az iskolába:
Ez a barázdák hiánya
 

Romlott "Drazsét" szopogatunk
Megtagadjuk saját fajunk
Három lábút kezelgetünk
Ettül nő meg a farzsebünk
Nem sül ki a csipás szemünk!

A mi munkánk nagyon komoly!
Ne legyen a szádon mosoly!
A rendőrviccek hazugságok!
(Szépítik az igazságot)!
Ne tudd meg a valóságot!

Gordonka

Fekete felhők mögött kórót csámcsogó Magyar gebék:
lesik a fájó holnapot.
Hamisan cseng a Gordonka hangja, de ma még
hallod. Ma még hallgatod,
 hogy: „nagyon fájni fog!”
 
Élesen látod, cseppnyit sem vágyod a holnap szép ígéretét!
Gordonka eljátssza újra és újra:
”A tegnap ennyit ért, fizess a holnapért!”
Valaki a dalra az ütemet rúgja.
A Furcsány’ rendezett film tovább forog.

A tegnap után, tán a holnap jön!

S mert szégyelli az élő percet!
Sunyítva tovább kúszik, nem köszön!
A Gordonka hangja néhány fals tercet
vonít…

… a szél a félig „kész” családok betört ablakán keresztül.
A Gordonka hangja nem hallgat el!
Egyenes gerinc reccsenése az éhes gágogásában elmerül,
Ég veled Magyar? Vagy harcra fel!
Amit

ma megtehetsz, azt tegnapra ne halaszd!
Mert Gordonka szóra a holnap nem  jön el.
Ha ölbe tett kezekkel várod a tavaszt…
Az itt lesz, de addigra éhen veszel!
 

S ha sírjaink fellett majd Gordonkán húzzák a Magyarok utolsó dalát
Késő lesz akkor az embert legyőzni Vagy vágyni a dicső halált!