A kiskörúton mászkált céltalanul. Normális esetben ez volt a munkahelye. Nap mint nap totyogott az autók közt a piros lámpánál azért a néhány forintért amiről sokan azt hiszik, több ezer… vagy még annál is több.  De most nem volt kedve dolgozni. Egy vers járt a fejében, amit akkor olvasott, amikor még volt otthona.

Egy kisfröccs az ára az értelemnek!
Nevess ha jól esik, már nem zavar.
Lehet: a holnapot nem élem meg.
Ágyam a szülőföld, párnám azavar.

Az öreg hold minden nap hintázik felettem...
Szebb jövőt hazudott egykor.
Szürkülő múltamat magamba temettem,
 Mert ez Új világ...és hozzá az új bor!

Kérdenéd miért nem könnyezem... mégsem?
Mert látom a holnapod a borban!

Ma könyörgőn tekint rád két szemem kéken- (zölden))
...De holnap a poharam hozzád koccan!,,,,

Meeert:
 EGY kisfröccs az ára! Az EGÉSZ világnak!
Te sem vagy sokkal több nálam!
Hisz: köpnek, majd kik ma még mögötted állnak... 
                               ...és úgy imádnak.... mert parancsra várnak!)

LÉPJ HÁT BE! ...

TIÉD A VÁRAM.

„De mi volt a címe? Az a srác írta, amelyik minden rajzhoz költött egy „ajándékverset” amelyik tetszett neki.  Emlékszem, mennyire megdöbbentem az utolsó sorokon. Nem gondoltam, hogy egy hónap múlva enyém lesz az a vár. „
… Ember mindig remélj!... szólt az egyik autóból hangosan. Közeledett a karácsony, és ilyenkor mindig lassabban vert a szíve. Nem szeretett visszaemlékezni, mert  fájt… de most mégis. Vissza kellett: A Taxiban ültek hárman, és puficsizmát kerestek a lányának, mert akkoriban ez volt a divat. Jártak már a Corvinban, az Úttörő Áruházban, és a Gólyában is, de sehol nem találtak olyat, ami tetszett volna. Kőbányán laktak, és azért ültek Taxiba, mert ő ragaszkodott hozzá, hogy egyszer ők is luxuskörülmények közt utazhassanak. Ugyanolyan hideg volt, mint most. Csak akkor volt miben bízni. A lakásban majd felengednek a fagytól. Az utcán más volt a helyzet. Farkas hidegben, Farkas törvények… hiszen „Ember embernek farkasa”… elmosolyodott a párhuzamon.
„Miért? Miért nem tapostam én is úgy, mint mások? Vagy miért nem lettem tovább szolgáló katona? Most nyugdíjam lenne…Mert ilyennek születtem. Mert nem mindenkiben van meg az adottság. Mert nem tudok lopni… Mert dolgozni kellett. Egy esztergályos ne álmodozzon, hanem teremtse meg a családnak amit csak tud!”
 …és ő megteremtette. Minden évben elmentek nyaralni, és soha egy forint adósságuk sem volt, de aztán megszűnt a MOM. Egy darabig akadt még munka, de beütött a krach. A felesége betegsége minden pénzt elvitt, de hiába. A halálos ágyán annyit kért: „Vigyázz magadra és a lányra! …és egyél rendesen!”. Utána minden megváltozott. A nap nem jött fel többé. Nem olvasott több könyvet, és nem nézett tévét sem. A lánya Kanadába költözött, és neki senkije nem maradt. A barátai, akik egykor kölcsönkértek, elfordultak tőle, de nem haragudott rájuk. Aztán dolgozott egy cégnél, ahol nem fizették ki 3 havi fizetését, és utána egy iparosnál fillérekért, de az utolsó két héttel még ma is tartozik. Épp a napokban találkozott vele. Odalépett a méregdrága járgányhoz, és illendően köszönt. A sofőr nem átallotta lehúzni az ablakot, csak hogy orálisan belerúgjon egyet.
- Ne kéregess, menj el dolgozni!
- Önnél van munka?
- Van, de nem az ilyen szakadék kódisoknak!
- És mostmár kifizeti? - hajolt közelebb a félig lenyitott ablakhoz. A „főnök” még most sem ismerte meg, ami nem csoda, mert egy év alatt igencsak megöregedett az akkor még borotvált arca. A sűrű szakáll mögül sejlő foghíjas mosoly felingerelte a főnököt.
- Miről beszélsz! Neked csak piára kéne a péz. Igyá vizet! … kódis!- szólt vissza indulás közben.
„ Hmm… remélem megveri az Isten, mert ezek azt hiszik mindenkin keresztül tiporhatnak, de Isten mindent lát! Talán csak engem nem… Persze a világban mindennek megvan a helye. Az enyém itt van és kész. – piára kell…- mi köze hozzá, ha egyszer ideadta. Az már nem az övé. Ha megvarratja a drága ruhát, a szabót sem kérdi, mit csinál a pénzével! Én is ember vagyok, nincs köze hozzá, mire költöm.
Egyébként is tőlem vette el!”
 Kiért a Duna- partra. A szürkülettel a jégdara is megérkezett. Ő leült az híd alá, és elővette a legolcsóbb üdítővel higított teszkósbort. Pocsék íze volt, de nem azért itta. Megtanulta, hogy a cukor, hatásosabbá teszi azt a kevés alkoholt, ami az életet jelentette számára. Amikor kitették a lakásból, egy darabig a hajléktalanszállón aludt, de ott kutyavilág uralkodott. Ellopták a kabátját, és a fél pár cipőjét. Mindig időben be kellett érni. Viszont akkor nem tudott kukázni.
„Emlékszem, a lányom kérdezte, miért turkál a bácsi a kukában. Akkor még csak a visszaváltós üveget, meg a  száraz kenyeret szedték ki az emberek, de azt is eladták valamelyik disznótartónak. Most meg azt zabáljuk, amit a patkány kiköpött már előttünk. A sörösdobozokért meg épp egy forintot adnak a méhesnél, de azért is folyik a harc. Franc ebbe az egészbe. Egyszerűbb lenne a Dunának menni.”
  Ezért kellett az alkohol. Más a mélyszegénység. Nekik könnyebb, mert hiányzik valami. Valami cél. Ruha, vagy étel, vagy villany. Valami, amitől jobb lehet az élet. A nyomorúság annyival rosszabb, hogy itt már szó nincs hiányról, csak kínról, amit valahogy el kell viselni.
„Elviselni a gondolatot, hogy hova jutottam…. elviselni az embereket, akik gyűlölnek… elviselni a tetveket, amik marnak… elviselni a saját szagomat… és elviselni az életet, amit Isten adott. Nem lehet. Ha gondolkodnom kéne, az jobban fájna, mint az éhezés, a fagy, vagy az emberek nézése. „
 Ivott a borból, és gondolkodni kezdett. Homályosan, össze- vissza. Már nem fázott, és nem is volt éhes. Egy dal járt az eszében, amit az egyik hajléktalan putriban hallott. Két fiatal dobolta, és reppelte halkan… a fejében…
„Az utolsó vers
Mondjátokhogybolond vagyok!
Százforintértmindentadok!
Talánnemisérdekeltek
Ördögvigyenbenneteket!
Nemkerültemelamelót
Desohasemsemmimsevót
Kicseszettazéletvelem
Ezérkellettlezüllenem
Holittlakomholottlakom
Aluljáróazotthonom
Ennélrosszabbúgysemlehet
Leszaromazéletemet
Százforintkétkisfröccsára
Nemtudommijönutánna
Százforintértannyitadok
Nemérannyitavagyonod!
Ennyipénzérthaakarod
Afélvesémmegkaphatod
Holnapramégottatüdőm
Utánnamegazagyvelőm
Hakérdezedszégyenleme
Aválaszom,mértkellene?
Sosemcsaltamnemisloptam
Nyomorombanmagyamvoltam
Hogyhaegyszermajdmeghalok
Virágotmajdnehozzatok!
Igyatokmegegyüveggel
Szar az élet! Fel a fejjel!”………………..