Peth könyve Versek, prózák, vélemények/ épületgépészet, építészet.
Peth könyve Versek, prózák, vélemények/ épületgépészet, építészet.
 
Menü
 
MŰVE(lete)IM
 
ÚJ MENÜ
 
Peth könyve

 

         

A Peth könyve olyan  MAI blog, melyben helyet szeretnénk adni a kortárs kultúrának, kortárs politikának, és a kortárs gondoknak.

A lapot, Maryanna építette 2007-ben, eredetileg írótársaim, és saját műveim közlésére, de ahogy az idő múlik, az olvasók, látogatók igénye, és érdeklődése is változik.  

A "Mindenkié"   rovat a napi gondokat tárgyalja. Régebben sokan írták meg saját véleményüket itt,, hiszen ez a rovat ezért mindenkié. 
A"Lakásom"rovat azokkal a kérdésekkel foglalkozik, melyekről másutt csak nehezen, és mindig a haszonszerzés okából olvashatunk. Több, más-más területen jártas szakember segít azoknak a problémáknak a megoldásában, melyekkel mindannyian találkozunk, csak esetleg lusták vagyunk a válasz után járni.     
A"Műveim" rovatban saját gondolataimat, verseimet olvashatja a kedves idelátogató.
A "Mit hoztál"" rovat, mások, saját maguk által fontosnak tartott gondolatokat közöl.

 A lap jobb oldalán akárki üzenhet az üzenőfalon. Itt várom azokat a szakmai kérdéseket is, melyet barátaim segítségével, a lehető legérthetőbb módon válaszolok meg ugy, hogy a válasz, mások számára is hozzáférhető legyen.    


Reményeim szerint ismét egy olyan internetes oldal használói lehetünk, mely sok fontos információt juttat el a látogatóhoz. Kérek mindenkit, szánjon egy csep időt arra, hogy megfogalmazza gondolatait itt, ahol mások is okulhatnak belőle. Sokan gondolják, hogy a kisebb látogatottságú lapok tartalma nem jelent különösebb lényeget, de paradoxmódon ezeknek a lapoknak az információi sokkal messzebb jutnak, mint az áradatbanközölt, nagy látogatottságú lapok dömpinghírei.
 Hasznos időtöltést kíván : Both Péter, és társai!  
                                   

                         

 

 

 

 
Mit hoztál?
 
 
Kedvenc amatőreimtől
 
Gyerek-sarok
 

Bölcsességek

____________

 

 

 

Szabadidő, segítség...
 

Lap tetejére

 
novellák
novellák : Kiközösítés

Kiközösítés


    

                                             Kiközösítés         (stílustanulmány a 30 évvel ezelőtti szleng "kultúráról")

                         Néhány pillanat a távolabbi múltamból:
 
 
 Tizenéves lehettem , nem emlékszem pontosan, azt azonban tudom , hogy én a ’b osztályba jártam a nem kimagasló életkörülmények közt élő, vagy szín ötös eredményeket produkáló, pártvonalon... tanulók közé. Az ’a –sok 3.tól , tehát kb. egy éve Oroszt tanultak /Ma bizonyára perfektek/ Később –mivel az „elvárási keret” határán voltam és az a'-s tanító-néni is kedvelt , átvett volna az a'-ba, de még a „realizálás” előtt afférom támadt egy sráccal. Mehettem a tanáriba, ő az orvosiba a szüleim pedig „konzultációra”. Asszem’ a kollégám tán elesett és beverte a fejét (szerintem én nem is tehettem róla) –talán a szemét is , valami tompa tárgyba. -Ja meg az orrát. Iszonyúan szerencsétlen eset...
 Persze a 11 tesója meg azt gondolta , hogy én verhettem szét-a kis "majmot". Meg is vártak a suli előtt, én meg felhívtam mobilon a fateromat, (Jó-jó! Akkoriban ez nem így zajlott.  Picit „direktebbek” voltak a történések és a megoldások is. )A nővéremnek szóltam akiről a „Kicsi a bors…” közmondást mintázták. Ő gyorsan szétütötte a  Mari fejét /aki a főnök volt a 12-ből/ A Mari szólt az apjának, mi pedig hívtuk a miénket (nem mobilon). Hárman beugrottunk egy percre hozzájuk, és-hát a faterék gyerekkorukból (két tősgyökeres) ismerték egymást, így az Imi ,és a Mari, meg a Zsolti, meg a ….apukája kussolt. Aztán már az Imi is, mert az apja jól megruházta, de mocsokul, Apám kérésére. Persze ez nekem sem esett ám rosszul!
   Mindezt csak azért mondtam el, hogy a mélyen tisztelt olvasóban valós és érthető kép alakuljon ki rólam , és az akkori Kőbányáról. Érzékeny és bitang is voltam egyszerre , de „nem annyira, hogy azon magam is felháborodnék”.
 A lényeg , hogy akkor sem bírtam elviselni a hátulról támadó szertárügyeletet kisíró tanítónéni –bácsi ,igazgatóbácsi-néni kedvence mocsok kölköket. Ma sincs ez másképp és talán pont ezért nincs, csupán egy kollégám.
 Tehát „B”-s voltam kőbányán , egy „érdekes” környéken. Pont a Makk.7-es és a Barátság park közt (.”Kőbányán születtem ott is nőttem fel”-emlékszel még?... Ott nőtt fel Hobó is , meg Hofi , Deák Bill, és még sokan , akiknek ma a neve fogalom.)
   Az enyém nem az , de még lehet !
   Folyamatosan poénkodtunk, mindennel és mindenkivel, ha pedig lehetett, mert az erkölcsi lánc épp nem hozzáértő kezébe került, akkor kóstolgattuk a szebbik nemet , mert valamikor el kell kezdeni! Akkoriban is a pofozás, a „hajhuzi ”és a „szoknya alá-tükör vigyor” volt az első lépés a SZERELEM felé .H Mártit pl. sírásig ütöttem, mert iszonyatosan szép kiscsaj volt. (vajon mi lehet vele?- gyönyörű volt!)
   Volt egy visszataszító kisleány az osztályban. Ibolya .Mindig a másik bandába tartozott , a jelszavuk is más volt, azon kívül, hogy affektának,  még rútnak is született szegény.. Olyan feje volt , mint egy lóé. Gyermek lévén ez nem előnyös vonás. Igazából azonban a ferde jellemét utáltam. Arról ugyanis nagyrészt ő tehetett. (vajon mi lehet vele?- nem kedveltem, de már nem utálom!)
A középső padsor második padjában ült, szemből jobbra .Ez csak az Ő helye volt. Diolen mobby köpenyben járt, de a szülei olyan filléresek voltak, hogy a csaj otthon is csak vajas kenyeret láthatott, mert így még félre tudtak tenni egy új Zsigulira .Pedig a kaja akkoriban természetes, és könnyen kifizethető „alapvető emberi jog”-nak számított , nem úgy mit ma. A Zsiguli ezeknél sokkal fontosabb tényező volt.
Szépség:0 Okosság:0 Közkedveltség:0 Kedvesség:-1 Diolen Mobby :1 Ez volt Ibi!
 
Gondoltam megtréfálom: Bosszantottam már eleget, jöjjön -hát az akció, olyan egyszerűen , mint ahogy itt most írva lesz.
 Mikor a nagyszünetből bementünk, én lenyúltam a név- címkézett 5 forintos ollóját-merthogy ő azt már kikészítette a következő gyakorlati foglalkozás- órára .A csajszit arra nevelték , hogy mindenre vigyázzon ami az övé, mert különben „ vajas kenyér , nuku. ”A balhé" ,a "szívatás" volt a cél. Persze , hogy nem loptam el, mert-hát volt ollóm, Anyám másodállásban szabó és varrónő volt.  Otthon volt ollónk száz számra, meg a boltban is, és nem okozott gondot a megvétele-még zsebpénzből sem. . Ja ,-és pont egy ollót?! -És pont az Ibolyától?
 Marika néni , az OFÖ, ezt természetesen nem látta át , hiszen pedagógus volt ,és nem ért rá a gyermekek lelkivilágával,  jellemzőivel foglalkozni. (vajon mi lehet vele?) Marika néni megváltva a síró , hátrányos helyzetű eminens kislányt, azonnal cselekedett.
    Tisztán él bennem , ahogy a ’b osztály vigyázban állt, és öt percet kapott arra , hogy a TOLVAJ -t kivesse magából. Nagyon féltem. A gyomrom nem szorult össze, mer megszűnt. Az ágyékom lüktetett, mint mikor lenézel a magasból és bár nem ugrassz, de mindened szorossá és természetellenessé válik... "Szar nekem"- gondoltam. Arra azonban nem számítottam , hogy még ennél hígabb is lehet.
 Az ollót leraktam magam mellé -cipőfűzésvakarózásannyakinnya- címén ,/ma :”én hülye”/ és majdnem meghaltam amikor a hátam mögött ülő legjobb barátom : Sz Ödön felüvöltött:
 -A Both lopta el az ollót , most tette le. /emlékszem az önelégült fejére. Pedig nem is volt Diolen-je.(vajon mi lehet Ödönnel?)
  De hát értsétek már meg , hogy én nem loptam el azt a selejtes, feliratos ollót! Csak poén volt.
 
A büntetésem KIKÖZÖSÍTÉS lett Ez úton gratulálok Marikanéninek , a született pedagógusnak. (vajon mi a franc lehet vele?)
   Valójában én nem tudtam ez mit is jelent. Marikanéni persze igen!. De ott akkor én is megtanultam.
 Nekem, mint felnőtt, sőt középkorú családapának ,annyit jelent, hogy egy életre megjegyeztem az összes nevet. Az az-előttieket sem, az utána következőket sem tudom már. Az övéket igen!                
- Gyermekként?: A szünetben általában „sasost” játszottunk, az „Alfa holdbázis” élményének hatására. .A csajok „söriztek” , a nagyszünetben ugróiskoláztunk  /olyat is régen láttam már/ .
Hozzám senki sem szólt, senki sem szólhatott, Marikanéni utasítása miatt kettő napig.
2X5X10 plussz 2X 20 percig , meg a hazaúton, és a reggeli várakozás alatt sem...és a nővéremnek sem mondhattam el mi a lényeg, mert úgysem értené. Ő sem ,sőt még Anyukám sem értené, pedig Ő mindig mindent megért , de hátha azt hinné, hogy tolvaj vagyok. Biztosan valóban tolvaj vagyok…
    Gratulálok Marikanéni, a kiközösítés hatott!…Loptam, és verekedtem is , meg legyilkoltam 3 osztálytársam , és megettem a májukat, és most megyek repülőt eltéríteni..
Mindent bevallok, cak: HAGYJÁTOK ABBA! SÜKETEK!NEM ÉRTITEK?
… Zokogtam…de csak magamban!
 
(Marika néni mi lehet veled? -Különösebben nem érdekel, mert ma is gyűlöllek!)
 
Eltelt több mint negyed évszázad, de tisztán emlékszem Apám arcára aki nagyon sokszor megvert két okból: ezért meg azért, /nadrág -szíjjal, vagy pálcával (mert ez használ. Ettől lesz becsületes és kemény a fia) Emlékszem arcán a döbbenetre, és megértésre. Tudta, hogy már nem félek. Ő rosszkor rossz helyen született. Furcsa felfogású zsarnok ember volt, de nem bántott. Emlékszem mennyire szerettem Őt akkor. Nem azért, mert nem vert el, /nem érdekelt már az sem/ ,hanem mert azonnal megértett. Ő az üzemmérnök , (Pedagógiai érzéktől teljesen steril Apám) rögtön tudta , hogy a tanítónő mekkorát hibázott, hiszen ez az előtte álló (akár idegen is lehetne ) kis szaros, csupán viccelődni akart egy másik kis szarossal. Egyébként a diáktársaim is tudták. Sőt a nővérem is , aki csupán 3 évvel öregebb nálam. Csak Marikanéni nem tudta.- 
 Talán mert pedagógus??? /Vajon él –e még?….- Áh nem is fontos!…
Szeretettel NASH- nak is , és mindazoknak akik elolvasták. Köszönet DAW- nak, akinek reális kritikája után átírtam ezt a novellát. Remélem érdemes volt.

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.03.18. 15:14
2016.03.18. 09:59
2016.03.18. 09:09
Friss hozzászólások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

    látotagó olvassa a lapot

 
dumasarok
Írj nyugodtan!
 
Látogatók száma
Indulás: 2007-04-09
 
Legjobb lapok
 
Naptár
2024. Október
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Óra
 


 

 

 

EZ 

ITT

 A
  
   REKLÁM
   

HELYE!

 

 

  

     

 

 

  

 

 

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77