Korok és tanulságok                                                                 
                           „Taxis sztrájk”

  A megmozdulás azért kapta ezt a nevet, mert a Fuvarozók Országos Szövetsége kezdte el azt
a tiltakozássorozatot, amely a huszonhat forintos benzin árának száz százalékos emeléséről
szólt. Tanulsága? Volt. Néhány, talán most, itt is láthatóvá válik.
 - A franc a hülye fejébe, annak, aki nem tudja melyik pedál mire való!- dohogtam reggel a
szikratávírónál. Egy órája álltunk a sorban. Azt hittem, elöl ütközött valaki, de néhány perc
múlva gyalogosok jöttek Csepel felé és ők közölték a száraz tényeket: A  Közvágóhídnál és a
Boráros térnél lezárták a „taxisok” az utat. A rádióból /ami az én autómban nem volt
akkoriban / megtudtam, hogy nem csak itt, hanem, gyakorlatilag egész Budapesten dugó van.
 -Menjünk haza.- nyavalygott a barátnőm.
 -Dolgoznom kell- válaszoltam morcosan.
 - Hát, ma nem fog fiatalember!- vetette oda egy idegen- komikus arckifejezéssel.
 - Akkor menjünk, amíg lehet! -Javasoltam most már én is.
Megfordultam az autóval, és uzsgyi. Csepelen laktunk, a focipálya mellett. Édesanyám
Erzsébeten élt. Oda, még át lehetett jutni autóval. Megbeszéltük vele a helyzetet,
meghallgattuk az aktuális híreket. Tizenegy órakor, már tudtam, hogy a fuvarozóknak van
igazuk. Kaptam magam és visszamentem Csepelre. A Gubacsi hídon, már nem akartak
átengedni.
 - Visszajövök, mert egyetértek veletek. Velünk. -Magyaráztam a kisteherautó vezetőjének, aki ott, vállalta az egyszemélyes blokádnak jutó minden rosszat.
 Nem egészen egy óra múlva értem vissza sok-sok kávéval és néhány szendviccsel. Akkor,
már többen voltunk. Az én kis kék Trabantom lett az Erzsébeti hídfő „sorompója”, de a
gyorssegély szerep is nekem jutott. Egy terhes hölgyet vittem haza és kenyeret, meg
felvágottat hoztam a többieknek.
 -Szerintem ez a B P Á egy f…- mondta az egyik „tűntető”- De ráfázik, mert a P úr úgyis
megfingatja /utóbbi akkor a fuvarozókat képviselte/. Tudomásom szerint nem sokkal ez után
milliárdos lett. Bizonyára nyert a LOTTO- n.
 -Itt nem a B a hibás, hanem a többi. Akik szétrabolták az országot, és most kerestek valaki
hülyét, akit lehet köpködni.- A naiv politikai elemzésünk mindaddig jó hangulatban folyt,
amíg a rádióbemondó be nem olvasta: „ P I kapitány úr bejelentette, hogy amennyiben az
utakat önkényesen lezáró anarchista fuvarozók záros határidőn belül nem szüntetik be a
törvényellenes cselekményt a magyar fegyveres erők is bevetésre kerülnek…..”
 - Te ez a barom bele akar lövetni a tömegbe!
 - Bele hát – konstatáltam- neki tök mindegy, hogy mi a benzin ára.
 Mint később megtudtam, Gönc Árpád volt az, aki megakadályozta a fegyveres megoldást.
Hiába! Aki a Gyűrűk urát szereti, rossz ember nem lehet
 Estére hazamentem szendvicsekért. Mikor visszaértem, nem akarták az autót átengedni az
addigi helyére. Néhány újonnan jött középkorú , „véresszájú forradalmár” nekem támadt!
 -Itt márpedig senki sem mehet át.- fröcsögte az egyik negyven kilós pali.
 - Te hol voltál egésznap?- kérdeztem.
 -Dolgoztam!- felelte büszkén.
 - Na látod? Én meg nem, mert itt voltam. Beteget szállítottam és nem engedtem a
magadfajtát. Sem dolgozni, sem szórakozni. Legalábbis autóval. …és addig egy fillért sem
kerestem, amíg Te igen! Úgyhogy most húzzál szépen haza, és ott éld ki a hatalmi vágyad.-
nem mondom, hogy mindenki örömmel viseltetett felém, de átengedtek.
 Amikor az emberek nagy százaléka megunta a bulit, csökkent az érdeklődés. Sokan hazamentek aludni. Éjszakára, engem egy taxis felváltott, akitől rádión keresztül megtudtam, hogy pipás barátom, aki szintén taxizik, az Árpád hídnál ácsorog.
- Na az nem itt van, de hajrá- mondtam jókedvűen és útnak indultam Ágival. Gyalog.
  Életemben nem láttam ilyen szépnek a várost. A főutakon magára hagyott teherautók
hirdették a „felkelést”. A város levegője szenzációsan kitisztult. A körúton sétáló emberek
nevetgéltek. Ekkor volt Magyarország utoljára „igazán szabad”. A villamosforgalom is
megszűnt. Furcsa volt hallani a „néma Pestet”. Az Erzsébet híd  kellős közepén  egy baráti
társaság piknikezett. Campingszéket és asztalt állítottak fel és boldogok voltak. Jó időbe telt,
mire az Árpádhíd budai hídfőéhez értünk. Az ott társalgó emberek közt megtaláltuk Pipás
barátomat.
-Meddig tart?- kérdeztem.
- Amíg nem teljesítik a követelésünket. – válaszolta naivan- Már a kimenő utakat is lezártuk. Mert egyik- másik  nagyhatalmú el akarta hagyni az égő hajót. A J G miniszter állítólag éppen tárgyalni ment az Osztrákokhoz.- nevetett- Pont most. Az a másik mocsok meg belénk lőtt volna. Biztos túl sok golyó maradt a tesóktól- nevetett megint.
  Jó darabig beszélgettünk még, majd mi haza indultunk, Ő pedig a kollégáihoz. Félúttól
taxival utaztunk. Heted magunkkal, de ingyen.
 A másnap  sem telt érdektelenül. A TV szerint a tárgyalások tovább folytak az országházban.
Az ablakok valóban világítottak és az akkor még csupán polgármesterjelölt D G odajött
hozzánk. Sok mindent ígért, amit nem tartott be, de ezt az akkori korjelenségeként  is
értékelhetjük.
 Egy idő múlva, nagyhangú, magas ember érkezett a tömeghez.
-Mit kerestek Ti itt? –kérdezte.- Hiszen a tárgyalás a külügyminisztériumban van. A
zöldségpalotában! Titeket hülyére vesznek és ott meg több száz fős ellentüntető csapatnak
osztogatják a vodkát és a tulipánt, hogy éltesse az áremelést.- Persze hihetetlennek tűntek az
elmondottak, de a tömeg az mégiscsak tömeg. Futólépésben mentünk át az akkor már
rendőrkordonnal védett ellentüntető tömeghez.
 -Dollármaffia! – Mocskos komcsik- üvöltözték a láthatóan félrészeg öregek és szakadt ruhás
középkorúak a rendőrök mögül.
 Le a kalappal az ott szolgálatot teljesítő rendőrökkel szemben, és le a kalappal a tüntetőkkel
szemben is, akik nem bántották a jóval kisebb számú „fizetett csoportot”.
Bennem ott huszonkét évesen szűnt meg valami, ami a feltétlen hazaszeretetet jelenti. Akik a
rendőrök mögött köpködtek, vagy a falak között tárgyaltak, és akik a hídnál tépik a szájukat. Akik belőlem élnek és engem akarnak meglőni, akik hazudnak azért a pénzért, ami tőlem való. Nekem Ők is a hazámat jelentik. De én ezt nem tudom elfogadni. Vagy, ha el is fogadom, megérteni sosem fogom!