.......GYERMEKNAPRA............

Millió évnek tűnik a múltban
Elvesző megszökő hangulatom
Az ajándék csokiért félénken nyúltam
Egy májusi utolsó vasárnapon

Most gyermekem arcán az örömöt látva
Újra megélem a pillanatot
Édesség helyett a kacagást várva
Örvendtem én is a gyermeknapot

Százával jönnek a csöppnyi emberkék
Szemükben szikrázó őszinte báj
Eshet az eső és fúj a hideg szél
Pirosló arcoktól színes a táj

Holnap már ismét a dolgukat végzik
Iskola óvoda négy fala vár
Millió év múlva lesz ki emlékszik
Ha gyermeke akkor a nyomába' jár...

...........................Anyanapra......................

Apa vagyok és boldog – hogy lehetek.
Hisz Én adtam„ részben” azt az életet!
Anyának lenni mégis más... nem vitás.
Anya csak egy van! - igaz az állítás.

Miért van mégis, hogy nem vagyok irigy?
Ha fiam a bajban nem engem hív.
„ Anya”, vagy ” Jaj anyám” és sohasem „ Apám”
Tudom, mert: mert nekem is van ANYÁM

Hát:
Köszönöm nektek mindkettőnk életét!
Szavakkal nem tudok fizetni mindezért,
De mindenki helyett had mondjam e- napon:
Míg a világ a világ, mi szeretünk…
NAGYON- NAGYON

A Nemzetközi Nőnap, valójában nem egy eseményhez köthető, és nem egyértelmű üzenetet hordozó ünnep. Én sosem szerettem, bár imádom, és tisztelem a NŐT azért amilyen. A Nőnap azonban épp az egyenrangúság eszményét hordozza, amellyel abban a pillanatban azonosulni tudok:
„Mihelyt megszültem az első gyermekem, és ennek örömére a párom lenyomott egy láda sört”
Mindkettő lehetetlen, épp, mert különbözőek vagyunk, és ha ezt megtanulnánk helyén kezelni… tán boldogan elfelejtenénk a nőnapot, hiszen a NŐ:
Nem csak azon az egyetlen napon értékes, vagy értéktelen!

Őszintén kívánok!

Halott virágért állnak sorba a férfiemberek
Mert ezen az egy napon agyukba villant...
Csak ma: költik flegmán az ezreket
Mindent elfed az édeskés illat

...és holnap? Pont úgy követelnek ételt az asztalra
Ahogy az év háromszáz-hatvannégy napján
De ma a "gyengébbik nemet" az égig magasztalva
Fürödnek saját becsükben, Isteni szeretetet híján

Nem adok virágot ma sem Nektek, csak ezt a verset
És nem az irigy természetem, ennek fő oka
Az ide írt néhány őszinte szó legyen: csupán keret
De szívem az, mi valódi csodálatot szól ma

Soha nem tartottam ünnepnek e-napot
Mert a Nő nekem minden nap új csoda
Ha tőlem egy hölgy száz bókot kapott
Annak nem e-nap, hanem a NŐ az oka

Nem árt tudni, hogy a nőnap első számú oka az 1857-es New Yorki sztrájk, amelyet hölgyek kezdtek, urak nélkül a jobb megélhetést, biztonságosabb munkakörülményeket követelve. Újrakezdhetnék holnap, hiszen ma rosszabbak a kilátások, mint 150 éve!

Kokárda

Petőfi dala szólt, ott az „Arany” korban
Táncsics szűk otthona, most is ugyanott van.
Lakatok mögött táncol a szabadság,
Félelem terjeng! Ezt nekik nem mondták.

Hangzatos szavak és ritmusos sorok,
Az elszánt ifjak most is büszkék, és boldogok!
Szívükben érzik, a szabadság illatát,
Boldogan ismétlik a „Dalnak” négy sorát...

Hiába sok vér, és tengernyi áldozat,
Nevükre többé nem szállhat kárhozat.
A Zászlót a mai nap, mellünkre szúrjuk...
Hogy szívünkbe lopjuk, büszke, szép múltunk.

Mert akkor ott a „régi” magyarok voltunk!
A hazánkért karddal és hittel harcoltunk.
Kossuth címerében a nap ragyogott akkor,
Azt hittük eljött egy szabadabb, szebb kor.


S a főúton járva, ma könnyes lett szemem,
Megint elvették… a legszebb ünnepem.
Kossuth címerében tán sosem volt semmi!
……végleg el kéne mindent feledni!

Április elseje

Boldog emberek egy bolond világban
Bolondos túlzások az boldog hiányban

A bolondok házában, normális az őrült
A bolondok világa, ma okosokkal bővült

Bolondok napján hibátlan mindenki
A bolondabb napokat, próbáljuk feledni

Október 23… Boldog névnapot Gyöngyikék!

Boldog névnapot kívánok nektek!
A Tiszteletetekre százak menetelnek.
Szegfű és narancs a hosszú sorokban,
Melléjük én most e- néhány sort hoztam.

Tudom, hogy ők is a névnapra jöttek,
Csak azért nem mondják, mert kicsit lököttek!
A hangzatos igéket együtt kántálják,
Magukban mégis a Gyöngyiket áldják

Halottak napján (Egy idegen sírjánál)

A holtak városában nincsenek zokszavak
Az ezernyi gyertya közt elvész az indulat
Itt mindenki jó és mindenki egyenlő
A holtak otthonában, idegen az élő

Gyilkos és áldozat, egymás mellett fekszik
Katona az ellennel, ím már nem verekszik
Aggok, vagy gyermekek, az emlék épp úgy fájhat
Szomorúság illata lengi be a tájat

Szeretteim messze , szétszórva pihennek
De lélekben bármikor, velem lehetnek
Emlékükért ma IS szeretettel nyúlok
Egy idegen sírjánál, értük gyertyát gyújtok

(Minden halottak napján egy-egy gyertyát gyújtunk egy idegen ember sírjánál a lakóhelyünknél. Olyan sírnál, ahol nincsen virág és mécses.)

Álmodozó

Szerte szórt álmaim színes virágok a szürke létben
Egy múlandó, vad világban az örök létüket féltem
Óvatos léptekkel elhagyom e könnyharmatos tájat
Az életnél a halott álom …tán sokkal jobban fájhat

Október végén

Már nyúlik a nyála az ostoba népnek,
Már Hallani vélik a törpe királyt,
„De nőnek az árak és fogynak a bérek!”
Szegfű, oroszlán ma egybe kiált!
Még ezreket mozgat a maroknyi csürhe
S még boldogan vallják az Ő igazát,
De fény derül egyszer a millió bűnre
Tűrik- e akkor a nép rohamát?

Hangzatos jelszavak, múltat igéznek.
Rákosi szelleme itt hazajár.
Sosem volt ily csekély száma e népek!
Ha élni akarsz… hát vár a határ!
De miért is kéne ma Itthon maradni?
Nem vagy egyéb nekik: birka Magyar!
Tűrjed a sorsod, vagy tanulj szaladni!
Mert királyod ennél már többet akar!

Plágium, alkotmány, zsebben a pénztár,
A tanárok sírnak, de ez nem elég!
„Cirkuszt, és kenyeret!” Vallotta Cézár
Ám birka Magyarnak a cirkusz: elég.
S, ha ocsúdna egyszer a lidércnyomásból
Az ezerszer alázott Büszke Magyar!
Mit mond majd akkor szeretett hazánkról,
Az, ki ma ezreket utcára hajt?!

Ősz

Kopogtat az ősz az ablakomon
Visszanéz a nyár, hűvösen legyint
Sápadó muskátli a balkonodon
Boldogan duruzsol a vaskályha megint

Diószemek dobolnak a hűvös szél szavára
Nemes bor bogyója a hordóra vár
Szomorú a fűzfa, ott hagyták, magára
Vidám kis lakói messze járnak már

Gesztenye a tüskés ruháját kinőtte
Mosolyog az jonatán piros pozsgás arca
Itt van már az ősz és tél bátyja mögötte
Folytatódik tovább az évszakok harca

Hallgasd a semmit, mi mégiscsak hallható
Hallgasd a nyugalmat, ami csendnek mondható

Fagyott estéken roppan a hó
Feszül a jégpáncél, rian a tó
Szél szavára nyáron suttog a liget
Békahad áldja a tócsába gyűlt vizet
Kuvik vijjogása belevág az éjbe
Neszezik a bokor, kisnyúl fülel félve
Számtalan szúnyog duruzsol éhesen
Kutya vakarászik, felmordul mérgesen
Rigóének hallik, valahol messziről
Sündisznó mocorog, nem tart ő senkitől
Nagy, túlérett körte széttoccsan a földön
Patkó dobogása, átszalad a ködön

Hallod a hangokat? A beszédes csendet
Engedd a varázsát szétáradni  benned !