A Gondolat

A gondolatnak megtiltani nem lehet:
Hogy legbelül megfoganjon,
Megszülessen… és elhaljon.

A gondolatnak parancsolni nem lehet:
Hogy legyen, csalárd, vagy álnok,
És tűnjenek örökre a őszinte álmok.

A gondolatot birtokolni nem lehet:
Az elveket, dogmákat hiába sulykolják!
A gondolat határán nem épül vaskorlát!

A gondolatot leleplezni nem lehet:
Mert mást gondol az ész és másként szól a száj!
És van úgy hogy a szív némán ordibál!

A gondolatot elrabolni nem lehet:
Bár halandó az ember. A teste törékeny,
De szabadul a lélek a gondolatörvényben...

Idősziget

Kiabál a múlt,és hallgat a jövő,
Karácsony táján megáll az idő.
Csillogó gömbök védik a szigetet,
Rózsaszín gőzben támad a szeretet.

Hömpölyög az utcán az álságos áhítat,
A fenyőfa illata mindent átitat.
A kirakatablakban csomagolt szeretetet,
Aranyért a gonosz is bármit megvehet.

De ha hazaérsz este, és leveszed kabátod,
Akaszd majd mellé a kinti világot!
Számot vet a holnap a tegnapra mutatva
Ne hagyd, hogy bélyegét rányomja e napra!

Élvezd a gyermekek felhőtlen arcát!
Nem értik ők még a felnőttek harcát.
Simítsd meg szüleid őszülő haját!
Ugyanígy néztek ők egykoron terád.

Ha a pókhálós ládádban találsz egy levelet,
A robotok korában ez tapintható üzenet.
Hallgasd az igazi barát szűk szavát!
Ő őszintén iszik majd áldomást reád.

S mielőtt lakatra zárnád az összes ablakot
A kutyának a tiédből adj egy falatot!
Ő őrzi éjjel picinyke szigeted.
Odakint: zord világ, idebent: szeretet

…de kérlek!
… gondolj egy percre a szigeteden ülve,
Az utcán alvókra… szomorú szemükre…
S ha holnap majd arra mész, adj egy százast nekik!
Számukra az idő: csak estétől- reggelig…

...........Bukott angyal....................

Istenek kegyeltje, sosem voltam én.
Táncoltam boldogan, az igazság peremén.
Élveztem a jót és eltűrtem a rosszat.
Meg sem kérdezem már: „a jövő még mit hozhat?”

Legszebb nem lehettem, hát "ÉN" akartam lenni!
Ezüstért dolgozni, arannyal fizetni.
Kik érezték lelkemben az őszinte foltokat...
Ők voltak számomra, a valódi kárhozat.

Kocsmák vagy barátok? szerelmek vagy kurvák?
A kérdezők csendesek, a válaszok durvák.
Nyöszörgök múltamért, bár boldog is lehetnék.
Elvesztett pénzemen papot is vehetnék.

De őköllel sulykolták az igazságot belém:
Kolonc a becsület, a csibészség ma erény!
Építeni kéne a jóknak múzeumot.
Szívből sajnálni azt ki egykor oda jutott…..

Isten üzenete..?

Szürke iszappal a szőke Tiszába,
Köszönti Isten a csalfát,
Ki cinkosát lassan fel-felzabálva,
Építi lopott hatalmát.

Tetőket sodor a mocskos folyó
És támad a víz síkon,
Chilei cseresznyét csirkefogó,
Ígér, hogy a nép ne sírjon.

Bukott a vezér, de birka a nép,
S kezébe adja a sorsát.
Oszlik a Gárda, sír a Malév,
Hordják az utolsó morzsát.

És ismét az iszap, most vörösre festve,
Sátáni morajjal támad.
Bűnös a kezét magasra emelve,
Fordít a népnek hátat.

Idegen név a megosztott téren,
Füstölgő buszok az úton.
Törvény az asztalon, Alkotmány szemétben
Nyomtatva már az Új hon.

Vívó a kardját trónusra váltja.
S a „férfias” munka ára,
Háromszor hazudik naiv pofámba,
Nyugdíját élvezi mára.

De harminc év múlva a meseországban,
Nevetünk együtt a múlton:
Fagyott emberek a hó fogságában,
Szitkokat szórnak az úton.

Ünnepet él, és díjakat oszt,
Majd bölcsen ítél a melegben.
A „benti miniszter”nem felel most,
Senki sem hazudik szebben!

Mintha az Isten, folyton üzenne,
De senki se hallja a hangot.
Tűri a sorsot, a vezért éltetve,
Majd magára húzza a hantot…

PETH BORET :TÜKRÖM-TÜKRÖM

Tükröm, tükröm fakó lettél!
Elveszek hitvány fényedben.
Szép múltba, hamis mát vetettél,
…a jövő lett igazi félelmem!

A rácok mögötti mosolyomat,
Borúsra festi, a hideg hiány.
Baltával szabdalja rossz arcomat,
Könyörgő, konok, hiába imám!

Ősz

Kopogtat az ősz az ablakomon
Visszanéz a nyár, hűvösen legyint
Sápadó muskátli a balkonodon
Boldogan duruzsol a vaskályha megint

Diószemek dobolnak a hűvös szél szavára
Nemes bor bogyója a hordóra vár
Szomorú a fűzfa, ott hagyták, magára
Vidám kis lakói messze járnak már

Gesztenye a tüskés ruháját kinőtte
Mosolyog az jonatán piros pozsgás arca
Itt van már az ősz és tél bátyja mögötte
Folytatódik tovább az évszakok harca

„Csendes éj”

Az éjszaka zajai ellepik a tájat
Életre kelnek félelmek és vágyak
Szunnyadó ember a holnapot várja
Na pont ez a nyugalom, nem várható mára!

Színes fényekben merész remények
Pezsgőt vedelő vidám legények
Virsli és sült malac fekszik a tálban
A holnapi újév mosolyog a mában

Fiatalok serege a táncot ropja
Menekül az élet ezernyi gondja
Reggelre egy évvel öregebbek leszünk
A fejfájás ellen, majd orvosságot eszünk

S az éjszaka zajai majd lecsendesülnek
A másnapos emberek elszenderülnek
Alszik az álom is a borszagú gőzben
…És szólít az anyám: „Friss kávét főztem!”

A hullócsillag legendája

Egy fényes kis csillag az égbolt tetején
Világított büszkén az éjszaka közepén
Körötte ezernyi fénylő pont csillogott
A végtelen semmibe vidámságot lopott

Az öreg hold lassan körbe baktatott
Irigyen utánozta ezüsttel a napot
Bámulta vágyódva a magasból a kis csillag
Szemében a szomorúság aranykönnye megcsillant

Tündöklő könnye egyenest’ a földre szállt
Sosem látott Holdapó még ehhez fogható csodát
Csillagoknak szomorú-szép könnycseppjei azóta
Váltják a jó embereknek titkos vágyát valóra

.........Az ember........

-A szépség
Angyalokkal táncoló
Szeretettől áradó
Boldogságot kereső
Gonoszságtól kesergő
Őszinte szót tisztelő
Megbocsátást hirdető
Álmaidban ébredő
A mindenséghez mérhető….

-És a szörnyeteg
Penge élén táncoló
Ördögökkel alkuvó
Törvényeket megszegő
Sötét jövőt sejtető
Bűnös éjjen álmodó
Gyűlölettel átkozó
Gyilkos dühöt éltető
Fagyott vérben ébredő…..

................A Keselyű............
Búcsúóda az ismeretlen vándorhoz


A végtelen sivatag lopja a kiutat
A levegő éget a halál simogat….

Eltévedt vándor megégett arca
Élete utolsó szörnyű kudarca

Lelke a széllel messzire repül
Teste a kínok fölébe hevül

Fekete pontok a tündöklő égen
Halálgyűrű a gyönyörű kékben

Egyedül kevesek az élő ellen
Zord külső mögött gyáva a jellem

Nézik a testet, az ébren álmodót
Várják az embert, a hússá változót

Leszállnak mellé és hívják a halált
Mindegyik behúzza rút kopasz nyakát

A döghús reménye boldogságot áraszt
Az élők esélye kételyeket támaszt

Az utolsó sóhaj száját elhagyta
Az élet súlya, vállát már nem nyomja

A gondolat elszakad a törékeny testtől
Bár vérezne ezernyi háborús sebből

De neki csak az ismeretlen értéke jutott
Ha élne még, tudná…. A semmiért futott

És éled az ősi erkölcstelen ösztön
A halottgyalázásért nem jár ma börtön

Tépik az orrát, vájják a szemét
Vágják a bőrét, ontják a belét

Nem marad semmi, csak a fehér csontok
A sivatag tengerén névtelen hantok

Szél viszi messze a múlt dögszagát
Eltévedt vándor!!……………..Jó éjszakát!

...................Sáskajárás...............

A SÁSKA

Szárnya már nem bírta tovább a testét,
Lerakta petéjét , kilehelte lelkét.

Petéből lárva lett mélyen a föld alatt,
Bábból imágó, tovább ott nem maradt.
Kijött a napra, mert ösztöne űzte,
Életében először harapott a fűbe.

Sok ezren voltak, de nem érdekelte.
Míg zöld volt előtte ette, csak ette.
Semelyik nem volt már közülük éhes,
Jóllakva zabálni, csak a sáska képes.

Elfogyott minden, hát útra kelt innen. .
Nem tudta hogyan, de fenn volt az égben. .
Százezer rovar egy irányba röpült,
Az ember reszketett az ég elzöldült.

Millióan lettek és egyikük sem tudta, .
Miért és honnan keltek egykor útra. .
Ahol zöldet láttak, mindenhol leszálltak.
Amerre megálltak, mindent felzabáltak.

A nagytavak sem állják a sáskajárás útját! .
Génjeikben hordják a menekülés módját! .
Vízbe fojtva magát, alkotva szigetet,
Sáskahada rajta eleget pihenhet. .

Tüzet olt ha az kell , saját maga testtel.
Nem győzi le ember ördögi szerekkel.
Legázol az állat mezőt és ligetet, .
Maga mögött hagyva sűrű döbbenetet.

S ha szárnya már nem bírja tovább a testét, .
Nem zabál tovább, de lerakja petéjét!

AZ EMBER

Megszületett, és már kínt okozott!
Bár nem tudni örökül mit is hozott.

Sok idő eltelt míg két lábra állt végre,
Fegyvert még gyermekként kapott a kezébe.
A pici játék-pisztolyt, hamar megunta,
A ravaszt nemsokára az igazin húzta.

Nagyon sokat tanult mire álmát elérte,
Széles szürke sávot festett az égre.
Gépének gyomra a halált rejtegette!
Az embernek fájdalma, őt nem érdekelte.

Egyik nap a levegőben parancsot kapott.
A saját családja, azóta már halott.
A törvények mögé rejtőzött a lelke,
Azt üzenték neki, hogy a hazájáért tette!

Több ezren voltak néhány nap múlva.
Gépeket vezettek, az utolsó útra.
Milliónyi ember bámulta az eget,
Szebb volt a rovar- zöld, most minden fekete
lett.

Mi utánuk megmaradt: a romok és a semmi.
Nem volt élő ember aki meg tudna döbbenni.
Mit tettek, azt a saját fajuk ellen tették!
Az aranykeresztet ...mind kiérdemelték.

Értelmetlen pusztításra csak az ember képes!
„Sáskajárás humán módra" ! Fájdalmas és véres.
A sáskák „csak" rovarok, ösztönösen élnek.
A főemlősök egyedei hatalomért ölnek!

Mikor meghalt -érte már senki sem zokogott.
Örökül a génjeiben ezer halált hozott.

.....Egyetlen megoldás.......

Valóban szomorú látni a valót'
Hát eltakarom két szemem
Agyamba zárom a maroknyi jót
S a jelent átvészelem

Menetrend szerinti járat

Két bedugott fül közt bamba tekintetek
Ne szóljatok hozzám! Ne is érintsetek!
Szótlanul üzeni nekem és Neked
………………………………………….
Megviselt arcán a tegnap este nyoma
Nehéz szagok, könnyű nők és kisfröccsök sora
Az olcsó bor savanyú, az élete ostoba
…………………………………………..
Szakmáját tanulja, tán nem is szereti
Fiatal arca kedves és emberi
Betűkön táncolnak tiszta kék szemei
………………………………………………
Állva alszik szegény, de bírnia kell tovább
Biztosan megmondani, nem bírnám a korát
Fáradt arcán látom, várja még a csodát
………………………………………………
Anyja karján szundít, egy szőke kis legény
Mosolya őszinte, álma még szerény
A mesékben győz a jó! Látom lehunyt szemén
...........................................................
Öltönyös úr mellett, bezárt aktatáska
BMW-je otthon, a vasárnapot várja
Többször is nőtt szarva, de sosem lesz szárnya
………………………………………………….
Egy öreglány nyakában nyolc kilós aranylánc
A vastag púderben húsz centi mély a ránc
Vizenyős szemébe nézve a hideg ráz
…………………………………………………
Csillognak a fényben, az ezüstös szegecsek
Vaskereszt a vállon , a vonások „merevek”
A mélykék tekintetben, értelmet keresek
………………………………………………….
Nem messze két more’ csendesen ácsorog
Mögöttük, előttük- tettek és ál okok
Nincsenek elegen, most nem olyan bátorok’
………………………………………………….
Szépen össze jöttünk, mindenki máshonnan
Van aki tovább megy , vagy marad a városban
Egyéni értékek a gyönyörű káoszban
…………………………………………………..
Itt vagyok én is és figyeltem az embert
Az útra szánt időm, megint csak eltelt
A Papírom szavakkal ismételten megtelt
……………………………………………………