Előzmények

 A Bentley kíséret nélkül érkezett a villához. 4 ember ült benne, akik közül egy volt a fontos.  Az autó vezetője éppen olyan komoly katonai kiképzésben részesült, mint a másik két testőr. Feladatuk, hogy 24 órán át védjék azt az egyet, aki a világ tíz legbefolyásosabbjainak egyike. Ő a jelen, és a jövő …sőt a múlt meghatározója is egyben. Ő, azaz Ők néhányan- a nagyok, sokkal magasabb szintről látják az emberiség problémáit. Gyermekkoruktól fogva erre nevelték őket, ebben éltek, ekként gondolkodtak. Felsőbbrendűnek hitték magukat, és bizonyos értelemben azok is voltak, hiszen amíg az egyszerűen gondolkodó emberek, a saját életterüket tekintve kiindulópontnak, a saját szintjükön gondolkodnak, ők egészében látták azt, amiben élnek. 
 A normálisan gondolkodó ember az alapokról indulva fejti meg, és oldja meg a problémát. Amikor  szembesül a problémával, megkeresi annak okát majd a megoldás lehetőségeit. Így van ez a matematikában, a gépészetben, az orvoslásban, de a szociológiában is. Mi, rendes- normális emberek általában külön- külön problémaként értékeljük ezeket, és ki-ki a maga területén javít … már, ha tud.
 Mi is találkozunk gazdasági, szociológiai gondokkal, sokszor anélkül, hogy tudnánk, róluk. Általános problémaként kezeljük őket, néha észre sem vesszük, csak túllépünk rajta. Azt mondjuk a gyereknek, hogy most nincs pénz új telefonra, és kiabálunk a szomszéddal, mert a mi helyünkre parkolt. Ezek a problémák mind- mind okozatok. Egy magasabb szintű anomália ükunokái. Minél magasabbra túrunk a problémában, annál több összetevővel találkozunk, és annál több véletlenszerű, vagy ismeretlen összetevő nehezíti az alapprobléma felfedését. Végül oda lyukadunk ki, hogy végleges, de még csak hosszú távú megoldás sincs, mert az emberiség globális működése tele van paradoxonokkal.
  A Nagyok nem érzékelik az imént említett apró gondokat, hiszen életterük, és életmódjuk is merőben különbözik a miénktől. Nekik nem kell főzni, és parkolniuk sem kell, sőt új telefonra sincs szükségük, hiszen számukra a pénz, vagy az ember, csupán egy eszköz a nagy, amorf egészben, amelyre tulajdonképpen nem az egyének miatt van szükség, hanem az egész miatt, melynek ők is részei.
 Nehéz elképzelni azt az élet helyzetet, ahol a hiánynak, mint fogalomnak, semmi értelme, hiszen minden, ami az emberiség számára érték, az a rendelkezésére áll. A történelem során mindig is voltak eszközemberek, és eszköztárgyak, és Nagyok, akik ezekkel az eszközökkel bánni tudtak. Ki rosszul, ki jobban, de uralta, irányította az emberiség egy részét, az adott kor, és hely minden létező eszközét birtokolva. Kezdetben egy- egy családot, majd törzseket, később országokat, vagy akár földrészeket irányítottak a vezetők. A világ általános fejlődése mindinkább központosította a hatalmat, köszönhetően többek közt a tárgyi eszközöknek. A pénznek, mely általános váltóeszköz, a fegyvernek, mely egyre több embert volt képes megölni egyre rövidebb idő alatt, és a tudománynak, mely az információáramlás gyorsulása nyomán, hatványozott  mértékben fejlődött. Csakhogy éppen a tudomány jelenti az ember legnagyobb csapdáját. Amikor ugyanis képesek vagyunk a saját génjeink megváltoztatására, akkor joggal hihetnénk, hogy Isten szintjére kerültünk, csakhogy mi emberek vagyunk, és a saját tudásunk növekedése oda vezet, hogy elfelejtünk fejben számolni, kézzel kaszálni. Nem tudjuk, mi ehető, és mi nem az, ha nem írja rá valaki az összetételét. Mindenki tud valami nagyon komoly dolgot a közös tudományokból, de az alapokat már nem ismerjük. Először írni felejtünk majd el, aztán eltévedünk a saját utcánkban, ha nincs nálunk a JPS. Majd olvasni is elfelejtünk, és végül belehalunk a saját hatalmas tudásunkba, éppen az ostobaságunk miatt.
  Az ember, általános természeténél fogva fejlődni akar. Nem saját akaratából, hanem Istenéből, vagy Darvinéból, de kényszerítve van a fejlődésre. Ezért van, hogy a „minden kori” Nagyoknak sem elég ami van. Tulajdonképpen az ő hatalomvágyuk ösztönöz minket is a fejlődésre, hiszen ők jutalmaznak meg az ötleteinkért, a hűségünkért, vagy éppen az árulásunkért. Mivel az életterük egészét birtokolják, a szomszéd Nagyok életterét is magukénak akarják, mert amíg az egyszerű, egészséges ember több nagyobb házat, jobb autót, vagy még egy repülőgépet szeretne függően a társadalmi, és egyéni helyzetétől, a Nagynak, ez az egy út marad a fejlődésre: a Hatalom!
  A földön 150 millió évig a dinoszaurusz uralkodott. A természet, tökéletes egyensúlyi helyzetbe került, ami egy idilli világot eredményezett. A dínók szaporodtak, ettek, (akár egymást is) aztán meghaltak annak rendje-módja szerint. Mindig az életképesebbek maradtak életben, mígnem beállt a tökéletes egyensúly. Ennek eredményeképpen nem fejlődtek tovább, hiszen nem voltak rákényszerítve a gondolkodásra, a környezetük átalakítására. Tulajdonképpen egy kényelmes csapdába estek, ahonnan csak a véletlen volt a kiút.
 Az ember egy olyan világba érkezett- ki tudja mi módon- amely minduntalan akadályokat állított elé, hiszen már a testfelépítésünk sem feltételezi, hogy uralkodó faj lehetnénk. Lassúak vagyunk, törékenyek, és védtelenek. Ezért tanultunk meg gondolkodni. A fejlődésünk során legyőztük azokat a legkisebb, és a legnagyobb akadályokat, ellenségeket, akik életképesebbek voltak nálunk, de nem voltak képesek gondolkodni, tervezni. A vírust, az oroszlánt, a gravitációt, sőt! Magát a földet is legyőztük, mivel több száz- ezer apró szerkezet segíti az életünket nap, mint nap, a földön kívülről. Ha megnézzük a földet néhány ezer kilométer távolságról este, szívszorítóan gyönyörű látvány tárul elénk. Az éjszakai föld olyan, mint egy kivilágított karácsonyfa. A kontinensek szélei úgy csillognak a sötét űrben, mint a világító díszek egy ház falán. Már Isten is másnak látja a földet odafentről, mint aminek teremtette, mert mi, emberek így akartuk. Legyőzzük Istent is? Hiszen atomokat, és géneket faragunk teremtünk, és megsemmisítünk akár milliókat egy szempillanat alatt.
 DE az Embert nem tudjuk legyőzni! A kényszerünket a fejlődésre, az uralkodásra… és a rombolásra, nem tudjuk csak úgy eldobni. A magunk hóhérai vagyunk.
 
A Nagyok egy csoportja azért találkozott ma ebben a tökéletesen őrzött kastélyban, hogy megtárgyalja azokat a problémákat, amelyek miatt jobb időkben háborút indítottak egymás ellen, de ma nem lehet, hiszen olyan minőségű, és mennyiségű fegyver, amely a hatalmasok rendelkezésére áll, mindenképpen az ő pusztulásukat is okozná. Nem szívesen beszélgettek egymással, hiszen ők a természet törvényei szerint halálos ellenségek voltak. Természetesen mégsem ölhették, ölethették meg egymást, mint a „Keresztapában” hiszen az még egy nehezen feltérképezhető jövőalternatívát jelentett volna, számukra  pedig az eddig ismert részletek is káosz közeli helyzetet teremtettek. Sok Nagy család irányítja a világot, és mindegyik különböző céllal, módon, lehetőséggel, és eszközzel teszi ezt. A világ pillanatnyi egyensúlya, mely az ő „munkájuk” eredménye, leginkább agydaganatos elefánthoz hasonlított, ami egy szakadék felett igyekszik átjutni a túloldalra egy arasznyi fenyőfa padlón.
  A Bentley megállt a palota előtt a Nagy ember kiszállt, testőrei nem követték, hiszen innentől a házigazda gondja, és feladata volt a védelem. Természetesen ő száz százalékosan eleget tett kötelességének. A férfit felkísérték a tárgyalószobába. Ő érkezett utolsónak. Az asztalnál hatan ültek. Fejbólintással üdvözölték. A tárgyalást a házigazda kezdte.
 - Nos uraim. A probléma, amiért ezt a találkozót kértem, lényegében változtathatja meg a világ uralkodóinak erőviszonyát, illetve magát az erő kérdését… egyáltalán, a világ jövőjének kérdését. Információink szerint ugyanis az elmúlt hetekben, sikerült élő embert alkotni egy csoportnak csupán ivarsejtekből, mesterséges körülmények közt, emberi anyatest nélkül. Az ember, régóta próbálja géntechnikával létrehozni azt a megfelelő egyedet, amely adott célokra tökéletesen megfelel az irányító családok számára. A genetika kódjainak megfejtése óta csak idő kérdése volt, hogy mikor következik be ez a pont, de ez gyökereiben változtatja meg a mai egyensúlyi állapotot, és a jövő lehetőségeit. Sokáig titkolózunk egymás előtt is, mert egymás riválisai voltunk, de ennek vége!  Mióta a gazdaság abszolút ellenőrzése, és irányítása által tudatosan tervezzük az emberiség életútját, egyre több, technikai eredetű külső problémával kell szembenéznünk, mely problémák globális anomáliákat okoznak. Mindannyian tudjuk, hogy a legújabb kor történelme már nem a sors, hanem az előre megtervezett szociológiai reakciók következtében, nekünk, az irányító családoknak köszönhető. A mai, egyre mélyülő válságról is mi tehetünk, hiszen egymás, és a többi nagyhatalmat uraló irányítok miatt alternatív, sokszor brutális megoldásokkal próbáljuk fenntartani a jelenlegi viszonylagos békét, és élhető világot. Sok milliárd ember élete függ a döntéseinktől, és mi is függünk a sok milliárd ember, a Tömeg” reakcióitól. Hatalmas válságokat éltünk át viszonylag kis veszteséggel, köszönhetően apáink tervszerű munkájának, és sok millió emberéletet vesztettünk szükségtelenül, az előre nem tervezett személyek előre nem látható, nagy hatású magánakcióinak. A rizikófaktor annál komolyabb probléma, minél több az összetevő, és minél nagyobb a ráható emberi- szellemi szabadság. A világháború utáni negyven esztendős időszak olyan helyzetet teremtett, és éppen a technika miatt, amely kis híján az emberiség végét jelentette. Csak a szerencsén múlt, hogy az ellentétes pólus vezetői belátták: az egyetlen megoldás, ha feladják azt a rendszert, melyet épp olyan részletesen kidolgozott módszerekkel irányítottak, mint mi, a miénket. Szerencsénk volt az atomerőmű katasztrófájával, szerencsénk volt az Aral tó halálával, és szerencsénk volt, mert Mr Gorbacsov átlátta: az ideológia kevés ahhoz, hogy legyőzze az egyéni érdekeket, a hatalom utáni vágyat. A világ megmenekült a mindent elpusztító világháborútól!
 Azonban tudtuk már a kilencvenes évek elején, hogy a kétpólusú politika, a Szovjetunió megszűnése csupán egérutat jelent, de semmiképpen sem végleges megoldást. Az önök által is ismert, és elismert  Dr. Stick a múlt héten, még mielőtt  a mesterséges teremtés lehetőségéről hallott volna, azt mondta: „Nagyobb a baj mint gondolnánk, nincsenek éveink hátra. Míg 2001-ben választhattunk: feláldozunk néhányezer embert a válság oltárán, vagy esetleg más módon keresünk okot, indokot egy lokális háború megindítására, és az addig feltornyosult apró hibák korrigálására, addig mára nem  maradtak  alternatíváink. A totális háború, vagy a többi legfelső irányítóval való abszolút együttműködés. Ez a két utunk maradt, de mindkettő járhatatlan.”
 Azért vagyunk ma itt, hogy kitaláljunk valamit a mr. Stick által vázolt helyzetre, és a legújabb hírre, a mesterséges ember problémájára, hiszen már az első probléma is halálos kimenetű lehet, de a mesterséges ember megalkotása, tulajdonképpen elkerülhetetlenné teszi a világvégét.. Mr Stick szerint kezdhetünk pakolni, és költözni a föld alá, mert hónapok kérdése csupán, és az irányítás kicsúszik a kezünk közül. Az ipari forradalom kezdete óta a pénz, és energia, egyre inkább átvették az információ, mint hatalmi eszköz helyét. A középkorban elég volt azt mondani, hogy „Isten lát!” De az újkorban fizetni kell, mindenért! Azonban a pénz, mint általános váltóeszköz, gyógyíthatatlanul beteg. Ki ne tudná, ha nem mi, hogy a világ virtuális, és tárgyi pénzkészletének öt százalékára sincs fedezet, és ez ebből következő gazdasági öngerjesztő folyamat, forráspontra hevítette a kondért, amelyben hatmilliárdnyian kapálózunk. Mindig is tudtuk, hogy Marxéknak igaza van. A kapitalista rendszer egy csapda, amelyből csak a háború vezet kifelé. A mai állapotok szerint azonban nem lehet háborúzni  résztvevőkkel, hiszen az egyik sarkalatos pont Kína, ahol az emberi életnek akkora értéke sincs, mint itt egy védett rovaré. A Kínai tőkések ráadásul nem hajlandóak elfogadni a nemzetközi normákat. Az olcsó ember iszonyú mennyiségű olcsó árut termel, a piacot viszont Európában, és Amerikában keresik. Az egész világot felügyelik kereskedelmi, informatikai, de most már mezőgazdasági tekintetben is. Termelnek, de nem fogyasztanak, és tehetik mindezt a velük született alázatból fakadó társadalmi megosztottságuk miatt. Mindenhol ott vannak, és mindenkitől különböznek, ezért tökéletesen összetartanak mindenki ellen. Ha háborúra kerülne sor, ők az ellenség lakásában harcolhatnának az ellenség ellen.
 A másik gond Oroszország! A Szovjetunió szétesése után iszonyú mennyiségű fegyver került magántulajdonba. Jó részük ellenőrizhetetlen,és mind életveszélyes.  Oroszország óriási, és a birtokolt vagyonik még ennél is nagyobb. Ráadásul öntörvényűek, és kegyetlenek, még saját magukkal szemben is. Ők tudják mi az a nélkülözés, és még a legfelsőbb vezetők sem félnek a testi, vagy lelki kínoktól, mint ahogy az amerikai, vagy európai teszi.
 A negyedik gondot az  arabok jelentik. Épp olyan fanatikusak, mint a zsidók, és épp olyan önfeláldozók, mint a Japánok. Ráadásul pillanatnyilag még a kőolajra támaszkodik az energiaipar, a vegyipar, de minden más ágazat is, hiszen műanyag nélkül nem tudjuk működtetni a mai technikákat.
 A legnagyobb gondot mégis Európa jelenti. Az európai ember ugyanis megszokta a kényelmet, elég okos ahhoz, hogy ne tűrje el az ázsiai tipusú modern rabszolgatartó társadalmat, és elég elszántan védik a múltjukat, jelenüket, és a jövőbe vetett hitüket… de legfőképpen a már megszerzett értékeiket.
 Ha mindezek mellé még  odabiggyesztjük a tényt, hogy valamelyik érdekcsoport korlátlan kapacitású emberszaporulattal, és nyílván valóan irányított genetikai adottságok alkalmazásával rendelkezik, akkor lesújtó eredményt kapunk! Valaki… valakik, bármely pillanatban totális háborút indíthatnak, és amíg ennek vége, addig nekikezdhetnek az új, bajmentes, tökéletes szolgageneráció létrehozásához. Amíg a földön az emberek kiirtják egymást, ők egy teljesen új betegségektől mentes, tökéletes generációt gyárthatnak, ami valójában édeni helyzetet teremt az alkotók számára, de nekünk!... Nekünk nincs helyünk benne.

 Peter B Keneddy jól látta a helyzetet, de arra senki sem gondolt, hogy a gondokat egy sokkal komolyabb probléma fogja megoldani, sokkal drasztikusabb módon.