Az ezredforduló vesztesei

A 10 éves Balázs, nagyapja és apja közt ült a stégen. Mindenki a saját úszója felé nézett. A nagypapa minduntalan oldalra pillantgatott. Balázs értelmes gyermekarca felett fián azokat az apró azonosságokat figyelte, amelyek családját jellemezték. Dús haját, szikár, erős termetét, és folyton gondolkodó szürke szemeit. Apja jutott eszébe. Milyen büszke lenne most ő is. Ha itt lehetne…
Balázs a kiskacsákat figyelte, ahogy anyjuk után úsznak. Mennyivel szebbek, mint a csipasz galambok a dúcban, vagy mint a számítógépes játékban azok a szerencsétlenek, amiket halomra kell lövöldözni…
Apja tekintete az aranyhídban gyönyörködött. Mögötte a megritkult nádfal előtt a műsziget műpartja eszébe juttatta az egykori terveket.
- Nagyapa ! Amikor ilyen kicsi voltál, mint én, akkor is szerettél horgászni?- kérdezte csendesen a gyermek, mert tudta, hogy az öreg maximálisan betartja és tartatja a horgász etikettet. „Tiszteld meg a halat azzal, hogy nem zaklatod kiabálással! Hiszen ez az ő otthona!” mondta, mikor először pecáztak.
- Persze. Csak akkor még nem voltak teleszkópos botok. Vágtunk egy mogyoróvesszőt, cérnát kötöttünk rá, és hajlítottunk egy tűt, horog gyanánt. 
- Na azzal fogjon ma halvacsorát! Nem fogja szúrni a szálka a gégáját!- viccelődött halkan a fia. Magázta apját. Kamaszként kellemetlen volt néha, de később megtanulta értékelni a forma építette láthatatlan korlátokat és az ódivatú stílus szépségét.
- Akkoriban rengeteg hal volt itt… Itt is. A part nem volt körbebetonozva, és ahol most ülünk, mocsaras nádas terület volt. Kézzel fogdostuk a pontyokat egy-egy vihar után. Meg a kecskebékákat! - mosolygott az öreg, és hangosan kuruttyolni kezdett. Csendesen kacagtak rajta. - Összeszedtünk néhány tucatot, és este kisütöttük a combját.
- De az védett nagyapa!
- Akkoriban nem volt az. Volt belőle bőven. Meg fecskéből. Hajnalban felhőt alkottak a víz felett, és ezrével irtották a szúnyogot közösen a békákkal. Most meg verebet sem látni. 
- Mert ügyesen kiirtottuk azokat is- konstatálta Balázs apja.
- Kicsoda?
- Hát mi emberek.
- Én ugyan nem!
- Közvetve Te is, hiszen a hamburger, meg a chips a kedvenced, és sipákolsz, ha egy légy mászik a kopasz fejeden…
- De Apa! Ennek semmi köze a fecskeirtáshoz!
- Végül is van. – szólt közbe elgondolkodva az öreg. – De akaratodon kívül. Az egész világ egy rendszert alkot. Ha babrálod, összeomlik. Így van ez a növények, az állatok, de az emberek közösségében is. Te már egy olyan korba születtél, amelyben minden a magánérdekről szól, a rendszerrel senki sem foglalkozik többé. A hamburger, a chips, a pizza, és minden mai étel tartalmaz egy anyagot, amely befolyásolja az ember elméjét. Nátriumglutamát… ha jól tudom. Finomabbnak érzed tőle a párizsit, a kenyeret, a málnaszörpöt, és mindent, amit műanyagból gyártanak. Valaha egész falvak éltek a málnatermesztésből, és a falusi utcákon csirkék szaladgáltak szabadon. Bogarakon, meg magvakon tyúkokká nőttek. Ingyen! De már nincs szükség rájuk, mert nem hoznak hasznot a műanyag ételgyárak gazdag tulajdonosainak. Valaha, a telek végétől – mutatott a nagyapa a nyaraló felé- mező, és apró mocsarak voltak. Gyerekkoromban oda terelték a mangalicákat, amik a nyár folyamán felnőttek a csigákon, bogarakon, aztán télen hizlalták egy kicsit darával, és karácsonyra levágták őket. Kolbászt, meg szalonnát készítettek, és azt ették az emberek.
- Az egészségtelen!- fintorgott a fiú
- Dédapád bele is halt a sok egészségtelen zsíros kajába- mosolygott az apja- Kilencvenhét évesen. 
- De akkor sem rákban- bólintott az öreg- hanem mackónadrágban a kocsmába vezető úton. Mert az is egészségtelen.
- Tudom, most az jön, hogy meg kéne ennem a kelkáposztát is, meg rohangálnom körbe-körbe az udvaron, mint egy megvadult molnár ló, mert mi nem mozgunk eleget…
- Dehogynem! Focizni is láttalak a múltkor! – kacsintott oldalra az apa. – Számítógépen.
Balázs, mintha felhúzta volna pisze orrát, válasz nélkül elfordult. 
„Állandóan a számítógép a téma. Persze, mert náluk még a köpőcsövezés volt a legmenőbb játék. Biztos befordulnék, ha hétfőn nem lenne adás a tévében, ahogy apa mesélte. Marha büszke, mert 5 évesen világgá mehetett az unokaöccsével, és egész nyáron a strandon lógtak. Persze, ha lett volna gépük, ők is neteztek volna. Így maradt a hülye kártyázás, meg az úttörőtábor. … dög unalom lehetett ”)
Az apja a hegyet nézte. Bicajjal számtalanszor átmentek a túloldalra, megkerülve a tavat. Rengeteg ember volt a strandokon. A parkolók tele voltak Ladával, meg Trabival. Csak a butikosnak volt Mercije, de ő is kőbányait ivott a haverjaival a vendéglőben. Akkor még fagyit is lehetett ott kapni. Az egyik miniszter fia meg tudott enni egy négygombócost egymaga…  Sose voltak náluk őrök, mint a maiaknál… Négy forintba került a négy gombóc, de az apja mindig nyolcat adott, hogy én is egyek. Voltak benne jégdarabok, és a vanília olyan volt mint a Madártej. A mellette levő kerítés meg tele volt szitakötővel. Sárga, kék, piros… de rég láttam szitakötőt! Meg olyan nagy színes hernyókat is. Vajon mi lett Hugó bácsival, a nagy ÁBC melletti trafikból? Nála lehetett Abba sapkát, meg néger babás kulcstartót kapni, amivel egész nap eljátszottunk… hmm... Meg a patronos pisztollyal cowboyosat. Vajon Balázsék játszanak még Etike- Petikét, meg Amerikából jöttemet ? Milyen rossz lehet most a Pestieknek! Valaha az úttörőtáborral eljutottak ide, meg Balatonra, de mostmár minden a pénzről szól… milyen értelmetlennek tűnt, mikor a töriórán azt mesélték: „a munkásgyerekek először láthatták a Balatont” és akkor pont az úttörő korszakot szidja némelyik agymosott. Pedig mindenki büszke volt a nyakkendőre, és dobpergéssel hozták be a zászlót a 3152-es Ady Endre úttörőcsapatnak, és mindenki egyenruhában állta végig az ünnepet vigyázzban… most meg 2 perc után összeesnek”
A nagyapa tekintete a múltba révedt. A látása nem volt már az igazi, ezért nem tudta eldönteni, hogy nincs már kilátó a túloldali dombon, vagy csupán nem látja azt.
„Negyvenhatban nem gondoltam, hogy látom még valaha. Azt hittem sosem engednek ki a hadifogságból. Itt még alig voltak telkek, nem volt mit lerombolni… De Pest… Istenem! Azt hittem a pokolba érkeztem, de tíz év alatt felépítettük. Pénz nélkül, fizetség nélkül, étel nélkül. Az emberek mégsem lopták el a másikét. Persze, ha nem lett volna olyan kemény a törvény, meg az AVH, lehet, hogy meg is ették volna egymást... De a sok ingyenélő ostoba vezérkommunista azt is túlzásba vitte… persze meg is háláltuk nekik. Golyóval a fejükbe. Ezek a szerencsétlen gyerekek meg tűrik, mint a birkák, hogy csontig nyúzzák az irhájukat. Istenem, ha én ezt tudom, saját kezűleg fojtom meg az összes rendszerváltó exkomcsi banditát.”
- Kapásod van papa!
- Hínnye! Tényleg viszi a kukacom. - az öreg bevágott a nádbottal. Szép nagy hal lehetett, de félúton leakadt. - Az ördögök szánkázzanak minden rossz ember lelkin!- morgott maga elé.
- Én biztosan kifogtam volna Papa! A múltkor egy 16 kilós sügeret fogtam ki két perc alatt.
- Akkora sügér nem is létezik. - nézett rá sandán a nagypapa.
- Dehogynem! A Po Boss Fishingen!
- Az meg mi a makrancos csudatudja?
- Egy PC játék. Pont olyan, mint az igazi életben!- kezdte lelkesen a fiú.
- Persze! A végén meg sütheted az egész fogást- mosolygott apja. - Tudod Fiam, ez lesz a világ vége. Számítógépen horgásztok, ismerkedtek, és háborúztok. Csakhogy ebből se kaja nem lesz, se gyermek. Ha pedig valamelyik kölyök hozzáfér egy igazi fegyverhez, simán lelövi a másikat mert azt hiszi, 5 élete van, mint a játékban.
- Nektek semmi sem tetszik, amit mi csinálunk! Ha tehetnétek megszűntetnétek minden számítógépet, és visszaküldenétek minket az őserdőbe csörgőkígyóra vadászni!
Ezt már a felnőttek sem bírták nevetés nélkül. 
- A kis csipasz! Vajon ki vágta fel így a nyelvét?- mosolygott a Papa. 
- Visszaütött magára Fater!- nevetett az Apa is.- Tudod fiam… nem az a baj, hogy számítógépeztek, hiszen temérdek hasznos információhoz juttok, csak tudni kéne a mértéket. Nem Téged hibáztatlak. Sem a gép miatt, sem a hamburger miatt, sem pedig az általános színvonal miatt. A társadalom… illetve inkább a hatalom, az ami belekerget titeket, és minket is ebbe a sehova nem vezető káoszba. Én azt szeretném, ha Te nem jutnál az osztálytársaid kilencven százalékának a sorsára. Akik nem olvasnak mást, csak a ramokat, nem tudják mit eszik egy igazi tehén, és hogyan készül az igazi kenyér. Az energiaitaltól erősnek, a füves cigitől meg okosnak hiszik magukat, de összekeverik a márciusi ifjakat a tavaszi felvágottal. Amikor felnőnek, nem hogy segíteni tudnának a problémákon, de észre sem veszik azokat, mert nekik az lesz a természetes, hogy mindent ellep a szemét, a tej dobozban terem, és a foci egy üzletág, ahol munka nélkül lehetsz milliomos. Nem jól van ez így. Ezért figyelmeztetlek, és cikizlek, mert remélem, hogy ezek az intelmek egyszer majd használható támpontok lehetnek.
A néhány perces súlyos csendet Balázs köszönése törte meg. Nagyapja , az apja melletti ládában kotorászott új horogért. Balázs mellé egy idegen horgász telepedett, aki merően bámulta a családot.
- Csókolom. - a kisfiú csengő hangja válasz nélkül maradt, aki apja fejéhez hajolva csendben kérdezte- Ti nem köszöntök? 
- Az újonnan jöttnek illene. Te okosan előre üdvözölted, hiszen gyerek vagy, de ő válaszra sem méltatott. Ezért nem köszönök neki. - válaszolt csendesen.
Nagyapa közben visszaült helyére. Vigyázva, hogy ne dobjon a szomszédhoz közel, messzire hajította az újonnan felszerelt úszót. A szomszéd rosszallóan tekintgetett, de nem szólt semmit. Kipakolta méregdrága szerelését, majd felállt, és a büféhez indult. Tán egy óra telhetett el. Balázsék csendben beszélgettek a katonaságról, melyről apja rossz szájízzel beszélt. Balázs nem értette miért, hiszen a fegyverek, számára a filmet, és a játékot jelentették. A háborúról, melyről nagyapja azt mondta: most is folyik, csak nem fegyverekkel, hanem pénzzel, és törvényekkel öletik az embereket a nagyon gazdagok. Szó esett a cigányokról, ami viszont Balázsban keltett rossz érzéseket. Nem értette, hogy apja gyerekkorában miért dolgoztak ők is, és miért voltak nagypapának cigány barátai. Nagypapa mesélte, hogy azelőtt a tanárok megpofozhatták a gyerekeket, de mégis szerették őket, és apa azt mondta, hogy mindenkinek iskolaköpenyben kellett suliba menni, és reggelire forró kakaót hoztak nagy alumínium kannákban, uzsonnára pedig dobozos tejet… és állítólag éhes gyerekek sem voltak, meg büdösek sem. Apa az első autójáról is mesélt, meg arról, hogy minden évben kirándultak valamelyik SZOT üdülőbe, mert a nyaraló már unalmas volt…
Amikor egyszer csak sikítani kezdett a szomszéd kapásjelzője. Most vették csak észre, hogy az idegen, még mindig nem jött vissza.
- Nem vágsz be neki Nagyapa?
- Nem! Sőt remélem el is viszi a botját. Ez nem horgász, hanem rapsic.
- Az meg mi?
- Sportszerűtlen rabló. Amikor ezt a horgásztanyát a saját szabadidőnkben megépítettük, azokért tettük, akik horgászni jönnek, nem vedelni, és halat rabolni. Más a kettő!
Ebben a pillanatban a hal berántotta mindkét botot. Tartóstól, kapásjelzőstől. Az idegen jó fél óra múlva jött vissza. Először csodálkozott, azt hitte tán álmodta az eddigieket. Aztán körbenézett, idegesen mászkált, majd odaszólt Balázsékhoz.
- Hol vannak a botjaim?
Mivel Nagypapa ült hozzá legközelebb, ő válaszolt.
- Jó napot kívánok!
- Nem látta a botjaimat?- az öreg még egyszer köszönt.
- Jól van na! Jó napot! De hol vannak a botjaim?
- Feltehetőleg harminc, negyven méterre az iszapban haladnak a nádas felé. - válaszolt kimérten az öreg. Az idegenbe beleragadt a szó, de ksivártatva mégis visszakérdezett.
- Viccel?
- Ha viccelnék, abban lenne Móricka, rendőr, vagy legalább egy anyós. De az ön botja ettől még ugyanabban az tempóban haladna a sukorói dombok felé, legvalószínűbben egy több, mint tíz kilogrammos amúr jóvoltából. - Balázs alig tudta visszatartani nevetését. Náluk családi vonás volt a morbid humor, de nagyapja művelte a legjobban. Nyugodt, természetes hangja a várt hatást hozta.
- Ne szórakozz velem öreg, mert rossz véged lesz. Biztos elloptad! – Pattogott az apró pocakos ördögarcú emberke. Balázs apja felállt.
- Vegyél vissza a tempóból kis hobbit, mert kisodródsz, megcsúszol és mész a botod után! 
- Hagyd fiam! Ittas is a szerencstelen, meg sérült is. ráadásul fogadom, hogy nem tud úszni.
Az idegen nem törődött a túlerővel.
- Tudod ki vagyok én- szegezte a kérdést az „ellenfeleknek”.
- Apámat, akkor tegezd, amikor tőlem hallod! Még akkor is, ha magad vagy a Zsákos Frodó személyesen- lépett elé a fejjel magasabb ember.
Emez elővette minisztériumi igazolványát. Az öreg pedig a horgászegyesület elnöki igazolványával válaszolt.
- Kérem az engedélyét!- szólt nyersen.
- De hát!...
- Nincs de hát!- csattant az éles válasz- Ez itt nem a Parlament! Nem a maga tava, és nem a maga országa! Elég vén vagyok hozzá, hogy cseppet se féljek a magafajta aljas hatalommániás rabló gazemberektől! A hétköznapokat tönkretették már. Ellopták a jövőt, és elhazudták a múltat , de azt nem tűröm, hogy azt a néhány nyugodt percet is elrabolják, ami a családomé. Isten irgalmazzon a fajtájának…